Sparks || Irwin [átírás alatt]

4.

/Hailey/

Los Angeles, október 1.

Edzés után némileg fáradtan vezettem hazafelé Westwoodból West LA-be a magas fákkal szegélyezett Veteran sugárúton. Az ablakot csak résnyire húztam le, mert kifejezetten utáltam, ha a menetszél majd' levitte a fejem, így viszont pont jó volt: néhány hajtincsem ide-oda lengedezett, az arcomat hűs szellő simogatta. A lejátszóból egy Rise Against dal szólt max hangerőn és vagy emiatt, de valószínűleg inkább azért, mert az ő tempójához mérten túl lassan mentem, rám dudált egy mellettem elhúzó sportautó. A hosszan kígyózó kocsisor végén értem utol a fehér Chevrolet Corvette-et. Kedves mosollyal beintettem a sofőrnek, aztán besoroltam egy másik sávba, hogy egy mellékutcába kanyarodva ki tudjam majd kerülni a dugót. Az itt töltött lassan fél évem alatt elég jól kiismertem a környező utcákat, esetleges "menekülési útvonalak" után kutatva.

Néhány perccel később már a négyemeletes téglaépület előtt parkoltam, ahol Zoe meg én laktunk. A kis, kétszobás lakást a szüleim bérelték nekem anyukám vállalkozásának a bevételéből, illetve az egyetemi éveimre gyerekkorom óta félretett összeg egy részéből. Anyával egész nyáron kutattunk a megfelelő hely után, és amikor már éppen készültünk feladni, és kivenni egy kevésbé vonzó kuckót, szembejött ez a hirdetés. A főbérlő nagyon készséges volt, még aznap délután megnézhettük a lakást, este aláírtuk a szerződést, egy héttel később pedig be is cuccolhattunk.

Szerettünk itt lakni, mert közel volt volt az egyetemhez meg ahhoz a bisztróhoz is, ahol hétvégénete dolgoztam; illetve főképp hozzánk hasonló egyetemista szomszédaink voltak, és a környéken mindent megtaláltunk, amire csak szükségünk lehetett.

Kivettem az autóm hátsó üléséről a táskám, lezártam a kocsit, majd a kulcsot az ujjamon pörgetve a lépcsőház felé vettem az irányt. Ráköszöntem a mellettünk lakóra, aki éppen akkor indult sétára a kutyájával, amikor felszökdeltem a lépcsőn.

A lakásban kissé állott levegő, és az abba vegyülő körömlakk illata fogadott. A fehérre mázolt előszobában átcseréltem a tornacipőmet egy papucsra, a táskámat pedig addig is ledobtam magam mellé, a laminált parkettára. A rövid folyosó végén, Zoe szobájának ajtaja résnyire nyitva volt, és halk zene szűrődött ki rajta, amibe néha nyávogás vegyült. Biztosan megint macskás videókat néz - gondoltam magamban mosolyogva. Általában ezzel szórakoztatta magát, ha unatkozott, vagy pedig ezredszerre is megnézte a kedvenc filmjét, Az útvesztőt.

Beköszöntem neki, és megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy Fernando nincs sehol.

- Bejöhetek? - kérdeztem. Megkocogtattam az ajtófélfát is, hogy felhívjam magamra a széles franciaágyon ücsörgő, lábujjkörmeit lakkozó lány figyelmét.

- Persze - pillantott fel mosolyogva. Sötét, göndör tincsei minden mozdulatát követve rugóztak bronzszínű arca körül. Megnyomott egy gombot a laptopján, hogy megállítsa a videót, majd megpaskolta maga mellett a puha rózsaszín plédet, jelezve, hogy foglaljak nyugodtan helyet. Beljebb léptem az enyémnél valamivel kisebb, viszont jobb kilátással rendelkező, világoskékre festett helyiségbe, és leültem Zoe mellé. - Hogy telt a napod? - kérdezte, miután nyelvét kidugva húzott még néhány ecsetvonást a kislábujja körmén. Ezután rácsavarta a lakkra a kupakot és az éjjeliszekrényre tette azt, egy rakás csajos magazin meg egy fél tábla csoki mellé.

- Ma laboros óráim voltak, tudod, hogy azokat szeretem - feleltem, mire a mellettem ülő lány bólintott egyet. - Na, és neked? - érdeklődtem én is az arcát fürkészve. Olyan nyúzottnak tűnt, vagy nem is tudom. Láthatóan nem volt boldog.