Földre szállt angyal /Yoongi FF/

4.

A kanapé mögött álltam, miközben figyeltem, ahogy egy orvos megvizsgálja a nyugodtan ülő Yoongi-t. Kénytelen voltam hozzá hívni valakit, ugyanis nagyon furcsán viselkedik. Na meg szerettem volna, ha megtudom, nem lett semmi baja az alatt sem, hogy pucéran kuporgott a kapualjban. 

- Mély levegő - Mondta az orvos, miközben a tappancsokkal fel-alá mászkált Yoongi felsőtestén, hogy ellenőrizze a szívdobogását és a légzését.

- Minden rendben van? - Kérdeztem és karba tettem a kezeimet a mellkasom előtt.

- Szokatlan a szívverése, de azt hiszem, rendben van - Felelt a doki, rám se nézve, csak koncentrálva a vizsgálatokra. - A légzése rendben, makulátlan minden. A vérnyomása rendben, egyéb pedig nincs.

Sóhajtott egyet és kivette a füléből a ketyeréjét. Összehajtogatta nagyjából a csövet és eltette a kis, barna táskájába, amivel érkezett.

- Mindent tud, doktor úr? - Nézett fel rá Yoongi.

- Azt hiszem, ennyi - Bólintott az orvos a férfira. 

- Akkor meg tudja mondani, hogy miért vagyok itt? - Kérdezte bársonyos hangon.

A doki felnézett rám, én pedig megnyaltam a számat és vállat vontam. 

- Tegnap óta ezt kérdezi, amióta rátaláltam odalent - Feleltem.

- Nem tudja, hogyan került ide? - Nézett vissza a kanapén ülőre az orvos.

- Nem - Ingatta a fejét Yoongi. 

- Mi az utolsó emléke, mielőtt Yon magára talált volna? - Kérdezte és a zsebéből kivett egy kis lámpát.

- Csak élveztem a csendet, közben pedig elgondolkodtam a feladatomon - Felelt Yoongi.

Én is füleltem, hiszen erre én még nem kérdeztem rá. Hogy nem jutott eszembe? Pedig kézen fekvő lett volna rákérdezni a lakcímére vagy esetleg arra, hogy tudja e, honnan jött, utcanévre vagy hasonlóra, hátha vissza tud menni. A kanapé mellé léptem és a csípőmmel nekidőltem a háttámlának, hogy kényelmesen elengedhessem magam, amíg figyelek.

- Milyen feladaton? - Kérdezte az orvos, közben pedig tüzetesen megvizsgálta Yoongi szemeinek a funkcióit.

- Megismerni a világot és őrangyallá válni - Válaszolt.

Felhúztam a szemöldökeimet és elmosolyodtam, amíg ezzel az aprócska vigyorral próbáltam meg elnyomni egy nevetést. Ez a csávó tényleg valami fanatikus Isten imádó lehet, önkéntes felvigyázó vagy egyszerűen őrült. A doki rám nézett, eltette a zseblámpát és elhúzta a száját.

- Úgy látom, minden rendben van - Közölte velem. - De itt hagyok egy elérhetőséget. Ha komolyabbra fordulna a zavartsága vagy esetleg kezelhetetlenné a feledékenysége, hívja fel őket - Mondta, majd a kezembe adott egy kis névjegyet. - Kiváló szakemberek.

- Köszönöm - Bólintottam és a farzsebembe csúsztattam  a kis lapocskát.

- El tudja szállásolni vagy keressünk neki egy menekült otthont?

- Maradhat - Vágtam rá. - Megoldom, köszönöm.

Talán nem volt a legjobb ötlet így jótékonykodni és nem is nagyon akartam, hogy itt maradjon velem, de mégse lehettem olyan szívtelen, hogy otthonba adom, hajléktalanok és tényleges őrültek közé. Ha már elmondása szerint őrangyal szeretne lenni, akkor legalább hasznát veszem, emilyen szerencsétlen vagyok.

- Gondolja át - Nézett keményen a szemembe az orvos. - Hívjon bátran, ha bármi gond adódna.

- Természetesen - Biccentettem mosolyogva. 

- Akkor további szép napot - Mosolygott rám, majd Yoongi-ra is.

- Vigyázzon magára! - Intett egyet Yoongi, majd halványan elmosolyodott.

- Köszönöm, önök is - Felelt a doki. - Viszlát.

Kikísértem az ajtón, majd még egyszer megköszöntem, hogy eljött a lakásomra ahelyett, hogy végig cipeltem volna a férfit a városon a rendelőbe. Sóhajtottam egyet és megingattam a fejem. Visszasétáltam a nappaliba, ahol a férfi már felvette a pólóját a vizsgálatok után, de ugyanolyan egyenes háttal, törökülésben ült egy helyben a díványon.

- Yoongi - Szóltam hozzá.

- Igen? - Nézett fel rám.

- Tényleg nem emlékszel rá, hogy honnan jöttél? - Kérdeztem és megálltam a kanapé előtt.

- De - Bólintott. - Fentről érkeztem, már mondtam - Mutatott megint a plafonom felé. - Arra nem emlékszem, hogy hogyan kerültem ide. 

Lehunytam a szemem és leejtettem a fejem egy pillanatra. 

- Honnan fentről? - Kérdeztem rá, hiszen mindig is csak ezt szajkózza.

- Hát a mennyből, Yon - Mosolyodott el angyalian. - Mire gondoltál?

- A mennyből - Bólogattam, közben pedig elhúztam a számat hitetlenkedésemben. - Persze.

- Remélem, hogy ha visszajutok valahogy, egyszer találkozunk - Mondta még mindig azzal a negédes mosolyával, amitől nekem is egy halvány görbületre húzódott a szám. - Kedves ember vagy.

- Kösz szépen - Nevettem fel halkan. - De azért még nem akarok meghalni.

- Nem is kell - Ingatta meg a fejét. 

- Oké - Nyújtottam meg kicsit a szót, hogy lezárjam magamban ezt a fura beszélgetést. - Mindegy. Ebédeljünk valamit, éhes vagy?

- Nem szoktam enni - Mosolygott továbbra is.

- Fogyózol?

- Az micsoda? - Kérdezett vissza.

- Fogyókúra - Mondtam a szót grimaszoltam, ahogy felmértem az arcát, ami tényleg kérdőnek és tudatlannak tűnt. - Elveszteni a hájadat - Markoltam a saját oldalamba, hogy a kevéske feleslegemet kissé megráncigáljam neki.

- Az nem háj, Yon - Nézett rám komolyan. 

- Cuki vagy - Mosolyodtam el. - Azért másoknak több is van és néha szeretik leadni. Bár neked se kell sokat, ahogy elnézlek. Tényleg nem vagy éhes? Tegnap se vacsoráztál.

- Nem, köszönöm - Felelt.

- Legyen - Bólintottam. - Ha bármikor kajás lennél, kinyitod a hűtőt és kiszolgálod magad.

- Értem. Köszönöm.