Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

10.fejezet~Kommunikáció egy kicsit másképp

Blue már megint elkésett az iskolából. Már rég becsöngettek, amikor megérkezett. Gyorsan előhalászta az órarendjét, és megnézte, hogy mi lesz az első órája.
"Matek"-állapította meg magában a lány.
Amikor vissza akart rakniaz órarendjét, feltűnt neki egy bőrkötéses könyv. Amint megnézte, egy pillanatra megállt az ereiben az ütő. Az Artaria volt az!
"Pedig esküszöm, hogy letettem a polcomra!"- dühöngött magában a lány.
Ekkor azonban a folyosó végéről lépések zaja hallatszódott. Blue azonnal felkapta a táskáját és a könyvet, majd menekülni kezdett, hiszen tudta, hogy óra közepén csak egy tanár sétálhat a folyosón. A célja az volt, hogy elérje az első emeleten található mosdót. A lépcsőn hármasával szedte a fokokat, és utána a lehető leggyorsabban futott. Hatalmas robaj kíséretében vágta be maga mögött a lányvécé ajtaját. Szúrt az oldala, és levegő után kapkodott. A szíve még percek múlva is hatalmas erővel döngette a mellkasát. Miután összeszedte magát, leült a mosdó ablaka alá, és gondolkozott.
" Ezek után biztos, hogy nem fogok órákra menni. De ha már elhoztam az Artariát, akár még olvashatnám is. Csak kellene találni valami biztonságos helyet"- töprengett a lány, miközben kiigazított egy kusza fekete színű hajtincset az arcából.
Végül is úgy határozott, hogy fölmegy az iskola padlására. Amikor kilépett a mosdóból, szétnézett, és azonnal a harmadik emelet felé vette az irányt. A padlást arra a célra használták, hogy a régebbi tankönyveket, és az iskola újságokat itt gyűjtötték. Ide szinte csak év végén jöttek be, és akkor is csak a takarítók. Blue remélte, hogy ez most sem lesz másképp. A lány egy újságpapír köteg mögött talált búvóhelyet. Leült törökülésbe, és elkezdett olvasni.

A fiúk tényleg betartották az ígéretüket, és még aznap elindultak. Mira ragaszkodott hozzá, hogy sötétedés után induljanak, mivel félt, hogy nappal a suhanók meglátják őket. Amikor az első csillagok feljöttek az égre, a kis csapat rögtön útnak indult. Az utat James mutatta, aki a sárkányán, Szikrán ült. Magában továbbra is zsörtölődött, amiért mennie kell, de tudta, hogy nem volt más válsztása. Michael gyalog sétált a gyíkja mellett, ugyanis nem akarta, hogy Fura cipelje. Így is meg voltak a kétségei afelől, hogy a gyíkjának a lába teljesen meggyógyult. Mira úgy érezte, hogy az idegei már pattanásig feszültek a mai naptól, és valószínűleg ezért érzi azt, mintha minden fa mögött suhanók ácsorognának, és árgus tekintetekkel figyelnék minden mozdulatát. Érezte, hogy a lova, Csoda is kezd elfáradni, és már másra sem vágyik, mint egy kis kiadós alvásra. A kis csapat azonban egészen reggelig menetelt. Amikor megálltak, Michael közölte, hogy perceken belül összeesik, ha nem aludhat. James még azt is hozzátette, hogy egy tapottat sem fog elmozdulni, ha nem pihenhet le legalább egy órára. Mira kénytelen volt pihenőt elrendelni. Még az állatok is elszundítottak egy kevéske időre. A lány azonban egy szemhunyásnyit sem aludt, hanem őrködött, ugyanis továbbra is attól félt, hogy suhanók vannak a közelben. Előző este átkeltek a Királyok Szigetét és a Terenát összekötő folyón. A király egyik személyes tengerésze vitte át a hajóján a három gyereket. Terena sok mindenben hasonlított Mira otthonára, Erenre. Itt ugyanis szintén erdők és mezők voltak az uralkodó elemei a tájnak. Az erdőt azonban nem lombhullató, hanem örökzöld fák alkották. Miráék eddig még egy emberrel sem találkoztak, ugyanis az erdőn haladtak keresztül, az emberek pedig a különböző falvakban, a mezőkön élnek.

Ekkor Blue meghallotta, amint az ajtó nyikorgott, és amikor odanézett, megpillantotta az igazgatónőt.
"Honnan tudta, hogy itt vagyok?"- gondolta teljesen lesokkoltan Blue.
Mintegy válaszként felhangzott Csermeli tanárnő hangja. A száját azonban nem nyitotta ki, és Blue hamarosan rájött, hogy megint az ő fejében szól.
"Ez hogy lehetséges?"- töprengett Blue, és érezte, hogy kezd pánikba esni.
"A válaszom az második kérdésedre, hogy minden embernek van egy képessége"- szólalt meg Blue fejében az igazgatónő hangja-"Ezt azonban csak azok az emberek tudják használni, akiknek, van elég bátorságuk felfedezni, és használni azt."
Csermeli tanárnő hirtelen Blue rejtekhelye felé pillantott. A lány szíve a torkában dobogott, és közben igyekezett a lehető legkisebbre összehúzni magát. Amikor a tanárnő odébb állt, Blue fejében újabb kérdés fogalmazódott meg, amire pár perc elteltével meg is kapta a választ.
"Éreztem, hogy ez lesz a következő kérdésed. Ha tudni akarod a te képességed a rejtőzködés. Erre azonban csak az igazán erős emberek képesek. Nem véletlen, hogy te találtál meg egy több évszázad óta elveszettnek hitt könyvet. De bármennyire is próbálkozol, nem fogsz tudni elbújni előlem. Tudd meg, hogy előbb- utóbb úgyis meg fogom kaparintani az Artariát"
Az igazgatónő egyre bentebb merészkedett az újságok tengerében, Blue pedig rájött, hogyha elég ügyes akkor talán ki tud slisszolni az ajtón. A lényeg az, hogy ne gondoljon semmire, különben könnyen lebukhat. Ekkor Csermeli tanárnő pont előre nézett, a lány pedig elérkezettnek látta a pillanatot, hogy cselekedjen. Kirohant a padlás ajtaján, és futott, ahogy csak a lába bírta.