Noch eine díj, but wae!? 💝

266 19 15
                                    

Szóval íme egy újabb kis kitérő, ami Hands-In-Hands-nek köszönhető, ugyanis ezúttal ő dobott meg egy díjjal, amiért még egyszer ezer és egy köszönet. 😁😙💓

Szóval (és tettel) jöhet tíz újabb tény, ami senkit sem érdekel, de még is vagytok, akik olyan rendik, hogy elolvassátok. 😳 (Legalábbis az előzőt igen.) Most viszont nem veszem annyira komolyra a figurát és igyekszem "spontánabb, viccesebb" dolgokat megosztani azzal, aki ezt hajlandó elolvasni. 😜

1. A bagoly neve mellett az én képem szerepelne a lexikonban. Éjjel élek, nappal henyélek, csak a gyomrom bánja, mert ilyenkor már éhezek és legszívesebben megennék egy töltött lovat (nem, nem bántom Hobit 🐴) egy kád rízzsel, de már nem mehetek le a konyhába, ha kedves az életem. (Nyikorgós lépcső rulez 👌)

2. Már ovi óta tanulom a németet, de minek? (Ich hasse diese schreckliche deutsche sprache <- ugye milyen gyönyörű nyelv? 😆) Mindegy, legalább van nyelvvizsgám (#fontos), amit angolból is szeretnék, illetve koreaiból is, de az még odébb van. 😔 És mint a címben is láthatjátok, szeretem ezeket egy mondaton belül keverni, mert miért ne? 😀

3. Nem tudom miért lételeme a wattpadnak, hogy cseszekedjen velem, bár úgy hiszem nem csak én érdemeltem ki ezt a különleges bánásmódot. Viszont afölött tényleg nem térek napirendre, hogy miért akarja folyamatosan hozzáadni a saját történetemet az olvasólistámhoz? Oké, hogy jó (legalábbis Ti ezt mondjátok), de nem lenne ez egy kicsit egoista megmozdulás? 😮😂

4. Halálos fenyegetésben és terrorban élek BunnyStar95 miatt, aki előszeretettel tesz agresszív hangvételű panaszt annak okán, hogy miért mindig a legjobb résznél hagyom abba. De el kell, hogy keserítselek, a pulttól való távozás után reklamációt nem fogadok el. 😌

5. Rá vagyok állva az olyan kpop tánc coverekre, amikben cuki ázsiai fiúcskák tipegnek a lánybandák számaira. 😍 Igen, tudom, hogy beteg vagyok, nem kell mondani, de hát ha egyszer ők is rohadt jól táncolnak (ha nem jobban), akkor inkább nézem őket, mint a seggrázós khömmribiketkhömm. 😏

6. Jelenleg lila és pink színűek a szobám falai, de utóbbit nagyon lecserélném már zöldre, mert nem csak, hogy különleges és jól mutatnak együtt, de lévén, hogy az én kedvenc színem a lila, Taehyungé (igen, mivel történetesen ő az a bizonyos ultimate) pedig elméletileg a zöld, így ezzel is áldozhatnék az iránta táplált érzelmeim oltárán. 😚 (#biasgoals) 😂

7. Szívesen írnék át magyarra és vennék fel kpop dal covereket, ha nem ilyen repedt fazék hangom lenne (legalábbis gondolom emiatt ugat esténként a szomszéd kutyája, miután a zuhany alól kilépve folytatom a koncertezést). 😧 Simi simi füves dal, azt hiszem tetszik ~ 👍🎵 (Challenge: Aki kitalálja, melyik szám ez, annak jár egy buksisimi! 😙)

8. Rendkívül édesszájú vagyok. A sütinek mindig van hely, akkoris, ha végig ettem egy komplett ünnepi menüsort és már kijelentettem, hogy egy falatot sem bírok enni. Csak sajnos ezt a súlyom bánja, főleg, hogy sokszor előfordul, hogy nincs is étvágyam, mindössze csak egy jó nagy fánkot lennék hajlandó betolni. 🍩 Légy átkozott édesszájú gén! 😤

9. Rengeteg érthetetlen hülyeségem van, például, hogy sötétben zuhanyzok (ezért jutok el nyáron elég későn oda), vagy, hogy odatolom az egyik túrógombócot a többihez a tálban, nehogy egyedül legyen szegény, esetleg megsajnálom (és ezért persze megeszem) a kekszet, mert egyedül van a dobozban... Normális vagyok kérem szépen, megmondták a hangok! 🔊👽

10. Úgy írom ezt az egészet, mintha a tényeim a TÉNYEK lennének a tévében és emberek százezrei lennének kíváncsiak erre a sok zagyvaságra, holott pontosan tudom, hogy nem így van, de nyílvános szereplésekkor előtör belőlem a precizista vadállat, ezért mielőtt még elfajulna, legnagyobb örömötökre itt és most be is fejezem a szófosást, csak, hogy jöhessen a kérdésekre való válaszolás. 😆

Hogyan kéne vigyáznom rád? [ TaeGi Fanfiction ]Where stories live. Discover now