Sparks || Irwin [átírás alatt]

5.

/Ashton/

London, október 10., ~hajnal 3

Úgy éreztem, az arcizmaim kezdenek megmerevedni, és a mosolyom egyre természetellenesebb minden újabb képen, de azért odaálltam a sokadik rajongó mellé is. A fotó elkészülte után a lány azt kezdte nekem ecsetelni, mennyire örül, hogy megnyerte ezt a páros VIP jegyet a koncertünkre, a fülig vörös barátnője pedig hevesen bólogatott mellette - ő azóta nem szólalt meg, hogy futólag átöleltem. A bátrabbikkal viszont váltottam még pár szót a kedvenc dalaikról, aztán ők továbbálltak a Luke körül csoportosuló emberek felé, hozzám pedig egy újabb csapat lépett.

– Leírnád nekem ezt, hogy magamra tudjam tetováltatni? - nyújtotta felém az alkarját, meg egy cetlit az egyik lány. Elvettem tőle a papírt és elolvastam a két szót, ami szerepelt rajta: Carry On. Elvigyorodtam, valahogy sejtettem, hogy vagy dalcím, vagy dalszöveg részlet lesz.

– Csak a szöveget? - kérdeztem, miközben fogtam az alkoholos filcet, amit valaki más adott a kezembe, és lepattintottam a kupakját.

– Pici csillagokat és bolygókat gondoltam köré. Ha szeretnéd, megrajzolhatod őket - pislogott rám szégyenlősen. Teljesítettem a kérését, közben beszéltünk pár szót arról, hogy érezték magukat a koncerten, velük is csináltam számtalan közös képet, aztán újra cserélődött a társaság.

A VIP-találkozó lassan egy órája tartott, ami azt jelentette, hogy már a végéhez közeledtünk. A koncert után épp csak annyira volt időnk, hogy egy kicsit felfrissüljünk, aztán már el is kezdték beengedni az erre jogosult embereket ebbe a külön terembe, hogy találkozhassanak velünk. Amíg mi csatlakoztunk hozzájuk, a csapatunk összerámolta a hangszereinket meg a cuccainkat, és berakták őket a buszok csomagtartóiba. Ha itt végeztünk, egyből indulunk majd tovább a turné következő állomására.

De addig is számtalan posztert, kártyát, képet és néhány testrészt kellett még aláírnom; legvégül pedig mindannyian összeálltunk egy hatalmas csoportképre, ami a banda, illetve a nyereményjátékot szervező magazin instagram oldalán landol majd.

– Mégegyszer köszönjük, hogy eljöttetek! Reméljük, hamarosan újra találkozunk - búcsúzott Luke a rajongóktól, akiket a turnémenedzserünk és az egyik testőrünk terelgetett a kijárat felé, miután lejárt a találkozóra szánt időnk. Páran még visszafordultak integetni, de a terem szép lassan kiürült, mi pedig egy másik folyosón keresztül a parkolóba indultunk, ahol a karaván táborozott.

***

Az arcomba csapó hideg szél és éktelen ricsaj fogadott, amikor kiléptem a stadion kijáratán. A túloldalon, egy elkerített részen újabb rajongók egész hada ácsorgott a kordonok mögött, láthatóan ránk vártak.

– Na, van még kedvetek? - fordultam vigyorogva a fiúk felé, akik mögöttem érkeztek. Michael végignézett a tömegen, láthatóan lesápadt és felnyögött.

– Bocs, nekem elég volt az előbbi. Már itt se vagyok - közölte, és a turnébusz felé vette az irányt, Luke pedig fáradtságra hivatkozva követte őt.

– Én még bírom - jelentette ki Calum. A hátsó zsebéből előhúzott egy fekete alkoholos filcet, amit nemrég nyúlt le egy aláírást kérő lánytól, és a kordonok felé indult. Kitörő lelkesedés fogadta a közeledtét, ami főként sikolyok és mobilvakuk villogásában nyilvánult meg. Nevetve követtem őt. Bennem is volt még bőven energia, és csalódást sem akartam okozni azoknak a rajongóknak, akik itt ácsorogtak ebben a hidegben ki tudja mióta.

Miközben aláírásokat osztogattunk és további képeket készítettünk, apró beszélgetésfoszlányok jutottak el a fülemig - az egyik lány arról áradozott, mennyire szexi volt Luke a szólója közben; egy másik jobban szerette Michaelt nézni, ahogy zongorán játszik; a harmadik azt akarta, hogy Calum teherbe ejtse. Néhányan a hátsó sorokból felfokozott hangulatban azt visították, hogy ez volt életük legjobb estéje, én pedig büszke voltam, hogy egy kis időre boldoggá tehettük őket.