1 évad 10 rész/B

1.3K 83 1
                                    

         Natalien szemszöge

Reggel még intenzívebben éreztem Derek illatát az ágyamon. Még most is hihetetlenül hiányzott. Akárhányszor levegőt vettem úgy éreztem, hogy mellettem van. Gyorsan kipattantam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A kagyló feletti tükörben szemügyre vettem a sírás nyomait. A felpüffedt arcomat, vöröses szemeimet, és a szempilláimat, amiken apró sókristályok csillogtak. El kelett tüntetnem ezeket a nyomokat. Nem volt kedvem senkinek se magyarázkodni. Az nem zavart, hogy esetleg megtudják, hogy egy érző lény vagyok aki képes sírni. Még csak 16 éves vagyok. Még sírhatok. Mert még nem kel eltartsam magam.
Alapjáraton utálok sminkelni, de most muszály volt, hogy ne látszódjon semmi az arcomon. Ja, ha lenne valami smink cuccom. De nincs. Na most mit csináljak? Valami magyarázatot kéne  ki találnom. Lássuk csak. Mitől nézhet ki így az ember arca? Ha valami vegyszert belefújunk! Ez az! Reggel véletlenül képen fújtam magam a dezodorommal. Nem túl szokványos de azért hihető. A házunk előtt áltam a táskámmal a hátamon és vártam Lydiát. Amikor beszáltam a kocsiba döbbenten nézett rám.
-Veled meg mi történt?
-Véletlenül lefújtam magam a dezodorommal.
-És? Alapozó? Korrektor?
-A másodikról fogalmam sincs, hogy mi.
-Néha nem értem, hogy hogy lehetsz ennyire népszerű. Na gyere, megcsinálom.- Meghökkeni se volt időm máris kész felszerelést pakolt ki a táskájából.- Ez jó lesz.- vett elő egy tégelyt. Kinyitottam és a szemem alatti bőr részemre pacsmagolta. Majd a szemhélyamra is. Kaptam egy kis szempillaspirált, majd amikor azt hittem vége egy rúzs szerű izét vett elő.
-A számnak semmi baja.- tiltakoztam.
-De így nincs szinkronban az arcod többi részével. Ééés, kész!- kiáltott fel önelégülten. Adott egy kis tükröt amiben megnézhettem magam. Tényleg remek munkát végzett. A sírásnak semmi nyoma.

A suliban rögtön összefutottunk Allisonnal aki épp egy hatalmas táskát rakott bele a szekrényébe.
-Sziasztok!
-Szia!
-Hali!- köszöntünk egymásnak.
-Nat. Rajtad tényleg smink van, vagy csak káprázik a szemem?
-Hát ez egy hosszú story.
-És rendkívül megdöbbentő.- kontrázott Lydia.
-Hallgatlak.
-Reggel véletlenül arcom fújtam magam a dezodorommal, és ugye nekem nincs sminkem. Lydia a kocsiban meg is rémült tőlem, aztán elintézte az arcom. Úgy hogy hála neki, nem nézek ki úgy, mint egy holdkóros.
-Gratula. Szépen elrendezted.- dícsérte meg Lydiát.- Na menjünk órára mert különben lekéssük.

4. óra előtt, Alex az egyik legjobb lacrosse játékos oda jött hozzám.
-Szia Nat. Beszélhetünk 4 szemközt?
-Persze.- kicsit arrébb sétáltunk Allisonéktól.
-Az lenne a kérdésem, hogy.... Eljönnél velem a téli bálba?- megdöbbentett a kérdése. Engem elhívtak bálozni. Sose gondoltam volna. Nem voltam az a típus akiért úgy kapkodnának a fiúk. De miért ne? Derek becsapott. Lehet, hogy ez nagyon gyerekes bosszú, de nem érdekelt. Én is szórakozhatok néha.
-Igen! Örömmel elmegyek veled!

Megbeszéltük a lányokkal, hogy órák után elmegyünk vásároni a bálra ruhát. Én igazából a szekrényemből elővettem volna  a kisestélyi szerű ruhámat és kész. De ez a tervem már akkor fucsba ment mikor elmondtam. Szóval kénytelen voltam megint elmenni a plázába ruhát vásárolni.
Órák után Lydiával kint vártuk Allisont aki hamarosan kilépett a főbejáraton a hatalmas táskával amit a reggel szuszakolt be a szekrényébe.
-Valamit még el kéne intézni vásárlás előtt.
-Jó. Menjünk.
És elindultunk az, erdő felé. Na erre végkép nem számítottam. És szerintem Lydia se. Már régóta sétáltunk az erdőben mikor az eperszőke hajú barátnőm megszólalt.
-Allison. Amikor mondtad, hogy el kel intézni valamit vásárlás előtt nem gondoltam hogy mérföldeket, caplatunk az erdőben.
-Mielőtt elfelejtem. Ki akarom kérni a véleményteket. Jackson kért, hogy menjek vele a bálba.- erős kezdés.
-Tényleg?-kérdeztük egyszerre.
-Kedves tőle.- mondtam.
-Aha. Csak barátként, de tudni akartam, hogy téged nem zavar-e Lydia.
-Dehogy, amíg csak barátok vagytok.
-Igen, igen, persze. Én soha nem rángatnám be az irodába edzés alatt hogy csókolozzunk, vagy ilyesmi.
-Öhm. Már értem. Te mondtad el neki?!-fordult felém.
-Mi? Dehogy. Olyat csak a népszerű lányok csinálnak.- vágtam vissza a reggeli esetért. Még mentünk egy darabig, majd Allison kinyitotta a nagy táskát amiben egy íj volt. Ezzel a tárgyal nincsenek jó emlékeim. Egy nyilat rakott össze.
-Ez mire jó?- kérdezte Lydia.
-Nem veszélyes?- eléggé annak nézett ki. Olyasmi volt, ami azt a fényrobbanást csinálja, hogy megvakuljunk.
-Majd kiderítjűk.- ezzel felállt és előtte a nyilat. Pont ahogy sejtettem. A nyíl fényrobbanást csinált. Engem meg jól elvakított.
-Ez mi a fene volt?!- kérdezte Lydia ijedten.
-Nem tudom.-Válaszolt Allison. Mintha tetszés lenne a hangjában. Félek ő is olyan elvetemült vadász lesz, mint sok másik fiatal, akik ilyen korán jönnek rá erre az egészre.
-Hát, ez remek. Van más halálos fegyvered is?- Lydia nem kapott választ mert ág reccsenést hallottunk. Kiélesítettem a hallásom és szaglásom. Á, ez csak Scott! De mit akar? Még egy reccsenés. A lányok még jobban megijedtek. Elindultam a hang irányába.
-Várj!- fogott meg Allison.- Maradj itt Lydiával. Fogd csak.- nyomta az elmített lány kezébe az íját.
-Mi, miért.
-Te nem hallottad?- kérdeztem.
-De igen. És?
-Éés meg akarom tudni, hogy mi volt az. Ne aggódj valószínüleg semmi.
-De mi van ha az a semmi valami és az a valami veszélyes?
-Lelövöm.
-Nyugi, Allison erős csaj megvédi magát.- nyugtattam Lydiát.
Mikor visszajött elég zaklatotnak tűnt. Nem mondott semmit, csak összepakolta az íját és elindult.
-Allison! Várj! Mi történt?- kérdeztem.
-Ne rohanj már!- szólt rá Lydia.
-Scott volt ott.- csak ennyit mondott.
Mikor vissza értünk a parkolóba megbeszéltük, hogy 9-kor találkozunk a pláza bejáratánál. Ezek után mindenki ment a maga dolgára. Haza mentem, és tanulni kezdtem. De a gondolataim minduntalan visszatértek Derekre. Miért állt Peter oldalára? Miért hazudott? Egyfojtában ezen járt az eszem. Válaszokat akartam. És erre csak egy ember tudott volna választ adni. Derek Hale.
A tanulás nem kötötte le a figyelmem ezért hagytam. Olvasni kezdtem, de egyfojtába olyan dolgok történek a főhössel ami visszakanyarította a gondolataimat. Ezért azt fogom csinálni ami mindig segít. Elmegyek futni. Átöltöztem fútó cuccba és fülhalgatót tettem a fülembe. A telefonomnak még régebben csináltam egy atombiztos tokot ilyen esetekre. Ugyanis ha kétlábon futok, az nem a sima egyenes talajon való futást jelenti nálam. Beacon Hillsnek van egy sziklás szakadékos része. Oda szoktam menni. Kicsit életveszélyes az amit csinálok, még akkor is ha a gyors gyógyulás képességével rendelkezek.
Ennek a sziklás résznek az eleje egy szakadékkal kezdődik, amiben már jópárszor beleestem, volna, ha nem tartom meg magamat a pengéimmel. Most sikeresen átugrottam az akadályt. Kb. félórányi futás, és ugrálás után a kedvenc szírtemen áltam meg pihenni. Végig simítottam az ujjaimmal a véseteken amit csináltam. 3 párhuzamos vonal, egy alkalom amikor itt jártam. Emlékszem akkor jöttem ide először mikor a vadászok üldöztek. 14 éves voltam. Mások ebben a korban azon aggódnak, hogy melyik gimibe jelentkezzenek, én meg azért, hogy vajon mikor ölnek meg. Senki nem volt aki megvédjen, nem volt falkám. Csak egy omega voltam. Lefeküdzem a földre és az élet nagy dolgain gondolkoztam. Mi lenne ha egyszerűen lelépnénk az apámmal? Hova mennénk? Vajon hiányoznék valakinek? A barátaimnak? Dereknek?
A gondolatmenetemből egy látomás zökkentett ki. A vadászok lőnek Derekre Scottra és Jacksonra, a Hale házban. Futásnak eredtem megint. Akkor mentem először így Derek házához, amikor először találkoztunk. Akkor még nem gondoltam volna, hogy jobban meg fogom ismerni. Már a természet védelmi területen futottam, mikor valami oldalról nekem jött. Inkább egymásnak csapódtunk. Átváltozva, kitolt pengékkel néztem a támadómra, aki hasonlóan cselekedett. Amint teljesen kitisztult a látásom, Scott alakja rajzolódott ki előttem.
-Derek meg akarja ölni Jacksont.- indított. Ezek szerint Jackson tényleg egy dög.
-Futás!- mondtam majd egymás mellett rohantunk a leégett ház felé. A hátsó ajtón mentünk be, ami az emeletre vezetett. A lépcső tetején álltunk meg mikor megpillantottuk Dereket és a rémült Jacksont.
-... senkit sem érdekel a belőtt séród, és senkit sem érdekel, hogy te vagy a csapatkapitány.
-Bocsánat.-szólalt meg Scott. - Társkapitány.
Mindketten leugrottunk a lépcsőről és átváltoztunk.
-Félre!-mondta Derek.
-Nem!- válaszoltunk egyszerre. Kiváncsi voltam, hogy mit fog lépni. Ránktámad? Én nem tudtam kitolni a pengéimet. Egyszerűen nem ment. És szerintem amíg meg nem bizonyosodok róla, hogy Dereknek tényleg nem jelentek semmit, nem is fogom tudni őt bántani. Amíg ezen gondolkoztam, bekövetkezett az,  amiatt ide jöttem.
-Hunyjátok be a szemeteket!- kiáltotta az előttem álló férfi majd fedezékbe bújt. Engem Scott lökött oldalra, de őt sisakvirággal eltalálták. Magam mellé húztam, miközben azon agyaltam, hogyan fogunk innan kijutni. Jackson már rég elmenekült. A vadászok valószínüleg körbe kerítették a házat. Ismerős helyzet. Ha lefoglalom őket valamivel a többiek megmenekülnek. Az ajtóhoz pattantam és kiléptem rajta. Tudtam, hogy a biztos halálba megyek, de ha legalább 1 életet is megmentek ezzel. Megéri.
-Nat ne!- kiáltott utánnam Derek. Majd egy hangos ordítást hallottam magam mellől. Derek volt az. Kijött, hogy segítsen nekem. De a következő pillanatban csak egy tompa fájdaltam éreztem, majd teljes sötétség.

A védelmező farkasWhere stories live. Discover now