Veszélyes Vonzalom //Befejezett

23. Haragszom, de mégse

- Indulhatnánk? - kérdeztem. - Minél tovább várunk, annál közelebb kerülünk a sírunkhoz.
- Öhm.. Persze - felelte, majd felállt és kezet nyújtott. Nem fogadtam el, hanem lecsúsztam a székről, talpra ugrottam és elhagytam a helyiséget. Adam néhány méterrel mögöttem haladt. Gondolom idő kell neki, mire feldolgozza a hallottakat.

Az utat végig csendben töltöttük. Egy kicsit kínosnak éreztem, de nem törődtem vele. Mikor végre megérkezett a Taxink, a faházig természetellenes gyorsasággal mentünk.
- Meghoztam a rég nem látott farkast.. - mondtam, amint beléptem az ajtón. Adam végig szorosan mögöttem volt, így mindenki megpillanthatta.
Leültem a kanapéra Jason mellé, aki egyből átkarolt. Fejemet a vállára hajtottam és vártam, hogy Adam megszólaljon, vagy csináljon akármit. Eltelt egy perc, majd kettő.., de még mindig semmi. Megköszörültem a torkomat célzásként, hogy végre tegyen valamit. Erre rámnézett és végigmért. De nem csak engem, hanem Jasont is. Főleg azt bámulta meg, ahogy összebújunk. Kicsit rosszul éreztem magam emiatt, de el kell fogadni, hogy már továbbléptem.
- Öhm.. Bocs srácok - szólalt meg végre. - Tudom, hogy most utáltok. Cserben hagytalak titeket, amire nincs mentség... - mondta bénán. - Szóval tenyleg bocs. És tudom, hogy ez nem elég, de többé nem megyek sehova. Megvárom, amíg megbékéltek - folytatta az ujjait tördelve. - Ha egyáltalán valaha megbocsátotok.. - tette hozzá halkan. De mivel mindannyian szuperhallással rendelkezünk, tisztán hallottuk. Erre inkább nem reagáltam.. Én egy jó darabig biztosan nem bocsátok meg neki. Ha mégis, soha többé nem lehet olyan szoros a kapcsolatunk, mint volt. És azt is el kell fogadnia, hogy most Jason-nel vagyok. Ha tetszik neki, ha nem.
Mikor senki nem reagált Adam bocsánatkérésére, inkább elvonult a kertbe. Biztos nagyon szarul érezte magát. De nem árt, ha gyötri egy kis bűntudat. Néhány percig mindenki csak némán ült és hallgatóztunk, hogy mit csinál kint a visszatért alfánk. Mivel semmit nem hallottunk, mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Elmondták egymásnak a srácok, hogy mit gondolnak a kialakult helyzetről. Én csak némán ültem és hallgattam. Még én éreztem magam pocsékul Adam miatt, pedig neki kellene, amiért elhagyott minket. Mondjuk biztos őt is bántja a dolog. Nem bírtam magammal és kezemmel Jason combján támaszkodva toltam fel magam.
- Ne haragudj, de muszáj beszélnem vele - mondtam, majd nyomtam egy gyors csókot a szájara. - Mindjárt jövök - tettem még gyorsan hozzá, majd kimentem az udvarra Adam után. A kis kerti tavacskánál ült egy sziklán és a lágy fodrozódást nézte a felszínén.
- Leülhetek? - kérdeztem, mikor mellé értem. Meglepetten fordult felém.
- Persze - felelte halkan, és kicsit odébb csúszott a kövön, hogy én is elférjek.
- Figyelj.. - kezdtem bele néhány másodperc után. Furcsa érzés volt úgy ülni, hogy a karunk összesimult a helyhiány miatt. Kellemes emlékeket idézett fel bennem, de hiába, hisz mindig eszembe jut, hogy elhagyott. Többszörösen. - Én meg tudok bocsátani neked. Csak.. idő kell hozzá - mondtam a tekintetét keresve. Mikor végre ő is rámnézett, mérhetetlen szomorúságot láttam az arcán.
- Nem érdemlem meg.. - szólalt meg végre. - Mégis miért vagy ilyen? Idővel sem bocsájthatsz meg. Amit tettem...
- Ne! - szakítottam félbe. - Ne mondd ezt. Te jó ember vagy, csak.. hát hoztál egy rossz döntést. Vagyis kettőt. De ha az elsőn túl tettem magam, ez is menni fog. Ahogy a többieknek is.
- Istenem, hogy én mennyire szeretlek.. - motyogta. - Te vagy a legjószívűbb ember ezen a földön. - mondta, majd átkarolta a vállamat és magához húzott. Éreztem rajta, hogy nem akar keresztbe tenni a kapcsolatomba, szimplán barátinak szánta az ölelést. És ez nagyon jól esett.
- Azért azt ne felejtsd el, hogy még haragszok - figyelmeztettem mosolyogva.
- Észben tartom - válaszolta szintén elvigyorodva. Egy kis része visszatért annak az Adam-nek, akit ismertem és szerettem.
- Na visszamegyek. Még a végén Jason féltékenykedni kezd.. - mondtam, és felálltam.
- Várj még egy percet - szólt utánam, miközben csuklómnál fogva megállított. - Komoly a dolog köztetek? Mármint.. Szereted? - kérdezte szomorú kíváncsisággal a hangjában.
- Igen, komoly. Ő végig itt volt nekem a nehéz időkben. Sosem hagyott el, és tudom, hogy szeret. Őszintén - feleltem teljesen komolyan.
- Oké, de válaszolj a kérdésemre. Szerelmes vagy Jason-be? - ismételte meg immár a "szerelem" szót használva.
- Szeretem őt - vágtam rá. Én magam sem tudom, hogy szerelem-e, vagy csak szeretet, de bármelyik is, az bőven elég.
- Aha.. - motyogta, majd elengedett. Gyorsan megfordultam és visszamentem a házba.

Este fáradtan dőltem be Jason ágyába. Egy ideje már nála is lakok. Sokszor alszok otthon, de már nagytöbbségben nála tanyázok. A ma történtek nagyon leszívtak, így semmi másra nem vágytam, csak, hogy elaludjak. Még megvártam, hogy Jason is végezzen a zuhanyzással, addig is olvastam néhány oldalt. Mikor végre elzárta a csapot, letettem a könyvemet és a fürdőszoba ajtaját szuggeráltam. Néhány másodperc múlva kilépett a helyiségből egy szál boxerben, majd befeküdt mellém. Általában így szoktunk aludni, összebújva. De most legnagyobb meglepetésemre nem csak egy "jó éjt csókot" adott, hanem szenvedélyesen és hosszan érintette ajka az ajkamat. Egy pillanatig haboztam, de aztán viszonoztam. Miközben hevesen faltuk egymást, úgy helyezkedett, hogy fölém kerüljön. Lassan letért a számról és a nyakamat hintette be apró csókokkal, majd folyamatosan haladt lefele. Elért a vállaimhoz, később pedig a kulcscsontomhoz. Mikor a fülem mögötti érzékeny részt finoman megszívta, kélyesen felnyögtem.

Sziasztok. Egy napot késve, de itt az új rész. Remélem tetszett nektek. Ha így volt, kérlek nyomjatok rá a csillagra, és/vagy írjatok egy kommentet.
A suli miatt nincs túl sok időm, de amint tudom, hozom a folytatást. Puszi :3