A védelmező farkas

2 és 3 évad között/f

                             Derek szemszöge

Egy, két, há', négy, öt. Egy, két, há', négy, öt. Egy, két, há', négy, öt. Egy, két, há', négy, öt. Egy, két, há', négy, öt... Gyerünk Nat! Nem halhatsz meg! Gyerünk! Egy, két, há', négy, öt. Egy, két, há', négy, öt.
A percek nagyon lassan teltek, nem tudom, hogy mióta próbálkozom az újraélesztéssel. Lélegeztetni nem mertem, nehogy lefújjam a vért a tüdejébe. A szeme csukva van, a szája résnyire nyitva. Ütemesen mozdul egyet az egész teste, ahogy próbálok belé életet lehelni. mikor meghallottam Lydia sikolyát, azt hittem, hogy örökre elvesztem. De nem adom fel ilyen könnyen. Egy, két, há', négy, öt. Gyerünk Nat!Sikerülni fog. Gyerünk Kicsim. Kérlek... Gyerünk! Egy, két, há', négy, öt. Egy, két, há', ....
Szorosan magamhoz öleltem. Egész testemben megremegtem, a megkönnyebbüléstől. Hallottam a gyenge légzést, és szívverést. Óvatosan alá másztam, és hagytam, hogy a mellkasomnak dőlve lassan lélegezzen. Egyik karommal szüntelenül a haját simogattam, másikkal átöleltem. Alszik. De él! Életben van!

Több órába telt, mire úgymond "stabil" lett az állapota. Több órán át varrták, tisztították, és égették ki a sebeket Melissa és Deaton. Azt hittem, hogy sosem lesz vége. De most itt fekszik az én ágyamban, az én pólómban. Beteges, de itt ülök mellette, és mosolyogva nézem. Él! És mostantól mindennél jobban fogok rá vigyázni.

                                   Natalien szemszöge

Szörnyen érzem magam. Ez volt az első gondolatom, amint felébredtem. És az, hogy fogalmam sincs, hogy hogy kerültem én Derekhez. Az utolsó emlékem az volt, hogy a fa tövében vagyok, és aztán volt az a nagyon furcsa, valami. Mintha, aludtam volna. De, nem olyan, mintha elájultam volna. Akkor mégis, mi volt? Ezek, az érzelem kitörések, elmúltak? Vagy mi? De ha nem el kell tűnnöm innen. Mi van, ha megtámadom Dereket? Ahogy láttam, nem lenne túl sok esélye. Megpróbáltam felülni, de már a legkisebb mozdulat is szörnyen fájt. Most mit csináljak? Félek. Nagyon félek.
-Szia!- hallottam magam mellől egy halk hangot. Oldalra fordítva a fejem Derekkel találtam szembe magam. A légzésem felgyorsult, ami nagyon fájt. Lassan ide sétált mellém. - Kérsz valamit, inni? - kérdezte. Aprót ráztam a fejemen. - Félsz, tőlem? - guggolt le. Megint csak ráztam a fejem. - Oké, értem. - hajtotta le a fejét. - Akarod, hogy ide hívjak valakit? John, Brian? - kérdezett tovább. Megint csak megráztam a fejem. - Hagyjalak magadra? - most bólintottam. - Jó. - mosolyodott el keserűen, majd kiment a szobából. Nem, Derek gyere vissza! - igazából ezt akartam kiáltani. De mi van, ha megtámadom? Mi van, ha bántani fogom? Félek, nagyon-nagyon félek. 

                        Derek szemszöge

-Hogy van? - kérdezte Brian, ahogy becsuktam az ajtót.
-Nem szólt egy szót sem. - válaszoltam. - Egyedül akar lenni.
-És most mi lesz? - sóhajtott fel.
-Fogalmam sincs. - ráztam a fejem. - Mondanám, hogy vigyük be a rendőrségre, mondván, hogy megszökött. A sebeket még meg is tudnánk magyarázni, és talán az érzelem kitöréseire is adnának valamilyen magyarázatot, de....
-Igen, értem.

1 héttel később

                                       Natalien szemszöge

Egy hete ki se léptem a szobából. Már mindenki próbált engem innen kiszedni, de nem sikerült nekik. Nem tudom mi történt, a többiek pedig nem mondják el.
Egész nap azon gondolkozok, hogy most mit kezdjek. Hova mehetnék? Hol nem jelentenék veszélyt? Egyszerű a válasz: sehol. Ez a kiégés, vagy mi, nem beszámítható. Úgyhogy megtudok mindent arról, hogy mi ez, aztán teszek róla, hogy soha többé ne árthassak ezzel senkinek. Így lesz a legjobb. Már csak kéne valaki, aki ezt el is mondja. De ki az, aki tudja és elmondja? A barátaim, és Derek nem. Argent, egy lehetséges személy, Deatonnal együtt. Meg Gerard. Kezdjünk Argenttel. Csak előbb ki kéne jutnom innen.