Veszélyes Vonzalom //Befejezett

4. A titok

A sokktól még mindig remegve leültem az egyik rönkre, majd belenéztem Adam ismét kék szemeibe.
- Mi vagy te? - kérdeztem végül.
- Tudod te azt. - válaszolta sejtelmesen.
- Tőled akarom hallani. - kötöszködtem.
- Jól van. Vérfarkas. Egy kicseszett vérfarkas vagyok.. - felte dühösen.
- Hé, nyugi. Nincs abban semmi rossz. Gondolom. - bíztattam.
- Mi az, hogy nincs benne semmi rossz? Az egész egy szar. Nem lehet senkivel rendes kapcsolatom, mert ha közel kerülök valakihez, akkor rájön hogy mi is vagyok és inkább eltaszít magától a félelem miatt. Aki tudja a titkunkat, azok mind rettegnek tőlünk. - mesélte idegesen. - És ami a legrosszabb az egészben, az a fájdalom. Elképzelni sem tudod, hogy milyen fájdalmas egy átváltozás. Én már nagyjából hozzá szoktam az évek alatt, de mindig ugyanazt kell átélnünk. Ha jön egy újonc és végig kell néznem az első átváltozását, majd bele szakad a szívem, hogy nem tudok neki segíteni. Borzalmas ez az egész. - panaszkodott tovább.
- Sajnálom. Nem tudtam. - mondtam szomorúan.
- Nem gond. Addig örülj, ameddig nem kell átélned. - nézett mélyen a szemembe.
- Mióta vagy ilyen? - kérdeztem.
- Már majdnem 5 éve. A vele született farkasok 14 éves korukban változnak át először. - mondta.
- Akkor 19 éves vagy? - számoltam utána.
- Hamarosan igen. - felelte. - Te hány éves vagy? - érdeklődött.
- Nemsokára 18. - válaszoltam.
- Hadd javasoljak valamit. Tartsd távol magad tőlem, az egész falkámtól és a barátnődtől is. - mondta határozott hangon.
- Nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak. - szóltam rá. - Ne mondd, hogy Beth is olyan mint ti.. Az nem lehet.. - ijedtem meg.
- Nem. Ő sokkal rosszabb nálunk. - szakított félbe.
- Hogy mi? Mégis miért? Mi ő? - kérdeztem kíváncsian, de egyben rémülten.
- Ő egy mocskos vérszívó. - közölte lenéző hangon.
- Hogy mi? - értetlenkedtem.
- Vámpír. - bökte ki.
- Ezt el sem hiszem.. Eddig csak a filmekből hallottam misztikus lényekről, de sosem gondoltam volna, hogy valóban léteznek. - csodálkoztam el.
- Pedig gondolj bele. Valahonnan szerezték az ichletet és az infókat. Ilyen dolog nem pattan ki csak úgy az emberek fejéből. - mondta. - Bár sokszor kiparodizálták a valódi tulajdonságainkat. Még hogy a vámpírok csillognak a napon.. Nevetséges. Amint közvetlenül érintkeznek a nap sugarával, a bőrükön égési sérülés keletkezik. Az is egy vicc, hogy ugrás közben változunk át. Ez egy fájdalmas folyamat még a legjobbaknak is. - sorolta.
- Hűha.. Sosem gondoltam volna ezeket. - tátottam el a számat.
- Senki sem gondolná. Viszont amit nagyon furcsállok, az az, hogy még itt vagy. - mondta meglepetten.
- Miért ne lennék? Tudom, hogy sosem bántanál. Nem ítéllek el azért, mert a génjeidben van egy furcsa képesség. - közöltem egyszerűen.
- Köszi. A legtöbb ember nem ilyen, mint te. Ők általában megrémülnek és elfutnak, rosszabb esetben pedig ránk támadnak. - mondta szörnyűlködve.
- Ez borzalmas lehet. - sütöttem le a szememet.
- Meg lehet szokni. De azért lelkileg mindig fáj egy kicsit. - mondta.
- Egyébként miért beszéltél olyan lenézően a vámpírokról? - kérdeztem témát váltva.
- Mert a legtöbben gyilkosok. Azért ölik meg az embereket, hogy kiszívhassák a vérüket. Mi senkit nem bántunk. - válaszolta.
- Beth nem ilyen. Ismerem őt, sosem ártana senkinek. - védtem meg a legjobb barátnőmet.
- Ismered? Ugye most csak viccelsz? - nevetett fel Adam erőltetetten. - Tőlem tudtad meg, hogy vámpír. Esze ágában sem volt neked elmondani.
- Hagyjuk ezt a témát. Majd megbeszélem vele. - mondtam.
- Oké. Bátor egy csaj vagy. Dumálsz egy vérkarkassal és majd mész elbeszélgetni a vámpír barátnőddel. - dícsért meg.
- Szerintem ehhez nem kell túl nagy bátorság. - jelentettem ki.
- Hát, más ember ezt nem merné megtenni. De most már menjünk vissza. - javasolta fáradtan.
- Még ne! Túl gyenge vagy. - állítottam meg.
- Járni azért még tudok. - mosolyodott el.
- Lehet hogy tudsz, de akkor se csináld. Pihend ki magadat és utána induljunk. - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Legyen.. - adta meg magát. - Ilyen állapotban úgysem tudnálak megvédeni.
- Engem nem kell megvédeni! - förmedtem rá. - Tudok vigyázni magamra.
- Ja, a városban talán. De itt majdnem agyon lapított egy fa. És mit regálnál akkor, ha neked támadna egy vámpír? - kötöszködött.
- Én.. Hát.. - dadogtam. - Nem tudom. - böktem ki egyszerűen. - De valamit ki kell találnom, mert nem mindig lesz mellettem egy védelmező vérfarkas.
- Majd mutatok néhány trükköt a vérszívók ellen. - kacsintott rám Adam.
- Az jó lenne. Köszi. - mosolyogtam rá. - De remélem, hogy nem kell majd alkalmaznom a technikáidat.
- Azt én is. - értett egyet velem.
Kb 1 órán keresztül beszélgettünk minden féléről, utána pedig elindultunk vissza a városba. Az utólsó néhányszáz métert kifulladva tettem meg. Jó lehet farkasnak lenni. Ők sosem fáradnak el, csak ha átváltoznak. Bár nem szeretném átélni azt a fájdalmat, amit nekik minden átalakulásnál el kell viselniük. Ha választanom kell a légszomj és a kínok között, egyértelműen az előbbit választom.
Amikor vissza értünk Wilfond lakott részére, már túl késő volt bemenni a suliba. Legalábbis mi úgy gondoltuk, hogy két órára nem megyünk be.
- Elviszlek valahova. - szólalt meg Adam.
- Mégis hova? - kérdeztem érdeklődve. - Most voltunk az erdőben.
- Bemutatlak a falkámnak. - közölte.
- Hogy mi? - döbbentem meg. - Még több vérfarkas? Nem hiszem, hogy túl jó ötlet oda mennem.
- Azt mondtad, hogy nem félsz tőlem. - emlékeztetett Adam a szavaimra.
- Tőled tényleg nem. Tudom, hogy soha nem bántanál, de a haverjaidat nem ismerem.. - magyaráztam.
- Éppen ezért viszlek oda. Ha megismered őket, rájössz, hogy jófejek. Ők sem ártanak neked. - ígérte meg.
- Na jó. Legyen. De ugye nincs messze? Mindjárt megfulladok.. - lihegtem.
- Gyere. - nyújtotta felem a kezét, mire én csak döbbenten néztem rá. - Na, bízz bennem! - kérte mosolyogva. Fogalmam sincs, hogy miért, de valamiért megbízok benne. Lehet, hogy rosszul teszem. Beletettem tenyeremet az övébe. Hirtelen magához húzott és felkapott a hátára. Meglepettségemben halkan sikoltottam egyet. - Így gyorsabban fogunk haladni. - tette hozzá és elindult. Nem futott, de gyors tempóban sétált. Én soha nem értem volna ultol, ha ezt a tempót tartotta volna az erdőben is. Kezemet átkulcsoltam a mellkasán és lábamat is köré fontam, nehogy leessek. 10-15 perc múlva megérkeztünk egy erdő szélén álló viszonylag nagy faházhoz. Adam lerakott a földre és benyitott. Mind a ketten beléptünk az ajtón. A konyhában egy húszas évei közepén járó nő főzött valamit, aminek hihetetlen jó illata volt. A nappaliban néhány 16-20 éves srác kártyázott és voltak, akik szkandereztek. Az egyikőjük, aki olyan 19 éves lehetett, átkarolt egy fekete hajú lányt, egy 20 év körüli pasi nyakán pedig egy szőke cicababa csüngött.
- Szevasztok! - köszönt oda nekik Adam, majd zavaromban én is elmotyogtam egy "sziasztokot".
- Csá! Helósztok! Hali, Adam. - jöttek a válaszok.
- Sarah, ők itt a falkám. - mutatott Adam a többiek felé. - Srácok, ő itt Sarah. - muatatott be. Mindenki furcsálkodva végigmért.

Halii! Ha tetszett az új rész, akkor kérlek dobj egy vote-ot, vagy egy kommentet vissza jelzés képpen, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom. :3