29.

1.9K 117 5
                                    

A hét többi napjára beteget jelentettem. Robbal együtt töltöttünk párnapot. Most pedig a szüleimhez tartunk. Még tegnap hívtam Amyt is  hogy jöjjön át. Ők még nem tudják hogy Rob itthon van.

- Megjöttem.- kiabáltam a családiházba lépve.

- A nappaliban vagyunk.- szólt vissza anyám. Robbal kézen fogva indultunk a hang irányába.

- Sziasztok.- köszöntem az ajtóban megállva Robbal együtt. Felénk néztek, és Amy nénje boldogan, vigyorogva ugrott fel, hogy megölelhesse fiát. Apám sehol,mert még dolgozik,így négyen ültünk a nappaliban, és beszélgettünk.

- Jaj. Nem kértek valamit?- kérdi anyám húsz perccel az érkezésünk után.

- Nem. Amúgy is kitudjuk szolgálni magunkat.- válaszoltam.

- Mi a tervetek?- kérdi Amy. Eddig a múltról beszéltünk, Rob elmondta amit egyszer már én is, csak most az ő szemszögéből hallhattuk.

Rob

-Szeretnénk venni egy házat.- mosolyogtunk össze Lucyval.- Együtt élnénk. Most már szeretnénk minden percet kihasznál ami a rendelkezésünkre áll,ha már ennyi évet elpazaroltunk.- mondtam el. Az anyáink boldogan hallgatták.

-Hol kerestek házat?- kaptuk a következő kérdést. Igazából még fura egy kicsit, így együtt, kézen fogva ülni előttük.

- Szívesen laknék itt a környéken. Innen a munka helyem sincs messze, és ti sem lennétek.- magyarázza Lucy.

- Igen. Szerintem is ez egy jó környék, úgy hogy valószínüleg itt keresünk első sorban házat.- értek egyet Lucyval.

- Ez remek.- vigyorog Mary. Anyám csak kellemesen mosolyog.

- Mi a baj?- kérdezek rá.

- Apád és én egy órára lakunk innen, de még mindig jobb, mint amikor Európába voltál.- magyarázza.

- Sűrűn meglátogatunk majd titeket is.- mondja Lucy.

- Ajánlom is.- mondta anyám.

- Nekem ki kell mennem a mosdóba.- álltam fel,és otthagytam a nőket beszélgetni. A dolgom végeztével, az ajtón kilépve Lucy apjába futottam.

- Rob.- néz rám meglepetten.- Azt hittem két hét múlva jössz.- néz rám értetlenül.

- Úgy is volt,de elengedtek, és meglepetésnek szántam hogy jövök.- magyaráztam el.

- Gyere fiam,beszélgessünk!- invitált ki az udvarra. - Remélem komolyak a szándékaid.- csapott a közepébe.

- Természetesen.- mondtam őszíntén, s közben sétáltunk az utcán.- Szeretem Lucyt.- mondtam.

- Igen,ezt már párszor hallottuk.- mondta. - Ne kérd meg a kezét ha nem vagy benne biztos! Ne okozz neki még te is fájdalmat!- áll meg szembe velem,komolyan rám nézve.

-  Nyugodj meg,még nem is tartunk ott,és pár hete kijelentette mindenkinek, hogy már nem is akar esküvőt! Félek ha megkérném is nemet mondana.- mondtam csalódottan. Tovább sétáltunk.

- Szerintem pedig neked, még igent mondana.- mondta.

- Gondolod?- kérdeztem.

- Tudom. Azt mondta te más vagy.-  mondta ezt már mosolyogva. - Engem meggyőzött arról,hogy szereted,hogy ő is szeret,és hogy boldogok lesztek együtt. Ezt a fajta csillogást még nem láttam a szemében, úgy hogy ne okozz neki csalódást!- mondta féltve a lányát.

- Szeretem őt, és boldoggá fogom tenni.- erre megveregette a hátam,és megőlelt. Kicsit kínosan éreztem magam,de minden esetre visszaöleltem.

Még egy ideig sétáltunk,és beszélgettünk. Kitudja hány utcát mentünk,de megakadta szemem egy eladó táblán. Egy nagyon szép ház előtt volt leverve a földbe. Fehér falak, egy emelet, és még tornáca is van. Kíváncsi lennék belülről milyen.

- Házat veszel?- érdeklődik az após jelőlt, amikor meglátja hogy a telefonomba ütöm be a számot.

- Igen. Össze szeretnénk költözni.- mondtam.

- Ez egy jó pont, hogy hozzánk közel terveztek.- nézett körül a háznál. Utána mentem hátra,hogy lássam milyen a kert. Kicsit gazos,de lehet rajta segíteni. A szobáknak van erkélye,ami közös. Lent pedig alatta egy terasz. Már el is képzeltem hogy néz ne ki. Nem vártam tovább hívtam a számot. Azt mondták félóra is itt vannak,így írtan Lucynak,de csak címet. Nem sokkal később, anyáink kíséretében, meg is érkeztek.

- Apa? Rob?- nézett ránk értetlenül.

- Tetszik a ház?- mosolyogtam rá.

- Van benne fantázia.- vigyorgott. - Meg akarod venni?- kérdezte.

- Még jó.- mondtam. Lucy a nyakamba ugrott. Megérkezett a tulaj, és az ingatlan ügynök. Mindent megbeszéltünk. Nem volt olyan drága, így holnap már hozzák is a papírokat. Ezt pedig este megünnepeltük.

Az Örök Menyasszony [Befejezett]Where stories live. Discover now