Accidental ⭐ luke hemmings ⭐ befejezett

w e d d i n g

Reggel nyűgösen keltem. A tegnap előtti úszástól - és szextől - izomlázam lett, amit igencsak megsínylettem. Dom átnézett hozzám, mert nem érzett füstöt a lépcsőházból. Megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mondom jól. Aztán hogy nincs-e szükségem valamire, hát nincs. Ilyen az élet. Ez a nyomorúság viszont az olvasóimnak igen kedvez. Ma már csak le kell ellenőriznem a blog nyelvhelyességét, na meg hogy olvasható-e a rész vagy írjam újra. Mindent rendben találtam, majd fel is nyomtam a netre. Mivel az időm bőven engedi nekikezdtem a következő fejezetnek.

" Chapter thirteen

Luke Hemmings

- Mikey! Mondd meg nekem! Őszintén! Te bírod azokat a csajokat akik engem kikosaraznak? - kérdeztem Mikeytól. Ő mindig megmondja a magáét. Ami a szívén az a száján.
- Most őszintén? Imádom őket. Van annyi spiritusz bennük, hogy egy világhírű embert kidobjanak. Megbecsülöm őket, mert tudják, hogy a pénz nem boldogít, de jó ha van. Megkeresik amit meg kell, de semmi több. Egyszerű emberek. Fogd fel, hogy vannak olyanok is akik pénz helyett szerelemre várnak és vágynak. - szavai elgondolkodtattak.
- Szerinted most mit csináljak? - vágtam kétségbeesett képet. De nem csak az arcomon volt meg az érzés. Valami ismeretlen dolog furakodott be az agyamba...és a szívembe. Éreztem a melegséget, azt, hogy valami hiányzik belőlem. Valaki. Lana valahogy mindent eltűrt. És én így háláltam meg. Mint valami...úristen! Mint valami olcsó kis sztárocska!
- Egyértelmű Luke. Hagyd békén. - szólt a szíve...várjunk csak! Azt mondta, hogy hagyjam békén!
- De...de...- kerestem a szavakat.
- Hagyd békén Luke! Megérdemel egy normális életet..."

Az ötletbomba csak úgy berobbant a tudatomba. De az ötlettel együtt valami más is berobbant...éhes voltam. Nagyon. Ránéztem az órámra. 10:03. Nem hiszem el. Egy órája ettem egy jó nagy adag melegszenyát. Mi van? Soha nem eszek ennyit. Na mindegy. Ha éhes vagyok hát éhes vagyok.
Felkaptam magamra a szokásos öltözékem; fekete farmersort, fekete szaggatott trikó és a kedvenc, szinte rongy fekete Converse cipőm. Soha nem látnak másban errefelé az emberek. Max csak akkor ha valami fontosabb esemény van, akkor hosszú farmert veszek és nem szaggatott pólót.
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leugráltam a lépcsőn. A bejáratnál belefutottam az alsó szomszédomba, aki egy 90 éves bácsika. Csak morgott egyet, majd elmentem mellette. Ezen a környéken nem igen lehet enni kapni, csak kisebb büfék vannak, melyekben gyorskaja található. Ez nekem tökéletesen nem felelt meg ezért elcaplattam a motorom garázsáig.
Miközben a kulccsomóval bíbelődtem befutott egy hívásom is.

"Brooke Hudson" szóltam a telefonba, miután sikeresen elejtettem a kulcsaimat. Lecsúsztam a az ajtó mentén, és a földre ültem.

"Kicsikém! Meg sem ismered a hangom? Nincs elmentve a számom? Jahj képzeld fantasztikus híreim vannak! Uram isten! De te hogy vagy? Gondolom megvagy. Na az a lényeg, hogy ide kellene utaznod hozzám. Csak néhány napról lenne szó tényleg." csevegett valaki a telefonba.

És az a valaki az anyám volt.

"Anya ?" kérdeztem kihűlt vérrel.

"Hát persze Rollym!" mondta. Utoljára 10 évesen szólított így.

"Brooke vagyok, nem Rolly. Mit akarsz?" kérdeztem lassan dühösen. Eléggé hirtelen természetű vagyok.

"Na okés szivem. Szóval nagy hírem van. Megházasodok." mondta ki azt, amit soha nem akartam hallani. Mint említettem 18 éves koromig minden tökéletes volt a családomban. De hát úgy látszik, hogy el kellett mennem, hogy minden véget érjen. Egy szép napon; egy szép vizsga előtti napon anyám felhívott, hogy apám megcsalta és elhagyja és a többi. "Nagyon örültem." Szóval nem fenékig tejfej az élet. Na de miután apám elköltözött a ribancához Trev és Pet ott maradt anyám nyakán Torontoban. Rá egy évvel költöztek el Olaszország fővárosába, Rómába, mondván ott jobb a levegő. De mióta elmentem nem találkoztam egy családtagommal sem.