A Szent Johanna Gimi - Cortez szemszöge

Kezdet - December 5., péntek

Az egész november eleje kész őrültek háza volt. Naná, hogy a szalagavató körül forgott minden. Mivel az ünnepség (mint mindegyik) a tesiteremben volt esedékes, a tesióráink nagy része elmaradt. Így volt ez egy szerdai napon is, amikor éppen az aznapi lyukas óránkat töltöttük az udvaron. Én a telefonomat nyomkodtam és törölgettem az üzeneteket, Ricsi egy új trükköt próbálgatott a deszkáján (egészen addig amíg Máday ki nem rontott az ajtón és le nem üvöltötte a fejét), Dave twitterezett Zsolti meg, ha jó láttam rántott húst evett. Szóval jól elvoltunk, amikor a tesiterem ajtaja vágódott ki és a végzősök pár tizenegyedikessel együtt röhögve özönlöttek ki az udvarra, majd amikor észrevettek minket, odajöttek hozzánk.

- Hát ti? Nem próbáltok? – tologatta unottan Ricsi a deszkáját.

- Szünet van. Hullafáradt már mindenki – vonta meg a vállát Zoli, az egyik felsőbb éves.

- Te még nem is vagy végzős – csámcsogott Zsolti teli szájjal.

- És? Elfáradtam, ahogy rajtuk röhögtem. Keringő? Menj már – vigyorgott, mire a többiek is vihogni kezdtek.

- Kussolj jó? Jövőre te is fogsz – lövellt Zoli felé egy gyilkos pillantást az egyik végzős, akinek a nevére nem emlékeztem.

- Tökmindegy. Más téma. Holnap suli után valahova? Mondjuk deszkapark aztán meki? – fordult körbe Zoli. A többiek azonnal támogatták az ötletet én meg csak magam elé bámultam. Amikor ez Zolinak feltűnt, egyenesen nekem szegezte a kérdést.

- Csütörtök? Nem jó – vontam meg a vállamat, rövidre zárva.

- Ne már Cortez, mindenki jön – vinnyogott.

- Bocs, de nekem tényleg nem jó. Dolgom van.

- Egész délután? Mi olyan fontos? – vonta fel a szemöldökét. Egyre többen fordultak felénk.

- Hattól kábé nyolcig – vágtam rá, direkt figyelmen kívül hagyva a második kérdését. Mert mi volt olyan fontos? Az irodalom korrepetálás? Ricsi még mindig a deszkáját tologatta maga előtt, de egy másodpercre felém pillantott. – Ez van – rántottam egyet végül a vállamon és visszatértem a telefonom nyomkodásához.

- Jólvan haver, akkor majd máskor – mosolyodott el Zoli, ezzel ki is kerültem a figyelem középpontjából. A srácok tervezgetni kezdték a holnap délutánjukat. Amikor felpillantottam a telefonom képernyőjéből, Ricsi a szempillái alól felnézve a tekintetét az enyémbe fúrta. Egy pillanatig álltam a tekintetét, de Dave folyton a telefonját mutogatta nekem, úgyhogy kénytelen voltam elkapni a fejemet.

Miután a szalagavató lezajlott, minden visszakerült a régi kerékvágásba. Az ünnepség olyan volt, mint mindegyik szalagavató. Büszkén síró szülők, millió virág, a keringőn a lányok ámuldoztak, mi meg halálra untuk magunkat. Komolyan, mi ez a lányos őrület a keringő körül?

Szóval a suliban visszarázódtunk a megszokott hétköznapokba, a tanárok kegyetlenül bántak velünk a sok elmaradt óra miatt. Közvetlen a szalagtűző után sikerült is megszereznem a legújabb, legfrissebb, ropogós kis irodalom egyesemet. Őszintén? Nem érdekelt. Annál inkább viszont a tesi óra.
Szekeres megint hiányzott, és bár mostmár szabad volt a tesiterem, a lányok tanára kint futtatott velünk suliköröket. Esőben.

- ... és már majdnem végigvittem azt a pályát, komolyan egy hete próbálkozok vele, és akkor anyám benyitott a szobába, fogta és kirántotta a vezetéket a konnektorból! – magyarázta Ricsi kocogás közben – Azt hittem agyvérzést kapok! Ott veszekedtünk egy csomót, mert érted, szenvedtem vele és már majdn...Mi a franc?! – torpant meg egy pillanatra és előremeredt. El sem tudtam képzelni, hogy mi van, ezért követtem a tekintetét. Mire észrevettem, hogy mit bámul, Ricsi futásnak eredt. Virág az egyik kanyarnál az árok partján állt és egy kezet rángatva erőlködött. Virág? Ez csak egy valakit jelenthet.