Csak aludj el

12

Sarah:

  Sötétség. Ez az egyedüli amit látok. A kellemes meleg sötétség mely most teljesen körbevesz. Próbálok mozdulni, de nem érek el vele semmit. Vagy csak nem látom ahogy mozgok. 

-Hol vagyok?-kérdezem magamtól, mire a hangom hatalmas visszhangot ver. Hangosabban hallom vissza mit mondtam, mint ahogy tettem. Megpróbálom a füleimet a kezemmel befogni, de nem tudom. Vagy talán sikerült és nem érzem.

  Mi történt velem? Nem emlékszem semmire. De érzem hogy valami fontos történt nemrég. Talán velem? Vagy mással? De álljunk meg egy percre. Van egy ennél fontosabb kérdésem. Ki...

-Leszarom!-hallok meg tompán a fejemben egy hangot. Egy fiú hangja. Olyan ismerős a számomra mégsem tudom felidézni, hogy ki lehet az-Csak élje túl!

  A karomban enyhe fájdalmat érzek, mely ahogy jött úgy megy is. Csak mint egy szúnyog csípés.

  Óráknak tűnő percek után a mellkasom és a hasam izzani kezd. Annyira fáj hogy nem bírom magamba fojtani a sikolyaimat. Miért is fojtanám magamba? Kezeimet a fájlalt pontokra kapom és most először érzem azt, hogy megmozdulok, viszont valaki vagy valakik lefognak engem. 

  Idővel a fájdalom enyhülni kezd, de ez nem tűnik el teljesen mint az előző. Viszont szerintem előbb vagy utóbb ezzel is ez fog történni mivel gyengül.

-Mikor kel fel végre?-hallok meg még egy hangot. Ezt most egy sokkal idősebb férfi mondja. Én alszok éppen?

-Bármelyik percben megtörténhet-ezt egy fiatal nő mondja, viszont hangjában valami furcsát hallok meg.

  Ha most csak alszom nem tudom kinyitni a szememet? Próbáljuk meg!

  Lassan, nehezen meg is teszem, de ahogy az erős fény egyenesen szembe talál vissza is csukom, majd próbálok hozzászokni, hogy lássak végre valamit.

  Körülöttem összesen négyen vannak. Mind egyszerre beszélnek kivéve egyet. 

  Egy nő és egy férfi, rajtuk semmi különös nincs. Viszont a másik pár már annál érdekesebb. Az egyiknek a szája egy groteszk mosolyba fel van vágva, míg a másiknak a hátán egy fekete szárny díszeleg. 

  A nő éppen engem ölel könnyes szemekkel. Lassan és kérdőn vezetem rá a tekintetem.

-Te meg ki vagy?-ezen mondatom után hárman meglepetten néznek rám, viszont a szárnyas hölgy sátánian felnevet.

Jeff:

-Sarah!-ordítom el magamat.

  Megfogom az elernyedt testet és a szüleire nézek, hogy hátha nekik van valami ötletük. Viszont rájuk nézve ugyanolyan tanácstalanságot tudok leolvasni. Már épp feladnám, hogy a szerelmem ezt túl tudja élni, mikor egy ötletem támad.

-A többiek között nincs olyan aki meg tudja gyógyítani?-pontosan tudom, hogy van valaki, de nem akarom hogy tudják kire gondolok.

-De van, de akkor ki kéne őket szabadítanunk.

-Leszarom!-ordítom el magam-Csak élje túl!

-NEM KELL TÚLÉLNIE!

-Te meg kussolj!-ütöm meg erőből a fejemet-Siessünk amíg még nem késő-kapom fel a pihe könnyű lányt.

  Mind a hárman elindulunk a pince felé. Bár nekem egy kicsit nehézkes Sarah szárnyai miatt. 

  Útközben kiveszik a kép mögüll a kulcsot. Odalent a pincében ők nézik, hogy kit tudnánk megkérni arra, hogy segítsen nekünk, miközben én leteszem őt az asztalra. Leveszem véres fölsőjét, és a sajátomat eltépve próbálom sebeit bekötni. Tudom, hogy nem segít sokat, de több mint a semmi.