Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

10.

- Hogy mi? – Nézett rám őszinte megdöbbenéssel. – Hogy... Hogy érted? Mi más lenne?

- A kérdésre válaszolj. – Egyenesen a szemébe néztem, és kerestem benne akár egy pillanatnyi félelmet, ami arra utal, hogy a lényegre tapintottam, de csak zavarodottságot láttam benne.

- Liz. Mit akarsz ezzel? – Tara kikerekedett szemmel bámult rám, és valószínűleg azon töprengett, hogy mikor őrült meg a legjobb barátnője, és ő erről hogy maradt le.

- Persze hogy csak víz képességű vagyok, hiszen nem létezik olyan, aki több képességgel is bír. – Lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy eljött az igazság pillanata.

- De igen. Létezik. – Felnéztem rájuk, és két ijedt szempárral találtam szembe magam.

Percekig bámultak rám néma csendben, majd Tara reagált elsőként. Hisztérikus röhögésben csattant ki, és felpattant a hintáról.

- Na ne! Jó poén! Nem tudod nekem beadni, hogy nemcsak, hogy létezik ilyen ember, de te vagy az egyikük. – Nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy nehezebb lesz a dolgom, mint gondoltam, majd mielőtt válaszoltam volna, Xandenre esett a pillantásom. Leejtett fejjel nézett a földre, és gyanúsan nem szólt egy szót sem. Tarának is feltűnt, ugyanis most hozzá lépve kacagott fel ijesztően.

- Nem. Nem, nem, nem. Ne add elő, hogy te is az vagy, nem veszem be, értitek? Nem!

- Tara! – Én is fel álltam, és megragadva a vállát, rákényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. – Kérlek, hallgass végig! Ismersz. Jobban ismersz, mint bárki ezen a földön. Nézz a szemembe! Nem hazudok, tudod! – Engedtem a szorításon, majd nagy levegőt vettem. – Nem csak víz képességgel rendelkezem. – Lesütötte a szemét, majd ellépett tőlem, és összetörve rogyott a hintájára. Akkor tudatosult benne, hogy évek óta hazudok neki. Leguggoltam elé, és a könnyeimmel küszködve néztem fel rá. – Sajnálom... Hogy nem mondtam el. Csak féltem. Hogy elveszítelek. – Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de letöröltem, és folytattam. – Azt mondták, hogy nem mondhatom el senkinek. Ha elmondtam volna, elszakítanak tőled, és... és én azt nem éltem volna túl. – Felemelte a fejét, majd lecsúszva a hintáról elém guggolt, és átölelt.

- Azt sose hagytam volna.

Egy több éve hordozgatott kő gördült le a szívemről, és megkönnyebbülésemben elsírtam magam. Akár órákig tudtam volna még ülni a földön, a legjobb barátnőmet szorongatva, de Xanden félbe szakította a pillanatunkat.

- Lányok... - Elengedve egymást rá néztünk. – Még nincs vége a meglepetéseknek. Azt hiszem el kell mondanom valamit.

- Gondolom te is ilyen csoda gyerek vagy, szépfiú. – Törölte meg a szemét Tara.

- Nem. Ahogy mondtam, én csak víz képességű vagyok.

- Hogy mi? – Ráncolta Tara a szemöldökét. – Akkor itt valami bibi van. Ezt nem értem.

- Éreztem. – Suttogtam magam elé. Egy érzelmi hullámvasúton ültem, és még közel sem ért véget a menet. Miután végre elmondtam a titkomat, egy iszonyú nagy teher került le a vállamról, amitől iszonyatosan megkönnyebbültem, de pár másodperc múlva már jött a pofon. Nincs Igaz Társam, az egész egy félre értés volt. Megszakadt a szívem ahogy ebbe belegondoltam, bár mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel. – Nem vagy az Igaz Társam. Valamit benéztek. – Röhögtem fel kétségbe esetten. – Most mit csináljuk, mondjuk el, hogy az egész egy hiba volt?

- Nem tudom. – Nézett rám szomorúan Tara. – De várj! A tanárok tudják, hogy nem egy képességed van?

- Aha.

- Akkor.... Akkor... Tudniuk kellett volna, hogy... - Xandenre nézett, és elkerekedett a szeme.

- Figyeljetek. – Hajtotta le Xanden a fejét, és a csizmáját kezdte el vizslatni. – Nem néztek félre semmit.

- Hogy mi? – Néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

- Nem nézték félre, tudták, hogy nem vagyunk Igaz Társak.... Ahogy.... Ahogy én is tudtam. – Nyelt egy nagyon.

- Tessék? Te... Te tudtad? – Néztem rá értetlenül. Hogy tehette, hogy tudott róla. és megjátszotta magát? – Miért? – Kérdeztem elcsukló hangon.

- Én.. Én nem akartam! Nem tudtam erről az egészről! Nem mondtak el semmit, azt hittem jót teszek! Esküszöm! – Védekezett felemelt kézzel, én meg csak néztem rá, a fiúra, akiről nemrég még azt hittem, hogy az életem szerelme, és iszonyatosan fájt a szívem.

- Hogy tehetted? – Nézett rá Tara is szemrehányón.

- Nem akartam senkit bántani! Hinnetek kell nekem!

- Azt hiszem gondolkoznom kell. – Álltam fel, bár émelygett a gyomrom. Határozottan elindultam az ösvény felé. Hallottam, hogy Tara követ, és tudtam, hogy Xanden nem fog utánunk jönni. Érezte, hogy most nem segítene, ha vele lennék.

Az ágyamon feküdtem, és a plafont bámultam. Már vagy egy órája voltam ebben a pozícióban, de nem állt szándékomban megmozdulni. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, és újra, és újra eljátszadoztam a gondolattal, hogy ha nem mondtam volna nekik semmit, akkor minden rendben lenne.

A játszótérről rögtön a szobámba viharoztam. Tara velem volt pár percig de mivel egy szót sem szólva feküdtem, egy idő után magamra hagyott. És erre volt szükségem. Magányra.

Nagy sóhajjal az oldalamra fordultam, és egy foltot kezdtem bámulni a falon. Tara által került oda még több éve. Szerzett a konyháról egy plusz bögre kakaót, és diadalittasan hozta a szobámba, hogy megossza velem, de elesett a szőnyegem szélében, és a falra öntötte az egészet. Egy órán keresztül sikáltuk, majd egyszerűen elé toltunk egy széket.

Elmosolyodtam az emlékre, majd felültem, és kinéztem az ablakon. Már sötétedett, így elmentem zuhanyozni, belebújtam a kényelmes pizsamámba, és elterültem az ágyamon.

A takarót felhúztam a nyakamig, és becsuktam a szememet.

A gondok megoldásának kitalálását a holnapra bíztam.