Accidental ⭐ luke hemmings ⭐ befejezett

s h o p p i n g

Hi babes!
Szóval ma kaptok egy részt és mindjárt olvasshatjátok a további infókat!

Ma reggel Dom ágyában ébredtem.
A nap melegen szórta ránk sugarait miközben lágyan keltegetett. Aztán a másik észrevételem az az volt, hogy valami hiányzik mellőlem.
Csukott szemmel tapogattam végig az egész ágyat, majd hirtelen kicsapódtak szemhéjaim.
Egyedül feküdtem a hatalmas ágy, puha, fehér ágyneműi között.
Mikor keltem volna fel, hogy megkeressem hálótársam; egy tálca kajával tért be.

"Jó reggelt baby." mondta. Letette az ágyra a tálcát, majd egy csókkal üdvözölt.

"Neked is 'reggelt!"

"Hogy aludtál?"

"Hát tudod...aludtam már jobban is." vigyorogtam.

"Tényleg?"

"Nem, dehogy is!" nevettem fel. "Na lássuk mit is hoztál nekem!"

"Ki mondta hogy neked hoztam?" vonta fel a szemöldökét.

"Jah egyértelmű, hogy nekem hoztad. Én szeretem az epret, de te meg allergiás vagy rá." válaszoltam ésszerűen.

"Na jó Brooke, nyertél. Neked hoztam." adta meg magát.

Levágódott mellém - ezzel a mozdulattal szinte leborítva a kajám nagy részét. Heves szidásba kezdtem, meg magyarázásba, de egy idő után belém folytotta a szót apró vagy durva csókokkal.

"Mostmár ehetsz." mondta miután abba hagytam a magyarázást.

És eleget tettem a kérésének.
Ahogy kell voltam olyan jó kislány, hogy megettem mindent.
Két perccel később - a helyett, hogy aludtam volna tovább - elkezdtem felvenni a ruháimat. Mindent elszórva találtam meg.
A bugyim a fotel karfáján, a melltartóm a kanapén, a sortom az üvegasztalon, a pólóm pedig a kanapé alatt (???).
Tíz perccel az ágyba-reggeli után fitten álltam Dom ajtajában és épp menni készültem, amikor Dom hátulró megölelt.

"Csak nem itt hagysz búcsúcsók nélkül?" biggyesztette le ajkait.

"Dehogy is." vigyorogtam. Szembe fordultam vele, miközben levezettem kezem a csípőjére. Hosszasan megcsókoltam, miközben erősen rámarkoltam farkára. Belenyögött a csókunkba.

"Ne drága, ne tedd..." nyögött, majd ő is rámarkolt az épp keze ügyébe eső testrészemre, ami a mellem volt.

"Na jó. Így soha sem vásárolok be!" sóhajtottam fel kéjesen.

"Akkor este!" tolt el magától, s rácsapott a fenekemre.

Szó nélkül távoztam. Még beugrottam a pénztárcámért meg az irataimért - mindig magammal viszem, ki tudja hogy mikor kell - és már egyből a mocim garázsa felé tartottam.
Egy tény rólam amit soha, de soha nem szabad elfelejteni : Mindenhova ahova csak tehetem motorral megyek. Persze van kocsim is, de a motor az az eszköz, amit soha nem felejtek el.
Most, hogy eme gondolatmentem véget ért, az agyamban kijelöltem a célpontom, ami nem lett más, mint a helyi "kis Arena".
Ez a hely nem más, mint a zűrös emberek bevásárlóhelye.

Tíz perccel később már befelé tartottam.
De hogy mit is szeretek a legjobban benne?
Az üvegajtó elé álltam, majd nemes egyszerűséggel kinyílt előttem. Imádom a fotocellás ajtókat.
Aztán most jött a legjobb része.
A melegtől felhevült testemre áldásként szállt a légkondícionálló hideg fuvallata. (Mily' költői vagyok xd - szerk.)
Most persze mindenki azt hiszi, hogy ez a hely valami lepukkant, csöves hely, pedig nem! Ugyan olyan modern mint egy belvárosi bevásárlóközpont, annyi különbséggel, hogy aki ide jár vagy itt dolgozik, minimum egy tetkóval vagy pc-vel gazdagabb mint más ember. Egész egyszerű dolog miatt járnak ide : a nyilvánosság. Elég sok ember van aki elítéli azokat az embereket akik nem teljesen 'fehérek'. Mint például egyszer egy ruhaboltból a Központban azért dobtak ki, mert egy kissé szemérmetlen ruhát próbáltam fel és megnéztem a tükörbe. Erre néhány anyuka befogota a gyereke szemét, hogy 'Na ezt nem szabad látnod! Megyünk is innen!'. Na ennek következménye lett, hogy hát az üzletvezető kedvesen közölte velem, hogy vagy elmegyek...vagy hívja a zsarukat. Na jó. Nem is volt kedves. Kifejezetten undok volt.
Na a lényeg, hogy igazából ez egy jó hely.