2 évad 10 és 11 rész között

742 47 1
                                    

Derek szemszöge

-Nat! Natalien! Hallod ébredj fel! Fel kel ébredned!- kiáltottam. Megint abba a furcsa állapotba került, másnak hallom a szívverését, mint amilyen valójában. Halálfélelemben voltam. A füleim zúgtak, csak a karjaimban lévő lányra tudtam koncentrálni. Halk dörgéseket hallottam, és mintha valaki rázná a vállamat. Felnézve Scott-ot, és mögötte a rémült anyját láttam meg.
-Gyertek, én megkeresem Stilest, ti addig menjetek el a kocsidhoz. - mondta, és óvatosan kezdte húzni a még mindig sokkos nőt a háta mögül. Felálltam a karjaimban nyugvó lánnyal, és az autóm felé vettük az irányt. Útközben Scott megtalálta, és felkapta Stiles apját, mert a fiú már nem volt bénult. Már csak ki kell jutnunk az épületből. Nat ébredezni kezdett, ezért kiszállt a karjaimból, ami, szomorúsággal töltött el. Bár örültem, hogy jobban van, hiányzott az érintése, a közelsége.
-Így sosem jutunk ki! Itt fogunk meghalni! Jézusom, szüzen fogok meghalni!- rimánkodott Stilinski.
-Jól van menjetek ki, mi Derekkel feltartjuk őket- mondta Nat.
-Nem arról ....- kezdtem, de félbeszakított.
-Ez a legjobb forgatókönyv, menjetek!- mondta Scottéknak, akik el is indultak. Pár pillanat múlva megint kettesben maradtunk, de ez sem tartott sokáig. Nat egyenesen a lövöldözések felé vette az irányt.
-Mit csinálsz?- kérdeztem, miközben elkaptam a csuklóját. Biztos, hogy így nem fog harcolni.
-Amit mondta: időt nyerek Scottéknak.- válaszolta hanyagul.
-Két perce még eszméletlen voltál!- próbáltam meggyőzni.
-Tudod, hogy úgy sem állíthatsz meg.- mondta, majd megint elindult. Sietős léptekkel sétált a folyosón, de hamar beértem. Mindketten csendben mentünk, nagyjából a halálba. Aztán erős csapódás éreztem, és beestem valami raktárszerű helybe. Kanima.

Kábé fél óráig menekültünk a vadászok elől, mire úgy döntöttünk, hogy Scotték már biztos elmentek. Visszafelé futottunk a folyosókon, mindketten egy merő véresen.
-Várj, te menj arra, én hozom a kocsit.- mondtam, mire Natalien bólintott. Elkezdtem futni az ellenkező irányba.


Natalien szemszöge

A hátsó kijáratnál lyukadtam ki, ahol mélyet szippanthattam a friss levegőből. A falnak támaszkodva, próbáltam kifújni magam, több kevesebb sikerrel. Arrébb sétáltam a faltól, hogy látható legyek, mikor Derek megérkezik. Meghallottam valamit. Egy... egy szívverést. Oldalra fordítottam a fejem, és láttam, ahogy az éles hegy a hasamba fúródik. Az erő hátra lökött, és a legyengültség, fájdalom, és fáradtság miatt el is estem. Még egy nyíl fúródott a vállamba. Abba, ahonnan a karmolás kiindult. A másik karommal hátra támaszkodtam, hogy ne terüljek el a földön. A sötétből lassan az utcai világosság fényébe lépett a támadóm. Allison volt az. A harmadik nyilat tette az íjba, de még nem húzta fel. Hirtelen minden fájdalmat, mintha felnagyították volna, ami szépen lassan átterjedt a testemre. Mint a méreg, ami biztosan a legnagyobb kínokat fogja okozni. A szemeim bepárásodtak, ahogy a lány hideg, szinte vérfagyasztó barnáiba néztek. Mintha egy teljesen más ember állt volna előttem. Nem az, aki barátságosan beszélgetett velem. Nem az, akit átsegítettem a szakításon. Nem az, aki engem támogatott a legnehezebb pillanataimban. Nem, ez a lány már nem a régi Allison Argent volt. Inkább egy hidegvérű gyilkos. Egy kíméletlen vadász. Olyan, mint amilyen Kate volt. Magamban felzokogtam, mert fájt ilyennek látnom. Harmadszorra is felhúzta az íját, és megint megcélzott vele. Még utoljára élesen beszívtam a levegőt, amit reszketve fújtam ki, egy pislogáson keresztül ahonnan a könnyem is kicsordult. Megint kinyitottam a szemeimet, és, igazából vártam a halálomat. Nem, nem igazán féltem. Csak szomorú voltam. Nagyon is. Fájdalmat éreztem, lelkit, és fizikait is egyaránt. Gyorsan vettem a levegőt, a mellkasom ettől őrjítően fájt, de levegő susogó hangján kívül mást nem hallattam.
-Meg kellett volna mentened.- suttogta, majd elengedte a nyilat. Nem pörgött le előttem az életem, nem volt kellemes megnyugvás, sem áldott sötétség. Csak a színtiszta kín, és fájdalom, ahogy a nyíl a mellkasomba fúródik. Az érzés, amint belefúródik a csontomba, amitől élesen felordítok, és mindkét kezemmel a sebemhez kapok. Allison elém lépett, és egyesével kitépte belőlem a nyilait. Először azt, ami a hasamba fúródott, aztán a vállamba lévőt, majd azt amivel a szívemet célozta meg. Mindegyikre hangosan felordítottam, és zokogtam fájdalmamban. A kín elviselhetetlen volt. Megfogta a nyakam, megszorította, és a földre lökött. Még láttam egy autó fényszóróit, de azután elnyelt a teljes sötétség, megint.

A védelmező farkasWhere stories live. Discover now