Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

29.fejezet~Eközben a Földön...

Csermeli tanárnő éppen az igazgatói irodában ült, és dolgozatokat javított, amikor hirtelen megszólalt a telefonja. Egy női hang szólalt meg:

- Elnézést, hogy zavarom, de fontos dologról van szó. A lányom két napja eltűnt. A rendőrségnek már szóltunk, de ha tud valamit Blue-ról, kérem, mondja el.

- Megteszek mindent, ami tőlem telik, asszonyom, de nem ígérhetek semmit- válaszolta az igazgatónő, majd hozzátette:

- Ha gondolja elmehetek önhöz, és szétnézhetek, hátha találok valamit.

- Köszönöm, ez nagyon rendes lenne öntől- hangzott a felelet- Viszont látásra!

Miután Csermeli tanárnő elbúcsúzott Blue anyukájától, gonolkozni kezdett.

"Nagyon úgy néz ki, hogy Blue-nak és Kaylának sikerült átjutniuk Artariába, és én ostoba módon azt hittem, hogy csak azért nem jöttek iskolába, mert betegek. Nem értem, hogy miért nem volt gyanús, hogy mind a ketten hiányoztak. De valószínűleg a könyvet valamelyikük házában hagyták, vagyis ha azt mondom, hogy utánuk kutatok, akkor könnyűszerrel megszerezhetem a könyvet, és eljuthatok Artariába."

Ezek után Csermeli tanárnő elindult Blue otthona felé.

"Ha már megszereztem az Artariát, szólok Amandának, Diego-nak és Ginger-nek. Sosem lehet tudni, hogy mikor van szükség az ember segítőire."- szövögette a terveit Csermeli tanárnő.

Amikor odaért a tanítványa lakása elé, illedelmesen bekopogott, mire kilépett a házból egy férfi, egy nő és egy 12-13 év körüli fiú.

- Maguk Blue családja?- kérdezte a tanárnő.

- Igen- felelte Blue anyja- Nagyon köszönöm, hogy eljött.

- Igazán nincs mit- felelte a tőle telhető legkedvesebben mosolyogva Csermeli tanárnő.

"Ezek nagyon féltik a lányukat, és a megtalálálsukért bármit bevetnének"- állapította meg Csermeli tanárnő, miután beleolvasott egy kicsit a két szülő gondolataiba-"Hát még ha tudnák, hogy egy másik dimenzióban van!"

- Tanárnő, maga már járt itt egyszer, és akkor átkutatta az egész házat, és nagyon nagy rendetlenséget tetszett csinálni. Most is ez a szándéka?- kérdezte egy kicsit félve Tom, Blue öccse.

- Talán- felelte egy ördögi mosoly kíséretében az igazgató, majd belépett, és megkezdte a kutatást.

Mivel egy óra elteltével sem találta meg a könyvet, úgy döntött, hogy inkább odébb áll, és beköszön Kayla családjához.

"Akkor nagy bajban leszek, ha ott sincs a könyv! Az azt jelentené, hogy sikerült megoldaniuk, hogy magukkal vigyék"- gondolta Csermeli tanárnő.

Nagy meglepetésére egy öregasszony nyitott ajtót.

- Maga meg kicsoda?- kérdezte nem valami kedvesen az igazgató, és már kezdett attól félni, hogy rossz helyre kopogott be.

- Kayla nevelőszülője vagyok. Ha jól sejtem, akkor maga Kayla egyik tanára lehet- felelte barátságosan az idős hölgy.

- Az mindjárt más- felelte Csermeli tanárnő, és ismét magára vette a kedves nő álcáját- Hallottam, hogy eltűnt Kayla és az egyik barátnője. Azért jöttem ide, hogy segítsek előkeríteni.

- Köszönöm a segítséget!- hálálkodott az öregasszony- A rendőrök már elkezdtek utána kutatni, de tudja nekem az a véleményem, hogy Kayla magától szökött el. Bárcsak tudnám, hogy miért tette ezt! Olyan jól bántam vele! De lehet, hogy szabadságra vágyott...

Csermeli tanárnő igyekezett megértő arcot vágni, de egy kicsit már kezdett elege lenni az idős nő siránkozásából.

- Végül is az utcáról fogadtam be...

Erre az igazgatónő felkapta a fejét.

"Azt hiszem, hogy ez a legszörnyűbb gyanúmat támasztja alá. Van egy olyan érzésem, hogy Kayla Artariából származik, akkor pedig nagyobb bajban vagyok, mint hittem"

- Elnézést, bemehetnék?- kérdezte Csermeli tanárnő- Hátha találok valami nyomot.

- Természetesen, jöjjön csak beljebb!

Az igazgatónak nem kellett sokáig kutatnia, és megtalálta az Artariát Kayla ágyán heverve. Gyorsan elrakta, majd sietve elköszönt. Még út közben értesítette Amandát, hogy azonnal jöjjön az igazgatói irodába, és hozza magával Diego-t és Ginger-t.

******

Ginger lustálkodva hevert az ágyán, és a plafont bámulta. Vörös haja szétterült a lepedőn, és belelógott a szemébe.

"Össze kéne fogni,"- gondolta a lány-"de az bizos, hogy én föl nem fogok innen kelni."

Ezt a tervét azonban Diego meghiúsította, ugyanis épp ezt a pillanatot választotta, hogy felhívja Ginger-t. A lány morgolódva kikászálódott az ágyából, és felvette a telefont.

- Mit akarsz?- szólalt meg Ginger.

- Amanda üzeni, hogy Csermeli tanárnő hivat minket- felete egy vékonyka fiúhang.

- Mit akar már megint?- kérdezte Ginger, és levágódott az ágyára- Nem hiszem el, hogy még hétvégén is azzal a könyvvel foglalkozik.

- Nagyon sajnálom,- felelte Diego- de...de azt is mondták, hogy...igyekezz... mert, hogy ez egy vészhelyzet.

- Ha odaértél, mondd meg nekik, hogy én is hamarosan ott leszek- mondta végül Ginger, azzal lecsapta a telefont, felöltözött, majd elindult az iskolába. Hamarosan az igazgatói iroda előtt várakozott Diego-val és Amandával együtt.

- Diego, kopogj!- utasította Amanda.

- De miért pont én?- kérdezte a fiú.

- Csináld már, és ne járjon a szád!- szólalt meg Ginger, mire Diego beletörődve sóhajtott, és bekopogott.

A kövér fiú majdnem hasraesett, amikor Csermeli tanárnő kinyitotta az ajtót.

- Gyertek be! Fontos dolgot szeretnék mondani nektek.

Miután a három gyerek helyet foglalt, Csermeli tanárnő elővette az Artariát.

- Végre, oly sok idő elteltével a kezemben van- kezdte az igazgatónő, majd hozzátette:

- Pillannatnyilag csak annyi lesz a feladatotok, hogy fogjátok meg a kezemet, és ha úgy érzitek, hogy zuhanni kezdetek, akkor csak még jobban szorítsatok.

Ezek után elkezdte olvasni a könyvet. Nem telt el sok idő, és elkezdték azt érezni, hogy mindjárt leesnek valahová. Fényesség következett...