DarkSide-h.s./befejezett

31./2.

Fogalmam sincs apám mikor és hogyan jelent meg.Haragúdhattam a titkos akciójuk miatt,hibáztathattam volna őt Louis haláláért,de nem tettem.Szükségem volt rá mindennél jobban.
Könnyáztatta,összetört arcára néztem.
A két testet hordágyra tették,majd letakarták a mentősök.Rajtuk kívül senki nem halt meg,könnyebb sérülésekkel megúszták.
-Majd jobb lesz idővel kincsem.-simította meg hajamat és homlokomra egy puszit adott.-Ami pedig a rendőröket illeti...-hezitált.-...otthon mindent megbeszélünk.-vakarta meg fejét és elengedett.
-Harry.-szólította meg a fiút,akinek meleg teste hátamnak feszült.-Szeretném ha a Szentestét nálunk töltenéd.-mondta csendesen és a mentősök után ment.
Megfordultam és a fiú karjaiba borultam,majd úgy zokogtam tovább.
-Annyira fáj!
-Tudom baby!-puszilta meg fejem búbját.
-Haza megyünk?Nem akarok itt lenni.-néztem fel rá.Mérhetetlen szomorúság és fájdalom tükröződött arcáról.
-Persze.-kulcsolta össze kezünket és kiballagtunk.Hátunk mögött hagytuk a szörnyűségeket.

A haza út csendesen és szótlanul telett.A rádióból szólt a halk zene és talán mind a ketten elmélkedtünk,legalább is én.
Reméltem,hogy Harry nem hibáztatja magát és nem dönt úgy ismét,hogy rossz hatással van rám,majd ott hagy akár csak egy filmben vagy egy könyvbe.De ez nem egy könyv.Ez a bizar és kiszámíthatatlan valóság.

Harry leparkolt a hazunk elött,majd a nagy hóba belépkedtünk a házba.A kandallóba való ropogás mellett a fülemet megütötte egy halk,kétségbeesett zokogás.
Felpillantottam a fiúra,aki szemöldök ráncolva ment be a konyhába ahonnét jött a zaj.
A konyhaasztalra borulva találtuk Moriát.Borzalmasan festett.
Halkan odamentem és átöleltem a nőt.
Harry az ajtónak támaszkodva nézett minket.Talán több évbe tellik,míg kiheverem ezt a fajta tragédiát,talán több,talán soha.
-Itt hagyott Ő is bennünket.-zokogott.
Ismét kibuggyantak szememből a könnyek.Nyitódott,majd csapódott az ajtó.Göndöröm megfordul és még idelye sincs reagálni,már is egy személy landol kezei között.Clarie.
Elengedem Moriat aki szépen lassan megnyugszik.A lányra emelem fejemet és egymás szemébe nézünk.Sírásnak semmi jelét nem látom.Döbbenten néz maga elé,majd ismét rám és Harryre.
-Louis apa lett volna.-gördül le egy könnycseppe.A boldogság és a szomorúság vegyül egyszerre.
-Mi?-kérdezi először a fiú.
-Terhes vagy?-lereagálni érzelmileg már nem tudom.Túl sok ez így egyszerre.
-Igen.-neveti el magát sírva.
Nem tudjuk,hogy most örülni kéne vagy sírni,de mi mind egyszerre produkáljuk ezt,kivétel Harry.
-Mikor?-ölelem magamhoz a lányt.
-Nem is tudom.Annyira nem váratlan,direkt nem védekeztünk.
-Én úgy tudtam nem szeretitek egymást.-szólt bele a beszélgetésbe Moria is.
-Az utóbbi időben ez máskép alakult.De már Ő nincs itt.A sors fintora.-törölte le könnyeit.
***
Bumm.
Na fel a kezekkel.Ki számított rá?