Marinette izgatott. Együtt töltheti a délutánt Adriennel a múzeumban. Még a futtában rábízott Manon sem képes kedvét szegni. Végülis mi baj történhet ha két tizenhat éves fiatal vigyáz egy hétévesre?
Mint az kiderül, elég sok minden.
Ez egy nagyon a...
Találtam az alkotók oldalán egy rajzot, amiben Marinette és Adrien rabló-pandúr ruhákban vannak, s a bilincs a kezükön van. Mint kiderült egy jó előre elkészített kép volt abból az időből, amikor még egy ilyen snittet is terveztek. Ezt a képet most @edendaphne elővette és ficcentett hozzá egy nyúlfarknyi szösszenetet az élvezetünkre.
Továbbra is köszönöm neki az élvezetes olvasást.
Lássuk, hogy is van ez!
***
– Hát nem nosztalgikus, Cicus? – jegyezte meg Marinette fölfelé görbülő szájzuggal. Eközben figyelte, ahogy Adrien sofőrje elhajt a Grand Paris Hotel előtt, ahol az imént tette ki a két fiatalt. Éppen arra készültek, hogy belépjenek, és részt vegyenek Chloe idei Halloween partiján. Figyelmesen félreálltak és utat adtak a frissen érkezetteknek, akik az autóból a járdára léptek, épp mint ők tették egy perccel ezelőtt. Egy fa mellé álltak, s annak nyugalmas takarásában tették meg az utolsó simításokat, majd szélesen egymásra mosolyogtak.
– El sem hiszem, hogy a Manon incidens után megjátszunk egy ilyet – kuncogta halkan a szőke, miközben fölhajtotta a csíkos jelmezt a karján és odatartotta a lánynak a kezét.
– Egy hónapja volt – felelte a partnere, elnyomva egy nevetést. – Meggyőződésem, hogy a reflexeink még elég élénken emlékeznek rá, hogy kell együtt mozdulni. Gond nélkül át fogjuk vészelni ezt a néhány órát. – Marinette magabiztosan halászott elő egy bilincset a zsebéből, s szempillantás alatt felhelyezte a fiú odatartott kezére, majd a sajátjára. – Mellesleg ne feledjük, hogy a te ötleted volt, bűnöző úr – tette hozzá negédesen.
– Hát igen. Kaptam az alkalmon, hogy újra magadhoz láncolj, Bogárkám – igazgatta meg a maga karperecét a szőke, a kényelem kedvéért, s kihívóan kacsintott a lányra. – Egyébként, határozottan a legdögösebb rendőr vagy, akivel valaha találkoztam, szóval gyakrabban kéne hagynom, hogy őrizetbe vegyél. (a város egy szem rendőréhez képest biztosan XD)
Marinette drámaian meredt rá, majd megforgatta a szemeit.
– Javíthatatlan gazember vagy – dorgálta meg játékosan, csípőre tett kézzel, s a bilincselt kezével gyengéden megbökdöste az őrizetes mellkasát. – Rád kellene uszítanom Katicát és Fekete Macskát, mert folyamatosan súlyosan megsérted Párizs szóvicc törvényeit.
Adrien látványosan ájuldozott, szabad kezét a homlokához emelve. – Kérem, könyörüljön rajtam Katica-biztos! Ígérem, hogy ragyogó személyem nem fog árnyékot vetni a törvényekre!
Marinette színpadi sóhajt eresztett meg, fölvonta a szemöldökét s összeráncolta sápadt fehér homlokát. Kezéből magnetofont formált, hogy közhírré tehesse gondolatait.
– A törvény nevében állj! Letartóztatlak, mert a figyelmeztetés ellenére újból vétkeztél Párizs és a barátnőd ellen – nyilatkozta ki dühös hangon. Adrien válasz gyanánt elkapta a képzeletbeli magnetofont – a lány kezét – és a szája elé húzta.
– Szóval az őrületbe kergetlek ezzel? Micsoda véletlen – vigyorodott el szégyentelenül, amit az elragadt végtag mögé rejtett miközben csókot lehelt rá. – Te évekig kergettél az őrületbe, szóval lassan egálban vagyunk.
A lány a hirtelen pimasszá váló flörtölésre azt sem tudta, hogy mit kellene felelnie, így ártatlanul elpirosodott. Szíve választottjának félig lehunyt szemei alól ígéretes pillantás csillant vissza rá, ajkai pedig puhán és hívogatóan cuppantak a kézfején. Adrien hirtelen egyszerre volt csábító és visszafogott. Egyik pillanatban pajkos, és halálosan komoly a következőben, és mégis annyira... önmaga volt. Annyira tiszteletteljes, jószívű, érzékeny és romantikus, mégis pajkos, komisz és játékos, csak mert ő ilyen volt. A lány ezt az őrült kettősséget szerette benne a legjobban.
– Még tudnám fokozni – tett egy kósza lépést a szőke felé, miközben elgondolkodva hümmögött, figyelmen kívül hagyva a mellkasában szaporán doboló hangzavart.
– Mit sem élveznék jobban – válaszolt a szőke egy szégyentelenül pimasz mosollyal, olyan közel engedve a partnerét, hogy orrát megütötte a cseresznyés ajakfény édeskés illata. A lány előrébb hajolt, ezzel letudva a maradék távolságot, ami elválasztotta őket. Lábujjhegyre állt, s szabad karjával megölelte a barátja nyakát. Az egy halk sóhajjal átölelte a szorosan hozzásimuló lány derekát, megbilincselt kezének ujjait az övével összefonta. Halk, sóhajokkal megtűzdelt elégedett csókra simultak össze. Az eddigiekhez képest ez a csók egyszerre volt ismerős, kényelmes, és mégis volt benne valami újszerű, frissítő, élénk. Egyszerűen nem tudtak betelni a másikkal, s úgy-annyira igényelték a másikat, miként az éltető oxigént, amit belélegeztek.
Néhány másodpercig, vagy percig maradtak így, maguk sem tudták volna megmondani. Ajkuk még egyszer egymáshoz préselődött, majd elvált, s ők lágyan lihegtek egymást ölelve.
Marinette végre visszaereszkedett a járdára, s félénken igazgatta a füle mögé elszabadult hajtincseit.
– Annyira szeretném még folytatni veled ezt az élcelődést itt a közterület kellős közepén, de komolyan be kellene már mennünk. Kezd hűvös lenni idekint
Adrien halkan felnevetett. – Nem rossz ötlet. Ha Roger-biztos meglát minket, még a végén kapunk tőle – mondta, s ujjai rákulcsolódtak a lányéra. Nem tehetett róla, de még néhány másodpercig megbabonázva meredt a kék szemekbe. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy mekkorát változott az élete, csupán egyetlen hónap alatt. Soha nem gondolta volna, hogy a Marinette-hez láncolt pillanataiból fog kisülni élete legnagyobb boldogsága. Soha egy alkalmat sem mulasztott el, hogy megmondja neki, mennyire szereti. Még akkor sem ha éppen távol voltak egymástól, vagy éppen elfoglaltak voltak. Mindig megtalálta a módját, hogy egy apró dologgal elmondhassa neki az érzéseit. A bejárat felé fordult s még utoljára, adott a gyönyörű partnerének egy szemérmes pusszantást a szájára, hogy bezsebelhesse jutalmul annak ragyogó mosolyát, s szeplői körül megjelenő pirosló bőrének látványát.
A párocska kéz a kézben lépdelt el a fától, át a járdán, a Le Grand Paris Hotel bejáratán, mindketten ugyanazt a szerelmetes vigyort viselve.
Öt másodperccel később Chloe sikítása visszhangzott feléjük a vendégseregen át.
– UGYE CSAK SZÓRAKOZTOK VELEM?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
***
Szerintem ez a kis szösszenet még nagyon kellett a végére :D
Újra megköszönöm, hogy elolvastad. Piszok hálás vagyok érte, ha még végig is csillagoztad :D
A kedves szerző, ezen a nyúlfarknyi részen még tesz néhány szót az újonnan futó sorozatáról, amit itt megtekinthettek -- www.wattpad.com/639585929-discordant-sonata-chapter-1-sonata-part-1
