1.7.

3K 153 18
                                    

Körülbelül 10perc kocsival az út közöttem és Luis között az út a forgalom és a sok kanyar miatt. Ütközben legalább volt időm gondolkodni. Életem egyik legjobb reggelét éltem át és mindezt azzal akivel szerettem is volna. Örömömben még borravalót is adtam a taxisnak majd be sétáltam a házunkba.

Vidáman köszöntem édesanyámnak aki aggódva sietett elejembe. Megnyugtattam hogy minden rendben van, nagyon jó fogadtatásban volt részem és hogy nemsokára megyek is mert házi feladatot készítünk azzal az osztálytársamnál ahol voltam.

Felfuttam az emeletre, majd levettem a bulis öltözékem és fel öltöztem egy kicsitt átlagosabb ruhába. Előszereltem azokat a tantárgyakat amikből volt házi feladat majd telefonomon Uber segítségével taxit hívtam. Amint megérkezett mentem is ki a házból és ültem be a taxiba és mondtam is a lakcímet. A nagy kapu elé érve fizettem majd kipattantam a Mercedes típusú taxiból.

Csengettem és alig szóltam bele viszont már Luis nyitotta is ki a kaput. Nagyobb léptekkel közeledtem a házhoz ami olyan mint egy palota. Kopogtam majd Luis egy teljesen a gálaruhájától eltérő ruhában fogadott engem. Egy Nikes pólót viselt és egy szürke tréningnadrágot...na még ez kellett ide, a szürke nadrág a gyengém.

Felsétáltunk a szobájába majd nekiláttunk a házi feladatnak. Közben természetesen beszélgettünk, megtudtam hogy van egy tanyájuk nem messze a várostól és van quadja is.

-Ha gondolod egy hétvégén kijöhetsz egyet quadozni. - mondta Luis végtelenül csillogó szemeivel.

-Tényleg? Ha nem probléma akkor majd kimegyek egy hétvégén. - válaszoltam kissé zavarba jőve.

-Ühüm, szívesen elviszlek egy-két kőrre. - válaszolt kaccsintva amitől még a hideg is kirázott. Tekintve hogy barátnője van..biztos csak tikkel a szeme vagy csak egy baráti kacsintás volt.

Folytatván házifeladatunkat lassan besötétedett viszont ezt nem vettük észre. Mivel jobb tanuló vagyok nála és sok mindent nem értett ezért többször el kellett magyarázzak neki egy pár dolgot. Matek házi feladat vége fele közeledve , a nagy magyarázásom közbe arra eszméltem fel hogy fejét a vállamra téve pihentette. Biztos a tegnap esti buli és a sok matek most jön ki rajta.

Szóval így magyaráztam tovább a dolgokat. Viszont sajnos a végére értünk és telefonomra nézve láttam hogy már mindjárt 11 óra van ezért mondtam hogy indulnék lassan, eközben beléptem az Uber applikációba.

-Mit csinálsz? Taxival akarsz menni? - kérdezte kissé fáradt fejjel.

-Igen, mivel mással? - kérdeztem mosolyogva.

-Inkább sétáljunk egyet, hazakísérlek. - tette fel ajánlatát amire természetesen bolintottam.

Füzeteim összepakolva és a kijárati ajtóhoz érve észrevettem hogy nincsen kabátom és kint elég hűvös idő volt, ezért Luis felajánlotta az ő egyik kabátját a 100 közül nekem. Így indultunk hazafele. Olyan jól elbeszélgettünk hogy azon kaptuk magunkat hogy már meg is érkeztünk nálam ezért még a kapunkban beszélgettünk. Brutálisan gyorsan telt az idő, már éjfél volt és lassan kezdtünk fázni is ezért búcsúzóba kezdtünk. Mondtam hogy vigyázzon magára és kézfogás helyett vállamat magához húzva búcsúztunk el.

Egy új kezdet...vagy mégse?Donde viven las historias. Descúbrelo ahora