Másnap a verseny második fordulója előtt aggódva fürkésztem Yuuri sápadt arcát, üveges tekintetét és a szeme alatti sötétlila karikákat.
-Hány órát aludtál az éjjel?-kérdeztem tőle a homlokomat ráncolva.
-S-Sokat!! N-Nagyon sokat!-mentegetőzött a fiú kétségbeesetten a kezeivel hadonászva, hogy még hihetőbb legyen.
Válasz helyett csak elhúztam a számat. Nyilvánvaló, hogy Yuuri nem mondott igazat, viszont az is, hogy ilyen állapotban nem versenyezhet, mert balesetveszélyes.
"Mit csináljak...?"
"Mi az istent kéne csinálnom...?!"
Idegességem miatt elkezdtem masszírozni az orrnyergemet, és lehunytam a szemeimet.
"Szóval...mit tudok csinálni? Ilyen állapotban nem engedhetem Yuurit versenyezni, mert a végén még lesérül, azt pedig nem hagyom megtörténni...Itassak vele kávét, hogy felélénküljön...? De akkor felkavarodik a gyomra, és hányhat is akár...Különben is, igazi pihenésre van szüksége, nem pedig holmi koffeines lötyire..."
"Igazi pihenés..."
Gyorsan rápillantottam a karórámra. Még bő 3 óra volt a verseny kezdetéig. Pár másodpercig vacilláltam, majd ránéztem a mellettem álló, félálomban levő fiúra, és akkor végleg elhatároztam magam. Megragadtam a csuklóját határozottan (persze nem úgy, hogy fájjon is neki), és megindultam a jégpálya kijárata felé.
-V-Vik-....Viktor, mit csinálsz??! Hova megyünk, hallod??? Válaszolj!!-idegeskedett Yuuri, de nem feleltem neki, csak mentem szembe a kinti hideg széllel a hotelünk felé, ami szerencsére a közelben volt.
Oda is értünk, és én még mindig bármiféle magyarázat nélkül felráncigáltam Yuurit az szobánkba, megálltam, majd szembefordítottam magammal, és határozott hangnemben utasítottam:
-Vetkőzz.
-H-Hogy mi? M-Mi? Nem, nem fogok! Viktor, vissza kell me-
-Úgy is jó.
Ekkor odaléptem hozzá, megfogtam a pulcsijának a cipzárját, majd egy gyors mozdulattal lehúztam. Lekaptam a fiúról a ruhadarabot, és eldobtam a szoba másik végébe. Így jártam el a boxerén kívül az összes másik ruhájával is. Persze ezt csak és kizárólag azért csináltam, hogy kényelmesen tudjon majd aludni. Semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. 😇
Tekintetem a fiú éjjeliszekrénye felé vándorolt a szemüvegtok után kutatva, amit meg is találtam egy szemfedő mellett. Odaléptem, és a kezembe vettem mindkettőt, majd Yuuri felé fordultam. A fiú még mindig ugyanott állt, és kitalálva a gondolataimat levette a szemüvegét, odanyújtotta nekem, amit el is vettem tőle, majd betettem a tokjába. Ekkor a fiú a másik kezét is odanyújtotta nekem.
-Hm?-vontam fel az egyik szemöldökömet.
-Nem adod ide a szemfedőt, hogy feltehessem? Gondolom azért hoztad ide, nem?
"Ha azt hiszed, hogy elszalasztok egy ilyen ritka, de nagyszerű lehetőséget, akkor nagyon is tévedsz, Katsuki Yuuri!!"
-Tch...kérlek...Bízd csak az edződre!-mondtam egy picivel mélyebb hangon, majd közelebb léptem a fiúhoz, ott viszont egy pillanatra megálltam. Ugyan már számtalanszor láttam Yuurit póló és/vagy szemüveg nélkül, úgy látszik, még mindig nem tudok betelni vele. Az egyetlen "hiba" a fiún az a két csúnya és egészségtelenül sötét, lila karika volt a szeme alatt. Amik viszont remélhetőleg eltűnnek majd nemsokára.
A lehető legóvatosabban felapplikáltam a szemfedőt a japán fiúra, majd egy egyszerű mozdulattal rálöktem az ágyára. Mielőtt bármit csináltam volna ezután, pár másodpercre megtorpantam, és összefoglaltam az eddigi tevékenységeimet, miszerint:
•A kiszemeltemet a beleegyezése nélkül elrángattam egy hotelszobába
•Szintén a beleegyezése nélkül levetkőztettem majdnem teljesen
•Rátettem egy szemfedőt
•Kérdezés nélkül rálöktem az ágyra
"Tisztára úriember vagyok, mondhatom...Ezúton is gratulálok magamnak...ez biztos nagyon imponáló lehetett..."
Hogy javítsak a helyzeten, gyorsan megfogtam a takarót, és ráterítettem az akkorra már libabőrös Yuurire, majd leültem az ágy szélére.
-Jó nagyot aludjál! Tudod, én versenyek előtt mindig az utolsó pillanatig szundítottam, és lehet ezért voltam olyan jó. Mondjuk most is az lennék, nem tudom, miért használtam múlt időt...N-Na mindegy! Lényeg a lényeg, aludnod kell!-mondtam, és rádőltem a mellkasára.
-V-Viktor!! Állítottál be ébresztőt??!-pánikolt Yuuri...jogosan.
-Mhmm-hümmögtem lustán, és ezután mindketten elcsendesedtünk.
Ekkor figyeltem fel arra, hogy hallom Yuuri szívverését. Persze amellett, hogy halkan örvendeztem ezen az apró és talán semmitjelentő tényen, elfogott a nyugtalanság is. Ugyanis a fiú szíve valami eszméletlenül gyorsan kalapált. Nem is látszott rajta, hogy ennyire ideges lenne...
Jobb megoldás híján Yuuri köré fontam a karjaimat, hátha az megnyugtatja valamelyest, és belefúrtam az arcom a mellkasába.
"Yuuri..."
"Yuuri kérlek, nyugodj meg..."
"Meg kell nyugodnod, vagy különben ennek rossz vége lesz...!!!"
