Háromszög /BTS-JK+JM/

90.

Megnyaltam a számat és erősen tördeltem az ujjaimat, miközben tátott szájjal néztem a srácok fellépését. Csak három számot adtak elő egy divatbemutatón, ahová meghívták őket díszvendégként, de így is hihetetlenül nagy hangulatot csináltak. Az összes néző, akik a gazdag, sznob társadalmat bővítették, csak fintorogtak a hangos kántálásokra, amik a fanoktól jöttek, de a második szám közepére már szinte mindenki tapsolt és mozgatta valamijét a ritmusra. Mosolyogva figyeltem, ahogy az idősebbek, akik mosolyra sem húzták a szájukat soha, mert nem fért bele az erkölcsi magatartásukba, most ugyanolyan fapofával ülték végig az egész mini koncertet, de a csillogó, drága magassarkújuk libegett a zene dallamával egyszerre. 

A harmadik számukat úgy kezdték, hogy egyenként felvonultak a kifutón, igazi modelleket megszégyenítő lépésekkel, magabiztossággal és szépséggel. Az emelvény elején elkezdték énekelni a záró dallamokat, közben egy kis helyet hagytak maguk között, hogy a modellek végezni tudják a munkájukat és az élő előadásra riszálva magukat mutassák be a tervező legújabb munkáit magukon. Az az igazság, hogy a legtöbb ruhán elszörnyedtünk és hangosan nevettünk, kritizáltuk őket. Nem éreztem rosszul magam emiatt, hiszen egy olyan ruhát, ami úgy nézett ki, mintha konkrétan egy darab szivacsot egy erős szikszalaggal rögzítettek volna a lányhoz, nem lehetett nem megmosolyogni. 

A srácok hangos ováció közepette lesétáltak a színpadról és mosolyogva eltűntek a színfalak mögött. Szinte azonnal felcsendültek a hangszórókból az előre legyártott ritmusok, hogy folytatódjon a divatbemutató a megszokott keretek között. Még alig vettem le a szemem a kijelzőről, máris felreccsent az ajtó, ahogy a srácok beestek rajta. Tekintetem azonnal összekapcsolódott a legfiatalabbal, aki egy széles mosollyal nézett vissza rám. Jungkook leült az egyik fotelbe és hangosan kifújta a levegőt. A többiek is hasonlóan tették le magukat a nem hosszú, de kimerítő koncert után. Habár tizenöt perc volt az egész, annyira odatették magukat, hihetetlenül erőteljes mozdulatokkal és hanggal, hogy még nézni is izzasztó volt. Léptem egyet Jungkook felé, amikor meg is torpantam és ránéztem az utolsó, ajtón belépő személyre. Jimin fáradtnak látszott és hiába próbált meg rám mosolyogni és a ragyogó szemeivel rabságban tartani a tekintetem, látszott rajta, hogy mennyire kimerült. Villantottam rá egy biztató mosolyt, mire ő csak megnyalta az ajkait és ledobta magát az utolsó, szabad fotelbe. Lehunyta a szemeit és hátradőlve pihent egy kicsit. Mély levegőt vettem és egy pillanatig elgondolkodtam, hogy odamenjek e, de nem úgy tűnt, mintha nagyon vágyna bárki társaságára is. Így hát lassan kifújtam a nagy adag levegőt, amit korábban beszívtam és megtettem a maradék három lépést Jungkook foteljáig. Leguggoltam elé és mosolyogva megsimogattam a karfán lévő kezét. Szemei kinyíltak és egy fáradt, kótyagos tekintettel nézett rám, habár száján ott figyelt egy halvány mosoly. Tudtam, hogy rájuk férne egy kiadós alvás és pihenés, mert az elmúlt három napban nem igazán volt rá lehetőségük a sok fellépés és interjú miatt. Ráadásul Jungkook és Jimin még fáradtabb lehet, mivel az új ház legutolsó simításai még elintézésre vártak. Szerencsére már minden elsimult és a ház teljes pompájában, berendezéssel együtt lakhatóvá vált. Otthonos lett és a múlt éjszakát már mind a hárman ott töltöttük, habár én külön aludtam, hiszen a srácok későn jöttek meg és hogy ne ébresszenek fel, a másik hálóban aludtak mind a ketten.

- Nagyon ügyesek voltatok - Mondtam végül Jungkook-nak.

Megfordította a kezét és így a kezem a tenyerébe esett. Mosolya szélesedett a dicséretemre és kissé előre dőlt a fotelben, hogy jobban rám lásson.

- Köszi, Min - Sóhajtotta fáradtan. - De én lehettem volna jobb is. Úgy érzem, hogy annyira elfáradtam, hogy sokat hibáztam.

- Egyáltalán nem hibáztál - Ingattam meg a fejem.

Jungkook lehajtotta a fejét és megvonta a vállát. Mosolya egy féloldalas kis görbületre szelídült és nem tehettem mást, mint aggódtam érte. Tudtam, hogy mennyire utálja, ha nem tudja kihozni magából a legtöbbet, ha ront akár egy lépést is, ha elcsuklik a hangja vagy a saját hibáján kívül megcsúszik vagy történik valami a mikrofonnal. Ilyenkor mindig magát hibáztatta és várta a kritikákat vagy a leszólásokat, holott soha nem történt ilyesmi, hiszen a rajongók családként szeretik a srácokat és tudják, hogy ez nem a világ vége. Inkább még emberibbnek látták őket és ugyanúgy támogatták őket.

- De, elhibáztam két lépést - Nézett a szemembe.

- Nem lehetett észrevenni - Mosolyogtam rá.

- Akkor jó - Mosolyodott el végre teljesen.  - De akkor is hibáztam.

- Fáradt vagy, Jungkook-ah - Sóhajtottam és megsimogattam a szabad kezemmel a combját. - Természetes, hogy hibázol ilyenkor.

- Tudom - Mosolygott rám, majd egy gyors puszit nyomott a hajamba. - De akkor sem szeretem.

- Ezt meg én tudom - Bólintottam. - De ettől nem változik semmi. 

Jungkook bólintott egyet, de nem szólt semmit. Inkább csak lehunyta a szemeit és visszadőlt a fotel háttámlájára, hogy pihenjen kicsit, mielőtt átöltöznének és elindulnának a következő eseményre.