Hogyan kéne vigyáznom rád? [ TaeGi Fanfiction ]

1. fejezet - Miért pont én?

[Íme az első történetem! :) Bár korábban már "elhamarkodottan" publikáltam ezt a sztorit egy blogon és el is jutottam néhány fejezetig, de sajnos nem igazán akaródzott a folytatás, főleg a suli miatt sem, most azonban újjult erővel nekiláttam mégegyszer, ezúttal magyar címmel és terveim szerint egyenlő időközönként esedékes folytatással. Kellemes olvasást! :3 ]

Lassan ébredező lényem laposakat pislogva azon nyomban szorosan visszazárta szemeit, amint érzékelte a függönyön keresztül beszűrődő fénysugarakat, ami számomra csupán egyetlen kiállhatatlan ténnyel szolgált, ami innentől kezdve millió és egy probléma forrásává vált; Már megint reggel van, rohadtul reggel, nekem pedig még mindig rohadtul nincs kedvem kikelni az ágyamból és végigszenvedni egy újabb gyötrelmes napot. Így hát nemtetszésemet egy amolyan nyűgös, morgásszerű hanggal kinyilvánítva próbáltam tudomást sem venni a jelenlegi időpontról és fejemet párnámba fúrva még legalább tíz percig nem törődni a világgal. Csakhogy ez annak tudatában nem igazán ment, hogy bár elméletileg ma szabadnapos lennék, a főnök tegnapi eligazítása szerint mégiscsak be kell vonszolnom a seggem a munkahelyemre, ugyanis jön hozzánk egy próbaidős, gyakornok-forma srác, én pedig – mivel ő „sajnálatos módon" nem ér rá - természetesen legyek olyan tündi-bündi, cukorpofa kolléga, hogy megmutatom neki a dolgokat, mit hogyan kell, azaz betanítom. De könyörgöm, miért engem büntetnek ezzel, mikor én mindössze egy mezei pizza futár vagyok, akinek annyi köze sincs a konyhához, mint gyűrűsféregnek a gyűrűhöz. Amúgy meg mi lehet olyan nehéz egy szimpla pizza sütögetésben, hogy nekem bébiszittelnem kell, de most komolyan!? Megáll az eszem... Ráadásul esélyem se lenne kibújni a dolog alól, mivel voltam olyan ütődött barom, hogy elejtettem azt az apró, mégis igen fontos információt a „boss" előtt, miszerint délelőtt nincsenek óráim az egyetemen, ami neki rögvest egyet jelentett azzal, hogy én tökéletesen ráérek és rám bízhatja a feladatot, feltéve persze, ha meg szándékozom tartani az állásomat. Egyszerűen csodás, nem igaz? Oh, baszki, még el sem kezdődött igazán ez a nap, de már most úgy érzem, totálisan el van átkozva, hála annak a kölyöknek. És akkor még kérdik, miért utálom az embereket... Még csak nem is találkoztunk, de már is belerondít az életembe. Azt hiszem, így nagyon nem leszünk jóban...

Egy darabig még fetrengtem a meleg takaró és a puha párnák ölelésében, mire végül sikerült megszabadulnom fekhelyem mágnesesen fogva tartó vonzerejétől, s nagy nehezen feltápászkodva, szemeimet dörzsölgetve, a pizsama gyanánt használt fekete melegítőgatya és fehér póló kombómban kivonszoltam magam a konyhába, ahol legnagyobb örömömre még volt némi maradék a tegnap este főzött kávéból, így legalább azzal nem kell már bajlódnom. Közben, míg a mikróban melegedett a koffeinbomba, bekapcsoltam a rádiót, hátha a zene ritmusa egy kicsit észhez térít. Azonban, italomat kivéve és a pultnál helyet foglalva, igen ráérősen, valahol a dallamok közt bolyongva szürcsölgettem a forró folyadékot, ami mellé néhány kekszet is betoltam, hogy ne csupán egymagában lötyögjön a gyomromban a koffein.