Sparks || Irwin [átírás alatt]

10.

/Hailey/

LA, november 1.

Amióta Zoe meg én tiszteletünket tettük a Wellyben, és hagytam, hogy Brandon Rowley az éjszaka közepén megcsókoljon, a lakótársam minden egyes nap azzal jött haza az egyetemről, hogy Brandon faggatta őt rólam.

Legnagyobb sajnálatomra nem ivott annyit, hogy ne emlékezzen rám. A koktélozást követő napon a focista minden közös órájukon Zoe mellé ült, és a kérdéseivel bosszantotta őt, amíg a lány rá nem förmedt, hogy nem ovis már, és ha akar tőlem valamit, akkor beszéljen velem.

Ennek köszönhetően Brandon megkeresett instagramon, és üzenetekkel kezdett bombázni, amikre csak nagyon ritkán válaszoltam. Az egyetemen is igyekeztem elkerülni őt, amit szerencsére nem is volt olyan nehéz kivitelezni: mivel különböző szakokra jártunk, így különböző, egymástól meglehetősen messzire eső épületekben voltak óráink, és legtöbbször a foci- meg a kosárcsapat edzései sem voltak egy időben, vagy egymás után a sportközpontban.

Tisztában voltam azzal, hogy nem bujkálhatok előle örökké, de azt is tudtam, hogy ha most szemtől szembe visszautasítanám, az bántaná azt a fene nagy egóját, és utána csak még nagyobb erőkkel ostromolna. Nekem viszont nem hiányzott, hogy a focicsapat kapitánya csapja nekem a szelet, és mindenféle pletyka keringjen rólam az egyetem falai között, így hát az esetek többségében igyekeztem figyelmen kívül hagyni őt. Reméltem, hogy ha elég sokáig ignorálom, akkor magától veszi majd a lapot, és más lányok után kezd érdeklődni.

***

– Hogy tessék? – suttogta némiképp feldúltan Lily az egyik nap, amikor Zoe, ő meg én egy olasz étterem teraszán ücsörögtünk, és a lakótársam felhozta a Brandon-témát. A srác nevének hallatán Lily kezében azonnal megállt a villa, és olyan hévvel fordult felém, hogy azt hittem, az ölembe borítja a köztünk lévő limonádés kancsót. – Brandon Rowley lesmárolt? Erről én miért nem tudtam?

– Egy pár koktél után történt, és annyira nem tartottam fontosnak – vontam vállat. Töltöttem magamnak egy pohár innivalót, aztán odébb toltam a fűszereket az asztal közepéről, és beszorítottam melléjük a kancsót.

Lily szájtátva bámult rám, szemmel láthatóan nem tudta feldolgozni, amit az imént hallott.

– Te nem tartod fontosnak, hogy az egész egyetem legjobb pasija érdeklődik irántad? – bökött felém harciasan a villájával.

– Lily... Majdnem ötvenezren járnak erre az egyetemre. Tegyük fel, hogy ennek a fele pasi – az huszonötezer. Láttad már mindegyiket? – vontam fel a szemöldököm játékosan. Zoe a szája elé emelte a kezét és kuncogni kezdett. – Nem jelenthetjük ki csak így, hogy Brandon a legjobb.

A barátnőm sértetten felhúzta az orrát, láthatóan nem tetszett neki, hogy próbálom elviccelni a témát.

– Jaj, tudod, hogy nem érdeklem őt komolyan! – forgattam a szemem. – Te is hallod a pletykákat, amik róla keringenek. Őt egy lány se érdekli igazán, csak trófeákat gyűjt.

– Amiket róla mondanak, annak valószínűleg a fele sem igaz... Azt elismerem, hogy egy kicsit arrogánsnak és egocentrikusnak tűnik – mondta ezt úgy, mintha attól, hogy hozzátette a "kicsit" és a "tűnik" szót, jobb lenne –, de szerintem Brandon egyáltalán nem olyan szörnyű.

– Jó, ha ennyire odavagy érte, a tiéd lehet. – Hátradőltem a székemben és összefontam a karom a mellkasom előtt. Zoe fészkelődni kezdett mellettem, kezébe vette a poharát, és jó hosszan kortyolt belőle.