Együtt - Március 7., szombat

23.3K 516 188
                                    

Drága olvasóim! :)
Itt van a mára beígért új rész! Remélem tetszeni fog nektek, ha igen, jelezzétek valahogyan!
Köszönöm az eddigi kitartásotokat, igyekszem ezt sok izgalmas résszel meghálálni nektek! Nem tudom még, hogy mikor lesz következő rész, de az biztos, hogy még az őszi szünet alatt elkezdem írni nektek.
Hatalmas ölelés mindenkinek, jó olvasást! :) <3

Amikor végleg úgy döntöttem, hogy hazaköltözök a nagyszüleimhez, tudtam, hogy valamilyen szinten meg fog változni az életem. Új környezet, új emberek és új szokások. Ezeket a dolgokat mindig jól kezeltem, sosem volt nehéz egy új helyre beilleszkednem, mégis amikor tavaly augusztusban a bőröndjeimmel beléptem a nagyszüleim házába, azt gondoltam, hogy feleannyira se lesz olyan érdekes az életem, mint Amerikában volt. Mert azért valljuk be, nehezen lehet összehasonlítani a két országot, a két kontinenst. Nos, talán, tényleg ha egy pillanatig is ezt gondoltam, és visszamehetnék az időben, nagy valószínűséggel körberöhögném saját magam. Az életem valóban másabb lett, de közel sem lett unalmasabb. A Szent Johanna rengeteg bulit és programot zsúfol minden hónapban a hétköznapjaimba, lett egy legjobb barátom, aki minden hülyeségben benne van, és soha nem hagy unatkozni, és igen. Igen, belépett az életembe egy lány, akit minden erőmmel próbáltam kitaszítani a fejemből, de minél messzebbre próbáltam dobni magamtól, annál nehezebb volt másra gondolni. Hiába tudtam felsorakoztatni rengeteg észérvet ellene, valahogy sosem sikerült igazán figyelmen kívül hagynom. Tisztában vagyok vele, hogy abszolút nem érdeklem, éppen ezért sokszor próbálok letenni róla. Amikor már majdnem megvagyok vele, akkor tesz valamit, még ha akaratlanul is, és az én elmémnek pedig helyben lőttek. Egyik pillanatban hidegen elfordulok tőle, a másikban pedig fejben őrjöngök, amikor meglátom Neményit a közelében. Lassan tényleg skizofrén leszek.

Bár az életem tényleg másabb lett, azért van egy nap, amikor minden majdnem ugyanolyan, mint volt. Egy nap, amikor tényleg megállás nélkül rezeg a telefonom, amikor bőven éjfél után fekszem le még iskolaidőben is, és amikor az emberek levakarhatatlanul lógnak rajtam, bizonyítva ezt inkább maguknak, hogy mennyire jó haverok vagyunk. Akkor is, ha ez nincs így. Bizony. A szülinapom. Ezt a napot mindig próbáltam úgy kezelni, mint bármelyik másikat az évben, de az ismerőseim és a barátaim tettek róla, hogy ez ne így legyen.

- Hé. Anyu küldi. Boldog szülinapot – tartott a kezében Zsolti egy torta alakú csomagolást. Március harmadikán, kedden egy tortát adtak nekem. A suli előtt. Reggel, fél nyolc körül. Nem, sajnos nem úsztam meg ennyivel.

- Kösz – röhögtem és átvettem a csomagot.

- Megnézzük mi az? Remélem Fekete-erdő. Tuti, hogy Fekete-erdő. Nézzük meg, hogy Fekete-erdő-e – türelmetlenkedett Zsolti mi pedig unottan felsóhajtottunk körülötte.

- Tudod mit? Visszaadom, és nézd meg – mosolyogtam rá, és kissé megkönnyebbültem, hogy meg is szabadultam a frissen szerzett tortámtól.

És hogy mit jelent nekem valójában a születésnapom? Nos, azok az emberek is rámköszönnek és felköszöntenek, akiket komolyan még életemben nem láttam. Általában a hétköznapokban is előfordul, de a szülinapomkor kész téboly szokott lenni. És hogy miért? Hát, erre a kérdésre én is keresem a választ. Egyébként a nap folyamán próbáltam mindent úgy csinálni ahogy azt szoktam. Aminek viszont tényleg örültem az az volt, hogy a sulirádióban megállás nélkül Ramones és Green Day számok váltották egymást. Az árkádok alatt ácsorogtunk, kaptam néhány hátbaveregetést, olyan emberek is csatlakoztak hozzánk, akik nem szoktak, de úgy általában Ricsiékkel elvoltam.

Annyit még azért hozzátennék, hogy igaz, boldog-boldogtalan jókívánságait fogadom ilyenkor, mégis volt olyan személy, akit hidegen hagyott a szülinapom. Ezzel igazából nem lenne semmi gond, mert teszek arra, hogy ki köszönt fel és ki nem, de... de éppen az az egy személy nem nyögött ki még egy „boldogat"-ot sem, akitől amúgy igazán számított volna. Akiét igazán megjegyeztem volna. Vajon? Egész nap hallgattam a sok „életbölcsességet", a számok váltották egymást, az árkádok alatt egyre többen gyűltünk össze, Reni pedig egész egyszerűen fütyült rám.

A Szent Johanna Gimi - Cortez szemszögeМесто, где живут истории. Откройте их для себя