Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

7.

           

Mikor kicsöngettek már álltam volna föl, de nem jött össze, mert vagy tíz ember körém gyűlt, és kérdezgettek. Meg kellett mondanom, hogy igen, jófej, hogy igen, jól néz ki, és hogy nem, nincs semmi fura szokása, legalábbis még nem tudok róla.

Unottan válaszolgattam a kérdésekre, de senkinek nem esett le, hogy nincs kedvem beszélgetni, vagy egyszerűen csak nem érdekelte őket. Mire kijutottam a teremből rohannom kellett, mivel már csak két percem volt átérni matekra.

Ebéd szünetre teljesen ki voltam merülve. Ahhoz képest, hogy egész évben nem beszélt velem senki, most hirtelen mindenki számára érdekes lettem. Előre sajnáltam szegény Xandent, hogy ő mit élhet ma át.

A megbeszélt helyen vártam Tarát, és Xandent. Egyszerre értek oda, Tara sajnálkozva nézett rám.

-        Hogy bírod? – Kérdezte.

-        Bírom. Xanden?

-        Teljesen jól elvagyok. Mindenki kedvesen érdeklődött utánunk. Bár ma kétszer is eltévedtem, de a tanárok elnézték nekem. – Mesélte, miközben elindultunk az ebédlőbe. Mindenki minket bámult, de Xanden és Tara mintha észre sem vették volna, mentek beállni a sorba. Csak én feszengtem, és próbáltam kerülni a tömérdek diák érdeklődő tekintetét.

Megkaptuk a kajánkat és leültünk a szokásos helyünkre, a tanári asztal mellé. Ránéztem a tanárokra, és azt vettem észre, hogy az összes idegesen méreget minket. Ettől még jobban befeszültem, és csak bámultam a kajámat, miközben Xanden még mindig a napját ecsetelte.

-        És akkor egy fura, csak rikító kék színben lévő fiú megmutatta, hol a terem. Jé itt is van! – Erre felkaptam a fejem, mert Xanden leírásából nem lehetett más az a fiú, mint Aaron.

-        Csicskáim. – Biccentett, majd felém fordult. – Nyugi hercegnő hagylak a kérdésekkel. – Hálásan néztem rá, majd odébb ültem kicsit, hogy mellém tudjon ülni.

-        Ne zavarjon, de az összes tanár úgy néz rátok, mintha megöltetek volna valakit. – Nézett furán Aaron. Xanden oda nézett, majd kérdőn fordult felém.

-        Hát ez fura.

-        Igen. – Nézett rám kérdőn Tara – Pedig ilyenkor kedvesek szoktak lenni meg gratulálni, meg ilyenek. Nem értem, hogy mi bajuk veletek.

-        Én sem. – Piszkáltam a hajamat. Próbáltam tettetni a tudatlan, természetesen nem túl jól, de szerencsére senkinek nem tűnt fel. Elkezdtem a villámmal a brassóimat turkálni, és körbe néztem. A legtöbben már nem bámultak minket, foglalkoztak a saját dolgukkal, de néhányan még mindig felénk nézegettek.

-        Öhmm.. Elnézést. – Hallottam meg magam mögül Mr. Bart mély hangját.

-        Jónapot tanárúr. – Köszöntünk.

-        Csak szólni akartam az új diákunknak, - Nézett Xanden-re – hogy órák után eljöhet az igazgatóiba, a maradék dolgáért.

-        Rendben. Köszönöm. – Mosolygott illedelmesen Xanden, majd amikor Mr. Bart visszament az asztalához, ránk nézett.

-        Vajon milyen cuccokat kapok még?

-        Hát. – Gondolkoztam. – Megkaptál már minden tankönyvet?

-        Azt hittem. Akkor ezek szerint nem.

-        Lehet, hogy kapsz még ruhákat. – Mondta Tara.