Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

77. Festés

Február 1. (kedd)
Több, mint két hétig nem lesz Saci. Hiányozni fog.
Reggel felvettem egy fehér farmert és egy vajszínű, kötött pulcsit (rá a kabátomat), és az elmaradhatatlan bakancsom. A hajamat a hátamra dobtam, majd szájfény és szempillaspirál használata után felvettem a brazilos medálom és beültem a kocsiba.
- Sziasztok - sétáltam Cassoékhoz a suli elé. Ricsi és Kitti kézenfogva ácsorogtak, Casso üzenetezett valakivel (remélem, nem egy lánnyal, ááá), Laci egy kavicsot rugdosott, és minden jobb lövésnél azt kiáltotta, hogy "góóóól!", Andris pedig szokásához híven késett.
Casso amint meglátott, elrakta a telefonját.
- A tegnapi korrep a farsang miatt megint elmaradt - jeleztem neki.
- Pótoljuk ma?
- Oké, suli után? - kérdeztem.
- Aha - bólintott.
A nap folyamán az ofőnek elmondtam Saci hiányzását.
- Rendben, teljesen egyetértek az édesanyjával. Egy ilyen súlyos esemény feldolgozásának mindenképp időt kell adni. Köszönöm, hogy szóltál, de most mennem kell - viharzott el Pásztor a tanári felé.
Órák után Cassoval együtt felmentünk hozzánk.
- Még mindig kint van a festményem? - vigyorgott. Ó, hogy az a...
- Hogyne. Teljes múzeumod van - mondtam cinikusan, mire Casso felröhögött - Viszooont, kivételesen nem tarthatnánk ma nálad a korrepet?
- Szóval kint van - röhögött, majd előhalászta lakáskulcsát.
Kint maradt a festmény. :)
Korrepen valentin-napos képet akartunk festeni Cassoval, legalábbis ezt találtam ki, most úgy is időszerű. Az alkotáson naplementekor egy réten kézenfogva ülő kislány és kisfiú látható. Még nincs kész, csak a naplemente belőle, a füvet, embereket, fákat, madarakat stb. következő alkalommal visszük fel.
Korrep végén Casso lejött velem a bejáratukig a lakáskulcsával, hogy kiengedjen.
- Szerintem fejlődsz - állapítottam meg mosolyogva, ha már korrepetálom.
- Szerintem csak te látod bele - válaszolta szórakozottan, mire felnevettem.
- Legközelebb, ha ezt befejeztük, te választhatsz témát, hogy mit fessünk - ígértem meg, már az ajtóban állva.
- Fessünk engem - vigyorgott rám, egyértelműen a róla készült festményemre utalva, mire elpirultam.
- Nem, nem fogunk - szabadkoztam zavartan nevetve - És az csak emberi portré gyakorlás volt.
- Majd csináljunk belőlem kiállítást. Tudod, a múzeumom - emlékeztetett jókedvűen.
- Hagyjál már - nevettem teljesen elpirosodva.
Casso leállt a szivatásommal, mosolyogva magában tartotta a további poénjait, majd témát váltott.
- Oké, oké, ne ölj meg. Akkor holnap találkozunk, Szöszi.
- Nem vagyok Szöszi.
- De, az vagy, Szöszi - fejelt rá derűsen.
Nevetve ráhagytam.
- Holnap találkozunk - ismételtem meg őt mosolyogva.
- Jaja.
- Akkor... szia - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé zavartan mosolyogva.
- Szia, Szöszi - mosolyodott el, majd egy pár másodpercet haboztunk, aztán végül megöleltük egymást.

Mai nap - 5/5: csillagos lenne, csak kár, hogy Saci hiányzik. Casso pedig... igen, azt hiszem, minden egyes nappal egyre jobban beleszeretek.