2.3.

2.3K 77 25
                                    

Ekkor körülnéztem, hogy mindenki megvan-e, nagyjából mindenkit láttam egy kivételével, Dakota hiányzott.
-Gyertek, gyertek mert nincs időnk. - mondta ezt az a nő aki késett 5 percet.

Szépen lassan fel szálltunk a buszra, majd elkezdtem hátrafelé menni amikor megláttam egy festett platina hajú lányt egyedül ülve a kettes székben. Kaptam is azt alkalmon és megkérdeztem hogy foglalja valakinek vagy leülhetek? Mert amúgy nekem sem volt ki mellé üljek.
-Jöhetsz persze. - mondta mosolyogva
-Névsorolvasás következik! - mondta hangosan az osztályfőnök asszony
Szép lassan mindenki néven végigment viszont ahogy én is észrevettem mostmár ő is, hogy Dakota nincsen itt. Ekkor csörrent meg a telefonja, ami szerint Ő egy nappal később fog jönni, hogy miért azt nem mondta.
Egy nagyjából másfél órás út állt előttünk ezért volt időnk beszélgetni.

Amikor már lassan az utunk vége felé közeledtünk ekkor megszólalt:
-Nem tudod véletlenül hogy Dakota miért nem jött ma?
-Fogalmam sincs, mert? - kérdeztem vissza.
-Semmi csak kiváncsi voltam. - mondta majd elnézett az ablak fele, egy kis idő elteltével pedig sóhajtva megint megszólalt
-Nem tudom miért akarom elmondani neked viszont mivel már elég jól megismertük egymást el kell mondanom hogy, ...bejön nekem.
-Ohh értem, minden esetre sok sikert. - erőltetem egy kis mosolyt az arcomra majd felálltam hogy levegyem a kis poggyászom mert időközben megérkeztünk.

Mivel már közeledett az este, ezért már csak egy kevés beszélgetős játékra volt idő. Mondta az oszi hogy Dakota megérkeztével egy nagyon jó játékot fogunk kipróbálni. Eléggé feldobott ez, hátha sikerül beszélnem vele, már legalább ha így a játék céljából mert amúgy introvertáltabb személyiség ahogy észrevettem és ezért is nehéz szóba állni vele.
Merengésem a zene szakította félbe és ekkor jöhetett a buli, ami kicsit furcsa volt így még ismeretlenen, annyira nem tudott senki sem felszabadulni viszont ahhoz képest elég  jól eltelt az is.

A buli nagyon kifárasztott mindenkit, ezért már 11-kor mindenki ágyban volt. Na ezért ne kezdjetek
bulizni 7-8 órakor. Reggel mindenki levonult az ebédlőbe ahol mindneki a saját magának felpakolt ételét elkezdte megenni. Marcus és Leila ( a buszos csaj ) között ültem és fogyasztottam a reggelimet, amikor Marcus meglökött:
-Arrébb nyomnád egy kicsit a segged? - kérdezte flegmán.
-Ha tudnám már rég megtettem volna. - feleltem vissza még flegmán, bármit csak ne legyek a közelében. Most sem tudom hogy kerültünk egymás mellé, az osztályban is és már itt is.

Így telt el a reggel, évessel és aztán mindenki a reggeli rutinját végezte, ki úgy hogy egész délelőtt a mosdóba járkált, ki úgy pedig hogy csak döglődött.
Közeledett a dél és amikor visszaértem a szobába akkor vettem észre hogy az osztályfőnök ott vár mindenkit. Azt közölte velünk hogy készüljünk fel arra az ismerkedős játékra, mindenki vigyen az ebédlőből magával egy széket a hátul lévő nagy épületbe, amiről fogalmuk sem volt hogy mi az ezért mostmár legalább megismerjük.

Egy új kezdet...vagy mégse?Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt