Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

20.fejezet~Fontos információ

Miután Blue megérkezett, fél óra alatt letudta az egész tanulást, és azonnal a kezébe vette az Artariát.

Hamarosan Mirának és James-nek sikerült lehagyni a tenger-tündéreket, és visszatértek Michael-hez. Egy rövid tanácskozást követően úgy döntöttek, hogy visszamennek Terenába, ugyanis ott van a legkevesebb suhanó. Egészen addig ott fognak ott maradni, amíg ki nem találják, hogy mi legyen a továbbiakban. Két nap hajózást követően a kis csapat partot ért. Szerencsére addigra Michael-nek meggyógyult a lába, így aztán sokkal gyorsabban tudtak haladni. Csoda láthatóan élvezte, hogy ismét olyan területen járnak, ahol kifogyhatatlan mennyiségű fű nő. Mira alig bírta féken tartani az izgatottan ficánkoló lovat. Hamarosan James jelzett, hogy lát dél felé egy falut. Mivel mind a három gyerek úgy gondolta, hogy érdemes lenne betérni oda, arra felé vették az irányt. Amint elérték a falu határát, megpillantottak egy keservesen zokogó 40-50 év körüli asszonyt. James és Szikra  leereszkedtek a levegőből, majd a fiú megszólította a nőt:
- Miért sír?
Miután az asszonynak nagy nehezen sikerült megszólalnia, elpanaszolta, hogy a fiát elrabolták a suhanók a falu ostromakor.
- Ugyan a suhanókat egy rövid időre sikerült elzavarnunk, de biztos vagyok benne, hogy vissza fognak térni és Alan már nem lesz itt, hogy megvédjen minket- fejezte be szipogva a nő.
- Mi tudunk segíteni!- kiáltotta izgatottan Michael.
- Mármint nagyon sajnáljuk ami a fiával történt, de sajnos más küldetésünk van, és nem tudunk segíteni- helyesbített Mira, és szúrósan Michael-re nézett.
Ezt azonban James se hagyhatta szó nélkül:
- De igen is segítünk! Ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy a fiúnak sikerült egyet s mást megtudnia a suhanókról.
A lány ezzel az érvvel nem tudott vitába szállni, így aztán az asszony nagy örömére elindultak megkeresni a fiút.
- Nagyon remélem, hogy ezzel nem vállalunk fölösleges kockázatot- morogta egy kissé sértetten Mira.
James és Szikra a föld fölött csak pár méterrel repültek, így a fiú tudott Michael-el beszélgetni, Mira azonban makacs hallgatásba burkolózott. Végül is James megelégelte, hogy a lány nem hajlandó beszélni velük, és megszólította:
- Nem tudom, hogy most mi bajod van Mira, de nem azért mondtam azt, hogy keressük meg a fiút, veszekedjek veled. Szerintem így tényleg közelebb kerülhetünk a célunkhoz. 
- Szerintem ez akkor is csak fölösleges hősködés. Mi van, ha azóta már megölték őt? Akkor fölöslegesen rohanunk az ellenség karjaiba- felelte feldúltan a lány.
- Ha le tudtunk lécelni
a tenger-tündérek orra előtt, akkor majd a suhanók elől is meg fogunk tudni lógni- felelte a vállát vonogatva a fiú.
Mira ezen a dicsekedésen csak mosolygott, de úgy döntött, hogy inkább nem vitatkozik tovább. Majd lesz ami lesz, és remélhetőleg a szerencse majd melléjük szegődik. Hamarosan James magasabbra repült Szikrával és megnézte a terepet.
- Kelet felé csak úgy nyüzsögnek a suhanók- közölte a fiú az észrevételét.
- Van ott egyáltalán ember?- kérdezte Michael.
- Ember az jó sok van. De azt nem igazán tudom, hogy az a fiú, akit mi keresünk, az ott van-e- felelte James.
- Az a baj, hogy csak azt tudjuk, hogy Alan-nek hívják, de arról fogalmunk sincs, hogy hogyan néz ki- sóhajtott Mira.
- Valószínűleg korunk beli lehet- töprengett James.
- Akkor fogjuk jó gyorsan megtalálni, ha nem lesz ott más gyerek- mondta Michael.
Az volt a tervük, hogy amíg Michael és James elterelik a suhanók figyelmét, addig Mira körbenéz a foglyok között, és megpróbálja valahogy megtalálni azt a bizonyos Alan-t. Amikor odaértek, rögtön kezdetét vette a figyelem elterelő hadművelet. Eközben Mira a suhanók orra előtt osont el. Igazából számára ez már egy rutin feladatnak számított, mivel az otthonában, Eren-en rendszeresen így osont, amikor vadászni járt. Miután végignézte a foglyokat, rájött, hogy csak egy koruk beli fiút  látott. A többi mind felnőtt volt. A lány azonnal odalopakodott a fekete hajú, sovány fiúhoz.
- Mi a neved?- kérdezte Mira suttogva.
- Alan vagyok. De ez miért érdekel téged?- kérdezte a fiú.
Válasz helyett a lány elővett egy nyílvesszőt a tokjából, egy kicsit megbabrálta vele Alan bilincsét, ami a következő pillanatban a földre hullott.
- Gyere velem! Ki fogunk szabadítani!- mondta még mindig suttogva a lány.
- Többen vagytok? És miért pont engem akartok kiszabadítani? Kik vagytok egyáltalán?- zúdított Alan Mira nyakába egy jó adag kérdést.
- Ezekre a kérdésekre majd válaszolok, csak először inkább jussunk ki. Kérlek, bízz bennem, hidd el, hogy nem akarok neked rosszat- hadarta egyre idegesebben a lány, ugyanis látta, hogy James és Michael egyre nehezebben boldogulnak a suhanókkal.
Végül is Alan belátta, hogy egyedül akkor van esélye kiszabadulni a suhanók markából, ha követi a lányt. A szabadítás további része könnyen ment, és két perc elteltével már maguk mögött hagyták a suhanókat. Mira jelzett James-nek és Michael-nek, hogy sikerült kiszabadítania Alan-t, mire a két fiú azonnal odajött. Ezután a három gyerek bemutatkozott Alan-nek, és elmondták a küldetésük célját.
- Azt hiszem, hogy tudok nektek segíteni- mondta egy rövid töprengés után Alan- Én úgy hallottam, hogy az egyik Kereszt Kő Dzsoru-ban van.
Ezek után James, Michael és Mira megköszönték a segítséget, majd elindultak Dzsoru felé. Michael igyekezett leplezni, de nagyon örült, hogy majd visszatérhet arra a földrészre, ahol született, és különös módon az ő izgalma a többiekre is ráragadt. Mira kezdte úgy érezni, hogy végre  kezdenek egy igazi csapattá kovácsolódni. James úgy gondolta, hogy egyre közelebb járnak a céljukhoz, és egy nap talán majd sikerülhet megmenteniük Artariát. Mind a hárman vágyakkal és reményekkel teli szívvel vágtak neki az újabb utazásnak.