Hogyan kéne vigyáznom rád? [ TaeGi Fanfiction ]

7. fejezet - Az ígéret szép szó

„Igazából arra gondoltam, mi lenne, ha magadhoz vennéd..."

Hoseok idióta fejéről azon nyomban eltűnt az a levakarhatatlannak hitt mosoly, amint gondolataim szavak formájában utat törtek maguknak.

- Ne haragudj Yoongi, de ez... - hangvételéből már éreztem, hogy válasza több, mint kedvezőtlen lesz számomra. - Ez nem fog menni... - sóhajtott fel, sajnálkozóan ingatva meg fejét. Így legyen ötösöm a lottón. De nem fogom ilyen könnyen annyiban hagyni, az egyszer biztos.

- Mégis miért ne menne? Látom, milyen jól megvagytok egymással. Sokkal jobb lenne neki nálad. Jobban gondját tudnád viselni. - próbáltam puncsolni neki, ami ugyan távol állt tőlem és igencsak nehezemre is esett, elvégre ezt a szerencsétlent kellett dícsérnem, de a jelenlegi helyzet megkövetelte tőlem, hátha így mégiscsak beadja majd a derekát. Nem is értem, hogy egyáltalán minek kéreti magát... Bár attól függetlenül, mennyire derogált ez a nyalizás, azért volt benne némi igazság. Elvégre én valóban nem vagyok olyan jó az emberekkel való bánásban, mint Hoseok, noha engem nem éppen nehéz túlszárnyalni ebben, ugyanis ki nem állhatom őket. Esetleg Taehyung - és persze Jin - talán kivételt képezhet ez alól, mert úgy érzem, rá valahogy képtelen lennék ezt mondani. Furcsa egy szerzet, annyi szent, ráadásul nem kevés fejfájást okozott nekem, de mégiscsak akad benne valami, ami miatt különbözik a többi embertől, valami, ami nem engedi, hogy ugyanazzal az utálattal forduljak felé, mint bárki más felé. Ennek ellenére azonban eddig sem igazán tudtam mit kezdeni vele, mert hiába majdnem felnőtt már, valamilyen oknál fogva mégis úgy kell vele foglalkozni, mint egy kisgyerekkel, amire én egyáltalán nem vagyok felkészülve. Úgy érzem, sőt inkább pontosan tudom, hogy nem való nekem ez az egész pátyolgatósdi, ezért lesz muszáj mindenáron rávennem Hoseokot. Így lesz a legjobb nekem is és Taehyungnak is.

- Yoongi, tudod, hogy még a szüleimmel lakom és van két fiatalabb testvérem. Az anyagi helyzetünket pedig nem akarom az orrodra kötni... Én tényleg szeretnék segíteni, ha nem is miattad, Tae miatt mindenképpen, mert nagyon aranyos fiú, de értsd meg, hogy nem vihetem magammal.

- Remek... - fújtam ki orromon a levegőt csalódottan és kissé dühösen. Ennyit a nagyszerű tervről...

- Hidd el, nagyon sajnálom, viszont amikor csak tudok, átjövök és vigyázok rá, ha kell. - tért vissza újból vigyora, mondandója azonban nem különösebben tudott megörvendeztetni. Elvégre nem azt akartam, hogy ráérő idejében itt lopja a napot az én lakásomban, hanem hogy megszabadítson Taehyungtól. Ez így elég csúnyán hangzik, bevallom, de mégis, ezzel segítene a legtöbbet, mert bármennyire is úgy döntöttem, hogy jót akarok cselekedni, folyton az visszhangzik bennem, hogy nincs szükségem társaságra, (a minimális szociális igényeimet a munkahely és Jin tökéletesen kielégítik) a folytonos aggódásra és arra, hogy függjek valakitől.

- El vagyok ragadtatva... - mondtam szemforgatva.

- Ne csináld már ezt Yoongi! Inkább örülj, hogy egyáltalán hajlandó vagyok ezt megtenni neked...