KILLER KILLER

- hetedik -

Yoongi olyan mereven ült, akár egy szobor. Elkerekedett szemekkel meredt maga elé, miközben próbálta fejben feldolgozni mindazt, amit hallott. Valahogy azonban képtelen volt elhinni. Hoseok? Lehetetlen. Mégis, ahogy eszébe jutott a hangjegy alakú kulcstartó, amely a zsebében lapult, a torka akaratlanul is, de nyomban összeszorult. A tárgy a barátjáé volt, most mégis úgy tekintett rá, mintha egy gyilkosé lett volna. Igen, a kulcstartó egy kegyetlen gyilkosé volt, aki nem foglalkozott vele, mennyi vér tapadt a kezéhez.

Yoongi észre sem vette, hogy enyhén rángatózni kezdtek az ujjai, csak akkor, amikor Seokjin a tenyerét óvatosan az ő kézfejére simította. A fiút viszont ahelyett, hogy megnyugtatta volna a gyengéd érintés, csak még jobban felzaklatta. Összerezzent, amikor a bőre az idősebbik fiúéhoz ért. Ennek láttán Seokjin szemei aggodalmasan megcsillantak, mintha csak azt akarta volna kérdezni, hogy minden oké-e vele.

Ám Yoongi csöndben maradt. Tisztában volt vele, hogy az volna az illendő, ha megnyugtatná a barátját, hogy rendben van, mégsem vitte rá a lelke. Mert nem érezte jól magát. Kicsit sem. A halott barátaik meg pláne nem. A többiek pedig...

A többiek!

- Dojung- kapta fel a fejét Yoongi. - Hol van Jimin?

- Ó- eszmélt fel a rendőr. - Hát, nemrég hívott. Azt mondta, hogy úton van ide.

- Bassza meg- káromkodott páni félelemmel a hangjában Yoongi. - Dojung, ha látja Jimint, azonnal telefonáljon nekem! És egy pillanatra se tévessze őt szem elől, rendben?

Azonban még mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a fiú már fel is tépte az ajtót, majd olyan sebességgel rohant ki a szobából, mintha valaki az életére akart volna törni. Bár ez részben igaz is volt. Futás közben is olyan eszeveszetten kapta ki a zsebéből a mobilját, hogy majdnem elejtette azt. Szerencsére végül sikerült tárcsáznia Jimin számát.

- Vedd fel, kérlek- könyörgött szuszogva Yoongi, miközben a hüvelykujján lévő körmét rágcsálta idegességében. - Vedd fel, vedd már fel!

A fiú kétségbeesetten nyöszörgött, amiért csak a barátja hangpostáját sikerült elérnie, mégsem adta fel. Viszont hiába próbálkozott, a fiatalabb fiú az ezredik alkalom után sem volt elérhető. Yoongi már éppen pánikba esett volna, amikor váratlanul valaki megszólította.

- Hyung?

Az ismerős hang hallatán olyan gyorsan perdült meg a tengelye körül, hogy majdnem elbotlott a saját lábában. Ám amikor megpillantotta Jimin értetlenkedő arcát, a fiú úgy érezte, mintha egy hatalmas kő esett volna le e szívéről. Újra rendesen tudott lélegezni. Ennek örömére azonnal odasietett a barátjához, majd annak nagy meglepetésére, erőteljesen megragadta a vállait és komoly arccal szembe fordította magával.

- Figyelj- szűrte a fogai között Yoongi. - Azt akarom, hogy keresd meg Dojungot és maradj vele, amíg érted nem jövök, értetted? És ne bízz senkiben, még Hoseokban se...

- Még Hoseok-hyungban se?- visszhangozta homlokráncolva Jimin. - De miért? Csak nem történt valami köztetek?

- Csak ígért meg, oké? Hidd el, tudom mit csinálok!

A fiú összepréselt ajkakkal és villámló szemekkel meredt a barátjára, várva, hogy az végre a szavát adja, Jimin azonban habozott. Tekintve, hogy Hoseokkal mindig úgy kezelték egymást, mint a vér szerinti testvérek, Yoongi tudta, mi okból olyan bizonytalan. Hoseok az egyik legjobb barátjuk volt, így a viselkedése nyilván rettentően összezavarta Jimint. Ez ugyan nem az ő hibája volt, Yoongi mégis kezdett türelmetlen lenni.