15.

1.9K 135 4
                                    

Egy évvel később!

Holnap lesz az esküvőnk. Már minden készen áll. Anyáméknál alszom ma éjjel. Luna itt alszik velem. Ő lesz a tanúm. Igen,ennyire jóban vagyunk. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Ő tudja a titkaim,és bár nem helyesli,hogy titkolom Jason elől,mégis kiáll mellettem. Anyámék is annyira izgulnak mint én,és tudom hogy ugyan az az okuk mint nekem. Bár úgy érzem ez a nap más lesz,hisz nem csap kétszer ugyan oda a villám. Kicsit azért félek. Luna szerint ez érthető,de jobb lenne ha megnyugodnék.

Este kiültem a tornácra. Gondolkodtam hogy mi lesz ha... Annyi minden végig futott az agyamon. Felképelem és elrohanok,vagy kiabálni fogok vele majd ott hagyom. Érdekes, hogy arra nem gondoltam mi lesz ha elvesz.

- Min gondolkodsz?- hallottam meg Rob hangját.

- Miközöd hozzá?- néztem rá dühösen.

- Lucy. Tudom hogy még mindig amiatt az este miatt vagy rám mérges,de tudnod kell valamit.- folytatta azt, amit akkor elkezdett.

- Rob. Addig nem fogsz hagyni, míg el nem mondod igaz?- néztem rá unottan.

- Nem. Mert szégyelled,pedig nem kéne. Vagyis azért nem,mert rokonok vagyunk,mert nem vagyunk.- mondta. Értelmeztem a szavait. Amikor rájöttem mit mondott, nem hittem el.

- Mi van?- csak annyi jött ki.

- Néhány éve mondták el a szüleim,hogy örökbe fogadtak,mert nem lehetett gyerekük. - mesélte.

- Te idióta barom. Miért nem mondtad el? Mért? Te őrült.- estem neki. Ütöttem sírva,egyre erőtlenebbül.

- Hé. Nyugi.- nyugtatgatott.

- Nincs nyugi.- néztem rá könnyes, vörös szemekkel. - Ha tudtam volna nem teszem meg.- mondtam sírva,újra összetörve.

- Miről beszélsz?- értetlenkedett.

- Rob, én terhes voltam. Nem tudtam kitől, féltem hogy tőled,és hogy beteg lesz a vérfertőzés miatt. Abortuszom volt te barom.- néztem rá dühösen. Arca döbbent volt,majd hátrált.

-Te. Te megölted a gyerekünk?- nézett rám csalódottan.

- Nem biztos hogy tőled volt,és azt hittem rokonok vagyunk.- magyaráztam.

- Ha elmondtad volna,megállítottalak volna.- nézett rám szemrehányóan.

- Ha te elmondtad volna,nem tettem volna meg.- mondtam én is.

- Ha hagytad volna hogy elmondjam,elmondtam volna.- mondta idegesen.

- Felmondhattad volna az üzenet rögzítőre, vagy lefoghattál volna, és elmondhattad volna úgy. Cetli az ajtóra vagy akármi.- magyarázkottam.

- Persze,legyek én a felelős!- tárta szét a karját.

- Nem, én vagyok az. Alapból,le se kellett volna feküdnöm veled. Sőt, jobb lett volna ha vissza se jössz.- kiabáltam, majd berohantam a házba,fel az emeletre.
Szegény Luna, szinte előről kezdte a terápiámat,de közben végig a barátnőm maradt.

Nem sokat aludtam,így kicsit több korrektor kellett a szemem alá. Szó nélkül ültem a sminkes,majd a fodrász keze alatt. Nem voltam az a tipikus boldog menyasszony. Luna próbált szóra bírni,anyám azt hitte azért vagyok ilyen mert félek hogy megint elhagynak,apám pedig fogadta unottan a vendégeket.

Belebújtam a ruhámba. A mostani kicsit sem hasonlít az elsőre. Az ujjai csipkések voltak,a háta nyitott. Deréktól lefelé bővül. Most is hercegnőnek érzem magam. Felkerül a fátylam is,majd megjelenik az anyám.

- Olyan szép vagy kislányom. Gyönyörű.- mosolyog.

- Köszönöm anya.- ölelem meg.

- Rob az imént üzent, hogy nem tud eljönni.- húzza a száját.

- Oh. Nem baj.- nézek magamra a tükörben. Végig simítok a hasamon. A babára gondolok.- Jason itt van már, ugye?- nézek anyámra.

- Még nem láttam,de biztos ideért már, hisz néhány perc és kezdünk.- nyugtat.

-Igen. Biztos.- veszek mély levegőt.

- Kész vagy?- lép be vidáman Luna.

- Igen.- bólintok.

- Apád lent vár.- mondja anyám mosolyogva, majd elmegy.

- Minden rendben?- kérdezi meg Luna.

- Nem tudom.- ülök le.

- Fel a fejjel Lucy. Túl leszel rajta.- guggol mellém. Megcsörren a mobilom, üzenetem jött. Nem foglalkozok vele,biztos Rob.

- Kicsit magamra hagysz?- nézek rá.

- Persze, csak szedd össze magad!- mondja kedvesen, és egyedül hagy. Mégis csak megnézem a telefont. Felnyitom. Jason az. Biztos késik. Gondolom.

Lucy. Drágám. Sosem hazudtam neked. Nem hitegettelek,és nem akarlak becsapni sem. Néhány hete úgy érzem, megváltoztak az érzéseim. Tudom nem így kéne, nem ma, de le kell mondanom az esküvőt. Ezek után gondolom nem akarsz már velem lenni,és megértem. Jó volt veled, jó volt melletted. Nagyon szerettelek, sosem hazudtam. Remélem megértesz. Sajnálom.

Ha  nem ülve olvastam volna, most leültem volna. Vettem egy mély levegőt. Magamba csíptem, hogy tudjam ez nem álom.

- Jössz kicsim?- kopogott anyám.

- Egy perc és megyek.- válaszoltam. Nem veszik észre hogy nincs vőlegény? Átöltöztem kényelmesbe, és kimentem az ajtón. Luna állt a falnak támaszkodva. Amikor meglátott ijedten nézett rám, én meg csak mosolyogtam. A lépcső alján anyámék vártak.  Háttal álltak így csendbe  léptem mögéjük.

- Nem gond, ha maradok néhány napot?- hajtottam a fejem anyám vállára.

- Jaj ne!- nézett rám,hitetlenkedve apám.

- Kicsim. Mi ez az egész?- nézett végig rajtam anyám értetlenül.

- Jason sms-ben dobott.- mondtam meglepően nyugodtan. Anyám átölelt,apám pedig szólt a násznépnek,hogy nem lesz esküvő.

- Elnézést, hogy újra elrángattunk ide mindenkit és megint mind hiába. A partit megtartjuk, ne kelljen ennyi ételt kidobni.- álltam apám mellé.

Ezek után mindenki kérdezősködött hogy mitörtént,de csak Amynéninek mondtam el.
Később a szobámban elbújva sírtam.

Az Örök Menyasszony [Befejezett]Where stories live. Discover now