1 évad 7 rész és 8 rész között

2.2K 99 2
                                    

                                                         Derek szemszöge

A kanapémon ébredtem a házamban. De nem emlékszem, hogy hogy jutottam el odáig. Amikor lenéztem a földre ott láttam Natalient ahogy aludt. Felakartam ülni,hogy felébreszthessem, csakhogy megfeledkeztem a sebeimről. Fájdalmasan szisszentem fel mire a lány felriadt.
-Sajnálom nem akartalak felkelteni.- mondtam.
-Semmi baj. Még ne állj fel  nem igazán gyógyultak be a sebeid.
-Az iskolához kell menjek hátha szagot foghatok.
-Nem olyan biztos, hogy jó ötlet.- itt kérdő néztem rá-Hát miután az alfa elrendezett minket és az iskolába szorultunk, oda hívta Allisonékat is. A rendőrök pedig azt hiszik, hogy te tettél mindent.
-Az állattámadásokat is?
-Igen.-nézett rám várva a reakciómat. Melyik idióta volt az?
-Melyik volt?- tudtam, hogy nem ő, neki több esze van.
-Scott.
Dühös voltam. Iszonyatosan dühös. De mikor a lányra néztem ez az érzés elszállt. Ott állt előttem és a farkas énem kívánta a közelségét. És nem csak a farkas az emberi énem is, teljes létemben beleszerettem. Így mit sem törődve azzal amit mondott emelkedni kezdtem, de össze is estem volna ha nem kap el. Az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy a leheletét is éreztem. Éppen csak egy kicsit kellett volna közelítsek hozzá hogy megcsókoljam. De e helyett ő tette meg. Megcsókolt. Én pedig viszonoztam. Ráálltam a saját lábamra és a hátánál fogva magamhoz húztam.


                                                     Natalien szemszöge

Megcsókoltam.  És viszonozta. Ő a hátamat ölelte át míg én a nyaka köré fonva a karjaimat lehúztam magamhoz. Mikor elváltak az ajkaink, egy pillanatra levegőért már ő húzott vissza magához. Az alsó ajkamat finoman megharapta, mire én résnyire kinyitottam a számat, majd a nyelvével felfedező útra indult benne. Nem tudom, hogy meddig csókolózhattunk de az érzést amit ez kiváltott belőlem örökké akartam érezni. Amikor végleg elváltunk nem engedett el még mindig a karjaiban tartott.
-Nem tudod elképzelni, hogy mióta várok erre.- mondta.
-Hát azért van egy tippem.- incselkedtem vele.
-Ha most a rendelőben történtekre gondolsz akkor annál sokkal régebb óta.
Erre csak megint megcsókoltam mire a kanapén kötöttünk ki.
-Várj a sebeid- szóltam mire a szétszaggatott pólójára néztem ami alatt már nem volt semmi.
-Begyógyítottad őket.-mondta majd vissza húzott az ölébe.
Nem akart és nem is célzott semmi másra a csókokon kívül, és nem tévedt a keze olyan helyre amit megbántam volna. Miután ismét elváltunk, még az ölében maradtam és úgy beszélgettünk.
-Mindjárt 8 óra suliba kéne menned.
-Kényszer szünet van, és minden családtagom más városban van.
-A szüleid elutaztak?
-Csak apa. Anyám lelépett mikor 6 éves voltam mert neki nem tettszett ez a család.  -
Erre a gondolatra olyan düh kerített hatalmába mint még soha. Annyira gyűlöltem ezért. Derek láthatta rajtam, ezért magához húzott mire én a fejemet a mellkasának döntöttem, és ő a hátamat simogatta. Kis idő után megszólalt.
-Tehát ma egész nap az enyém lehetsz.- mondta persze nem komolyan.
-Hízelgő ajánlat.
-Kijelentés volt.-erre maga alá húzott és úgy csókolt meg. Olyannyira belefeledkeztem a csókba, hogy egy pillanatra elfelejtettem a körülöttünk zajló világot. Nem érdekelt semmi más csak ő.  Olyan szenvedélyesen és vadul csókolt, mint még senki. Éreztette velem, hogy fontos vagyok számára. Én pedig egyik kezemmel a nyakánál a másik kezemmel pedig a hátánál, húztam egyre közelebb magamhoz.
Miután ezt abba hagytuk (egy időre) még sokáig beszélgettünk, és nevettünk. Csak sajnos kezdtem nagyon megéhezni.
-Kezdek éhes lenni, te nem?- kérdeztem.
-De csak, öhm nincs itt semmi ennivalóm.
-Akkor meghívlak.
-Étterembe én nem mehe...
-Úgy értem hozzánk. A házunkba.-nevettem el magam.
Sétálva mentünk a házunkhoz mert így is csak fél óra az út. Az úton hol csendben sétáltunk, hol beszélgetve mentünk egymás mellett. Hihetelten, hogy az első csók mennyi mindent megváltoztatott közöttünk. Felszabadultak, és fesztelenek voltunk egymás közelében. Mikor épp egy ilyen csendben sétálunk egymás mellett szakasz volt, kikerültem egy gödröt ami miatt hozzá simultam és a kezünk össze ért. Ő ebben a pillanatban elém termett és lágyan az ajkait az enyémhez érintette. Az arcomat két kezével közre fogta, miközben én a hátát és a karjait simogattam. Az út további részét kézen fogva tettük meg.
A hátsó ajtón mentünk be, mert Derek nagyon óvatos akart lenni. Ahogy körülnézett a házban szomorúan elmosolyodott. Tudtam, hogy miért ilyen. Neki rég nem volt senkije. Se barátja se családja. Elzárkózott. Én is ilyen lettem volna ha a családom nem rángatott volna ki a szakadékomból. Én a barátnőmet vesztettem el de ő mindenkijét. És ezt át tudtam érezni. Lassan vissza sétáltam hozzá és megöleltem. Azonnal visszaölelt, és szorosan magához húzott. Halottam, ahogy nagyokat sóhajt, és éreztem a könnycseppéit amiket a pólóm itatott fel. Miután elhúzódott tőlem nem kérdeztem rá, hogy hogy van, vagy hogy minden rendben, mert tudtam, hogy egy hangyányit se segít. Tőlem is mindig ezt kérdezgették.
-Mit kérsz enni?- kérdeztem, és láttam ahogy hálása néz rám.
-Még nem tudom.- mondta ugyan azt amit a rendelőben is pontosan ugyan úgy. Erre most tényleg az ajkainak estem.
-Szóval akkor is tetszett.- húzta az agyam.
-Ezt nem mondtam.-vágtam vissza.
-De elárultad magad.- mosolygott rám.-Szóval  tetszett?-kérdezte most komolyan.
-Persze, hogy tetszett. De kérlek együnk valamit mert kilyukad a gyomrom.   -
Erre csak hangosan felnevetett. A konyhába érve én elkezdtem előszedni az ételeket ő pedig a reggeli készítésén foglalatoskodott. Mikor én is ezt kezdtem el csinálni, furcsán kezdett el nézni rám.
-Mi az?-kérdeztem.
-Nem is veszed észre, hogy mit csinálok?
-De, a reggelit.
-Igen, de .... ah mindegy.
-Te most azt várod, hogy azon lepődjek meg, hogy tudsz magadnak ételt csinálni?
-Csak az eddigi barátnőim nem így reagáltak rá.- itt láttam átsuhanni fájdalmat, és dühöt az arcán.
-Én szerintem egy felnőtt férfi képes túlélni éttermek nélkül.- erre csak mosolyogva mögém állt és átölelt.

Hát igen, ilyen boldogan telt az az első 2 nap mikor összejöttünk. De ha az ember túl boldog az élet ad neki egy nagy pofont, hogy vissza térítse a kíméletlen valóságba.


                              Allison szemszöge

Az éjszaka óta Scott mindig lerázott és nekem kezdett ebből nagyon de nagyon elegem lenni. Natalien és Lydia mindig másképp nyugtattak, mikor beszéltünk, de a végeredmény folyton ugyanaz volt. Én közeledem Scott felé majd elvagyunk kb. egy fél órát mond valami indokot amivel leráz én pedig a 2 barátnőm vállán sírhatom ki magam. Ez így tovább nem mehet! Döntöttem. Egy este elmentem Scotthoz beszélni vele.
-Szia, valami baj van? Miért nem szóltál, hogy jössz?-kérdezte.
-Szia, beszélhetnénk?
-Persze, gyere csak be.
-Most inkább itt maradnék.
-Akarsz kérni tőlem valamit?
-Nem nem akarok.
-Oké.
-Azt sem akarom tudni, hogy miért ráztál le annyiszor. Nem tudom miért tetted.
-Meg tudom magyarázni..
-Nem Scott...
-Ne most ne mondj semmit kérlek Allison...
-Scott én nem..
-Ne kérlek ne mondj semmit. Minden rendben lesz, kapok egy új mobilt és majd felhívlak..
-Scott ne. Ne hívj!
-Mi?
-Csak, csak kérlek ne hívj fel.
Erre hátat fordítottam neki és elhajtottam. Nem akartam sírni. Addig nem amíg haza nem érek. Majd a szobámban. Ott majd elengedhetem magamat. Lydiának és Nataliennek is írtam egy egy sms-t, hogy ha tudnak jöjjenek át mert nagy szükségem van rájuk. Igaz Natalient nem rég óta ismerem de úgy éreztem teljesen megbízhatok benne.
-Úristen Alison mi történt?!- kérdezték szinte egyszerre.
-Szakítottam vele.- kész eddig bírtam. A sírást már nem fogtam vissza. Hagytam magamat átengedni a gyengeségnek. A 2 lány mellém ült és amiben csak tudtak támogattak. Ma megkértem őket, hogy aludjanak nálam. Nem tudtam volna egyedül tölteni az éjszakát.

A védelmező farkasWhere stories live. Discover now