Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

61. Hazaút

December 30. (csütörtök)
Hamar eltelt ez az öt nap Brazíliában Mamiékkal, viszont sajnos ma már haza kellett mennünk, úgyhogy hosszas búcsúzkodás után Mami eldobott minket a reptérre.
- Vigyázzatok magatokra! - integetett Mami, mire mosolyogva elköszöntünk és felszálltunk a gépre. [...]
A repülőről leszállva Apu hívott egy taxit a reptérre, ami pár perc múlva meg is érkezett és elvitt hazáig.
- Köszönjük a fuvart, viszontlátásra! - csapta be a taxi csomagtartóját Apu, majd a családom elindult be a házba. - Levendula, nem jössz?
- De, csak odaadok Ricsiéknek pár dolgot - mutattam Cassoék házára az ajándékokat tartalmazó szatyrot lóbálva.
- Rendben, menj csak - bólintott Apu, mire becsengettem az említett házba.
- Szia Levendula - nyitott ajtót Ricsiék anyukája kedvesen köszöntve, mire rámosolyogtam - Fennt vannak a szobájukban, ha a fiúkat keresed - mosolygott.
Óvatosan felmentem a lépcsőn és bekopogtam Ricsihez.
- Igeeeen? - hallottam meg a hangját, mire benyitottam.
- Szia Ricsi! - köszöntem becsukva az ajtót.
- Hali - állította meg a filmet, amit nézett, majd felém fordult.
- Tessék, ez a tied - adtam a kezébe a neki vásárolt felsőt.
- Úúú, kösz, rohadt jó - nézegette a pólót - Mennyibe fájt? - kérdezte derűsen.
- Titok - mosolyogtam, majd a táskából előszedtem a bőrkarkötőt is - Ezt pedig Cassonak - nyomtam a kezébe - Ha már neked is hoztam pólót, akkor neki is hoztam valamit.
- Miért nem adod oda neki te? - kérdezte elröhögve magát, mire zavartan megvontam a vállam - Jó, felfogtam. Odaadom.
- Köszi - vigyorogtam.
Ricsi megnézte a tesójának vett bőrkarkötőt, ami a kezében volt, majd jókedvűen elmosolyodott.
- Ja, amúgy ha legközelebb is napozós bikinis képeket küldesz neki, akkor engem is dobj már meg eggyel - tette hozzá röhögve.
Tehát Casso elmesélte neki. Aúúú.
Ebbe szerintem jobb, ha nem gondolok bele.
- Feltétlenül - nevettem fel egy picit elpirulva - Na jó, szerintem nekem mennem kell.
- Oké. Holnap hányra jössz?
- Nem tudom. Hányra jöjjek? - kérdeztem vissza.
- Negyed hét, simán ráér akkor - legyintett.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk, szia! - intettem, majd kimentem az ajtón.
- Csá! - szólt utánam.
Otthon gondoltam, festek egyet.
Most kivételesen nem Cassot festettem, hanem tűzijátékokat Katy Perry Firework-ját, vagyis annak egy feldolgozását hallgatva, miközben Cassora gondoltam.
Szerintem ez az egy bekezdés mindent elmond rólam.

Mai nap - 5/4: azért jó már itthon lenni, akármennyire hiányoznak Mamiék. :) A holnapot viszont nagyon várom!