20. Jason...?!

4.1K 224 17
                                    

Minden elmeséltem Bethany-nak. MINDENT. Adam-ről, Jason-ről, a falkáról. Azt is, hogy farkas lettem, meg, hogy mennyire hiányzott nekem.

Hónapokkal később/ Május vége:

Adam elmemt, és nem jött vissza. Megint elhagyott. Hosszú hetekig vártam, hogy visszajöjjön, de nem tette. Viszont, ami könnyítette a helyzetet, az az, hogy végig mellettem volt Beth. Vele sokkal könnyebb volt. Meg persze Jason is ott volt, ahogy mindig is. A két legjobb barátom segítségével nem búslakodtam olyan nagyon, vagy ha mégis, ők felvidítottak.
A tavaszi szünetet majdnem végig Jason-nel töltöttem, mivel Bethany elutazott Matt-tel. Sokat nevettünk és akkor kezdtem teljesen elfelejteni Adam-et.

- Ne! Ne csináld! - visítottam. - Jason, hagyd.. már abba! - utasítottam folyamatosan nevetve.
- Csak ha azt nézünk, amit én akarok - felelte vigyorogva és tovább folytatta a csikizést.
- Jó, jó! Csak hagyd... már abba! - egyeztem beke könnyezve a kínzástól. Annyit nevettem, hogy megfájdult az állkapcsom.
- Akkor add ide - tartotta felém a tenyerét, mire csúnyán néztem rá. Erre... az oldalamra döntött és megpróbálta kivenni a kezemből.
- Nee! - próbáltam ellökni magamtól még mindig vihogva. Mikor sikerült megkaparintania, elég érdekes pózban feküdtünk a kanapén. Én voltam alul, a lábaim félig lelógtak a földre, Jason pedig fölöttem, egyik karjával a hátam mögé rejtett kezemet fogva, másikkal a fejem mellett támaszkodva. Hirtelen mind a ketten elhallgattunk és csak a szapora légzésünk beszélt helyettünk. Már nem is mosolyogtunk. Csak.. mintha valami különös felismerés történt volna közöttünk.
- Én.. - szólaltam meg suttogva.
- Csss! - pisszegett le Jason és egyik ujját a számra tette. Mikor elvette onnan, lassan felém kezdett hajolni, mire én csak meglepetten figyeltem, hogy mit tesz. A számtól körülbelül egy centire megállt és mélyen a szemembe nézett. Gondolom várta a reakciómat, de én nem tettem semmit. Nem toltam el magamtól, így lehunyta a szemét és megcsókolt. Olyan csók volt, mintha hónapok óta erre vártunk volna. Tele volt vággyal és szenvedéllyel. Jó hosszúra nyúlt, de nem tűnt fel. Az idő megszűnt körülöttünk.
Mikor elhúzódott, hogy újra kapjunk levegőt, kérdő tekintettel próbált olvasni a szemeimből.
- Ez.. elképrsztően.. - kezdtem bele.
- Csodálatos volt - fejezte be helyezzem.
- De nem.. történhet meg újra - jelentettem ki kapkodva a levegőt.
- Mi? Miért? - értetlenkedett Jason.
- Mert nem helyes - feleltem mélyen a szemébe nézve.
- Már miért is ne lenne az? - kérdezte, és tekintetében egy kis idegességet olvastam.
- Tudod, hogy nem az... Adam.. A legjobb barátok voltatok és igazából nem szakítottunk.., csak itthagyott. De lehet, hogy visszajön - magyaráztam, miközben lecsordult egy könnycsepp az arcomon.
- Most komolyan? Te még mindig reméled, hogy visszajön? - csattant fel. - Elhagyott téged! Újra! És ez neked nem szakítás? Tényleg ez a kifogásod? - kérzdezte idegesen, majd felállt és hátat fordított nekem.
- Jason.. - motyogtam halkan. Folytatni akartam, de fogalmam sem volt, hogy mit mondjak.
- Velem hónapokkal később sem akarsz összejönni, pedig látom, hogy akarod, vele pedig már a második találkozásotoknál összefeküdtél.. Szépen vagyunk.. - fröcsögte, miután újra felém fordult. Nem is értem, hogy Jason száját hogy hagyhatták el ilyen mondatok... Mindig kedves volt velem és odafigyelt rám. Lehet, hogy nem ismertem eléggé?
- Csak, hogy tudd: Nem feküdtem le Adam-mel - mondtam ki nagyon halkan.
- Mi van? Ezt biztos, hogy nem veszem be - nézett rám értetlenül. Láttam rajta, hogy cívódik. Nem tudja eldönteni, hogy igaz-e. De ez nem is baj. Most megismertem egy olyan énjét, amiről eddig nem tudtam.
- Sosem láttalak még ilyennek.. - szólaltam meg egy hosszabb csend után.
- Sarah.. Én nem.. Nem vagyok ilyen - motyogta bűnbánó tekintettel. - Meg tudsz bocsátani? - kérdezte lehajtott fejjel. Sosem láttam még ilyen elveszettnek.
Amit ezután tettem, lehet, hogy meggondolatlanság volt, de visszacsinálni nem lehet. Odaléptem elé, egyik ujjammal felemeltem az állát, karjaimat a nyaka köré fontam és megcsókoltam. Talán ez volt életem legnagyobb hibája, vagy a lejobb tettem. Egyenlőre fogalmam sincs.
Mikor elhúzódott, kisimította hajamat az arcomból és a fülem mögé tűrte.
- Ez most mit jelent? - kérdezte barnás szemeimet vizslatva.
- Nem.. Nem tudom - válaszoltam, majd ezúttal ő csókolt meg ismét. Egyszerre akartam elszaladni és még közelebb húzni őt magamhoz.
Végül az utóbbit választottam. Testemmel teljesen hozzá simultam, ujjaimat pedig belevezettem sötét hajtincseibe.
- Figyelj.. - kezdtem bele bizonytalanul. - Megpróbálhatjuk, ha gondolod. De nagyon furcsa lesz.
- Tudom, de megéri. Biztos vagy benne? - kérdezte boldogan, mire bólintottam. Visszatért az én Jason-öm. Úgy tűnik, neki annyi kell a "jófiú" szerephez, hogy mellette legyek. Akár barátként - mint eddig -, akár többként.

Sziasztok. Meghoztam az újabb részt. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ha így volt, legyszi ⭐-ozz.
Nemsokára érkezika következő.

Kommentben írjárok meg, hogy kinek szurkoltok.
#adamfan / #jasonabefuto
----> kíváncsi vagyok :3

Veszélyes Vonzalom //BefejezettWhere stories live. Discover now