Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

41.

Ebédnél a már megszokott asztalunknál ültünk, és ezúttal már Aaron is kijöhetett hozzánk.

- Visszatértem! – Lépett az asztalunkhoz diadalittasan, mire egy kis tapssal értékeltük a jelenlétét. Látványosan meghajolt, majd leült hozzánk Mike-kal az oldalán. Ginny szokás szerint kihozta nekünk a kaját, aztán ezúttal Aaron mellé ült le.

Nekiálltunk enni, miközben Ginny nekiállt előadni a tanácsteremben történteket a többieknek. Mindenki érdeklődéssel hallgatta, nagyokat röhögve Ginny egyéni előadásmódján.

- Lizzy! – Ült le mellém hirtelen Tara.

- Igen? – Néztem rá kérdőn, ugyanis egy könyvet tartott a kezében.

- Beszélünk kéne.

- Rendben. Ebéd után?

- Inkább most. – Ragadta meg a karomat, és felhúzott az asztaltól. Rövid gondolkodás után a szabadidőszoba felé húzott.

- Tara, mi történt? Megijesztesz! – Szóltam rá, miközben behúzott a szobába, és kiválasztva egy asztalt két székkel, lehuppant az egyik székre. Engedelmesen leültem a másikra, és rá emeltem a tekintetem.

- Szóval. Az nem titok, hogy itt annyira nem látnak minket szívesen. És tegyük hozzá, hogy itt elég nagy az esély, hogy előbb-utóbb ránk találnak. Így hát elkezdtem gondolkodni rajta, hogy hol húzhatnánk meg magunkat, amíg kitaláljuk, mi legyen a következő lépés. – Magyarázta izgatottan, mire bólintottam. – Ne szólj semmit, de eszembe jutott, amit egyszer beszéltünk, hogy felkeressük a szüleimet. Tudom, nem gondolta komolyan semelyikünk, de elgondolkoztam rajta, és nem lenne hülyeség. Végülis, kinek jutna eszébe, hogy felkeressük valamelyikünk hozzátartozóit, és ha még gondolnak is erre az opcióra, honnan tudnák, hogy melyikünkét? – Elgondolkodva ismét bólintottam, így Tara egyre csillogóbb szemmel folytatta.

- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy az első hotelben az a festmény ismerős, és hogy szerintem ott töltöttem a gyerekkoromat?

- Igen.

- Na. Megjegyeztem a festő nevét, és most, hogy volt időm, utána néztem. Nem volt valami híres, de azért egész jó képei vannak. De nem ez a lényeg, hanem, hogy majdnem minden képét a szülőhelyéről festette. A hely neve Ely. És itt van a közelben.

A nap hátralévő részében a Tara által felvetett ötleten gondolkoztam. Megmutatta a könyvet, amit a festőről talált. Nagyon izgatottnak tűnt, és azt mondta, majdnem minden festményt felismer.

Elmondtam Tylernek az ötletét, aki meglepően nyugodtan fogadta, és rövid gondolkodás után azt mondta, szerinte jó ötlet. Így összeszedtük a csapat többi tagját, és benyomorultunk a szobámba.

- Én nem mehetek el. – Jelentette ki Ginny miután Tara előadta a tervet. Aaron Igaz Társaként természetesen jelen volt a megbeszélésen. – Most legalábbis nem. Apám azt mondja, kézben tartja a dolgokat, de én nem vagyok ebben olyan biztos. De hazudnék, ha azt mondanám nem segítene az ügyének, ha máshol tervezgetnétek.

- De ha lecsengett ez az Isaac-es ügy, csatlakoznál? – Kérdezte Aaron a lány felé fordulva.

- Szerintem igen. – Válaszolt Ginny rövid gondolkodás után. – Sokkal jobban érzem közétek valónak magam, mint az itteni emberek közé. A főnök lányának lenni annyira nem vicces, mint gondolnátok.

- Rendben, akkor megyek. – Jelentette be Aaron.

- Akkor azt hiszem én is megyek. – Bólintott mosolyogva Mike.

- Többiek? – Néztem körbe a társaság maradékán.

- Felőlem mehetünk. – Vont vállat Noah, és Xanden is egyetértően bólogatott.