Miután találkoztam Yuurivel, és elmondtam neki a tervemet, kiszálltam az onsenből. Nem mintha nem élveztem volna, csak inkább Yuurivel akartam beszélgetni. Meg akartam ismerni.
Bementünk közösen az étkezőbe, ahol Yuuri anyukája fogadott minket. Először kicsit zavartnak tűnt, de Yuuri elmagyarázott neki mindent. Vagyis csak gondolom, hogy erről beszéltek, mivel a nevemen kívül semmit nem értettem. Miután befejezték a tanácskozást, Yuuri felémfordult. Éreztem, ahogy felgyorsul a szívverésem.
-F-Fáradtnak tűnsz. Pihenned kéne...-mondta félénken.
Az igazat megvallva, semmi kedvem nem volt aludni. Mármint álmosnak álmos voltam, de minden vágyam az volt, hogy végre beszélhessek Yuurivel. De mivel nem akartam neki ellenkezni, inkább csak bólintottam. Anyukája már ki is készített nekem egy párnát. Mivel tényleg fáradt voltam, és nem volt erőm sehova sem elmenni, így Makkachinnal együtt ott helyben lefeküdtem. Szinte azonnal elaludtam.
Körülbelül egy-két órával később ébredtem fel. Mivel nem akartam azonnal felkelni, óvatosan, hogy senki se lássa, picit kinyitottam a szemem, és körbenéztem. Először egy hosszú, barnahajú nőt láttam meg, és mivel beszélt valakihez, alig észrevehetően körbenéztem, a másik személyt keresve. Hirtelen megpillantottam valakinek a lábát. A fejét egyelőre nem láttam, mert a fejem a földön volt, és nem láttam rendesen felfelé. Kiváncsi voltam, hogy ki lehet az, ezért nagyon óvatosan megemeltem a fejem, és felnéztem. Amikor megláttam, hogy aki mellettem térdel, az nem más, mint Yuuri, alig tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak az örömtől. Végig itt volt mellettem amíg aludtam? Vigyázott rám? Majdnem kiugrott a szívem a helyéről.
Örömködésemet az zavarta meg, hogy Yuuri rámnézett. Egy pillanat alatt becsuktam a szememet, és tettettem, hogy alszom. Elég kínos lett volna, ha rájön hogy ébren vagyok és őt bámulom. Megfordultam, és Makkachin bundájába fúrtam az arcom. "Hála istennek, nem vett észre" gondoltam. Egy ideig még maradtam nyugton, viszont véletlenül beszippantottam az orromba Makkachin egyik szőrszálát. Nem akartam tüsszenteni, mert akkor rájönnének, hogy ébren vagyok, így ameddig tudtam, visszatartottam. Viszont a végén már nem tudtam megállni, és tüsszentettem. Hogy próbáljak enyhíteni a helyzeten, felültem, miközben a prémes uszkáromat magamhoz öleltem.
-Ohh, felébredt-hallottam Yuuri gyönyörű hangját.
-Mmmm...éhes vagyok-mondtam, és feléfordultam, mélyen a szemébe nézve. Tudniillik imádom a szemeit.
-Ööö i-izé m-mit szeretnél enni?-kérdezte zavartan, miközben össze-vissza hadonászott a kezeivel. Nagyon édes volt.
-Edződként...a Te kedvenc ételedet akarom megismerni.
Az igaz, hogy tudni akartam a kedvenc ételét. Az viszont nem igaz, hogy csak azért, mert az edzője vagyok. De volt az egyetlen indok, amivel elő tudtam állni abban a pillanatban.
Jól tettem, hogy az ő kedvencét választottam, ugyanis a reakciója eszméletlenül aranyos volt. Paprikavörös lett az arca, és látszott rajta a meglepettség. Odafordult a barna hajú nőhöz, mondott neki valamit japánul, mire az bólintott és elment. Ami nagy hiba volt részéről, mert így kettesben maradtam Yuurivel a szobában, és éreztem, ahogy elvörösödök. A hangulat elég kínos volt, mert csak egymással szemben csücsültünk és néztük egymást, de én akkor is élveztem. Amíg vele lehetek, mindenképp boldog leszek.
A meghitt csöndet Yuuri anyukája szakította meg. Becsörtetett a szobába, kezében egy fenséges illatú...valamivel. Odajött hozzám egy széles mosollyal az arcán, és letette elém a tálat. Utána leült hozzám az asztalhoz, és bemutatta nekem az élelt.
Katsudon.
Az elmúlt 4 hónapban direkt Yuuri miatt megtanultam pálcikával enni. Nem csak azért, hogy egy nap együtt ehessek vele valami japán finomságot, hanem részben azért is, mert meg akartam ismerni azt az evőeszközt, amit ő használ nap mint nap. Elég nagy butaság, nem? Nos, ilyen ha szerelmes az ember.
Szépen lassan nekiláttam a katsudonnak. Mit ne mondjak, önmagában is mennyei volt, de a tudat, hogy ez Yuuri kedvence, csak még jobban megszerettette velem az ételt.
-Jesszusom, ez eszméletlenül finom!! Biztosan az istenek is ilyet esznek!!!-mondtam, miközben elkezdtem falni a katsudont. Egy pillanat alatt megettem. Amikor befejeztem, óvatosan rápillantottam Yuurire. Még mindig el volt pirulva, viszont egyáltalán nem tűnt zavartnak. Mosolygott. Viszont nem sokáig. A barna hajú nő arcán gonosz vigyor jelent meg.
-Yuuri igencsak hízékony alkat, ezért nem sűrűn ehet ilyet. Csak amikor megnyer egy versenyt.
Amikor Yuuri arcáról lehervadt a bájos mosoly, és felváltotta azt egy fancsari grimasz, majdnem hangosan felkacagtam.
Viszont...ezek szerint mostanában nem ehetett túl sok ilyet...egy versenyen sem volt...jól tudom, mivel elég sokat kutattam utána. Azért kiváncsiságból rákérdeztem.
-És mostanában eszel ilyet?
Így, hogy hozzaszóltam, újra elmosolyodott.
-Igen, gyakran eszem mostanság.
Ahha...
Ezek szerint...amíg én Oroszországban szenvedtem a hiányától és majdnem depresszióba zuhantam...addig ő itt habzsidőzsizett úgy, hogy egyáltalán nem is nyert semmit...? Be kell vallanom, eléggé megbántódtam. Viszont ezt nem akartam kimutatni, ezért egy viszonylag hamis mosoly kíséretében "válaszoltam".
-Miért? Nem nyertél meg semmit.
A tervezettnél egy kicsit bántóbbnak hangzott, mivel látszott Yuurin, hogy ámbár nem akarja kimutatni, mégis elszomorodott. Pedig eszem ágában sem volt megbántani...
A barna hajú nőnek viszont tetszett a "visszaszólásom", ezért hangosan felnevetett. Utána megköszörülte a torkát, felállt,és Yuurire nézett.
-Gyere, segíts mosogatni!
Majd felsegítette Yuurit, és kimentek a szobából. Hosszan néztem utánuk. Elfogott a nyugtalanság.
"Ki ez a nő és milyen kapcsolata van Yuurivel...?"
