Csak aludj el

19

Sarah:

  Jeff felemeli a kezét és épp lesújtana, mire én védekezően felemelem a kezeimet, viszont két csáp fonódik a csuklója köré. Az egyik anyáé míg a másik Slendermané.

-Hagyjatok békén-szűri ki fogai között embertelen hangon. A szemei vörösen izzanak és úgy vigyorog mint egy őrült. Szörnyen néz ki. Mint aki nem önmaga. És van egy tippem, hogy nem is az.

  A másik keze is lendül és megpróbál öklével megcsapni, ha már a késsel nem tudott leszúrni, de ugyanúgy jár, mint a másikkal.

  Annyira rossz így ránézni. Fogalmam sincsen, mivel tudnám visszahozni őt az épeszűek közé. Valamit mégis tennem kell.

  Szárnyaimat széttárom és kezeimet lassan a fejéhez emelem. Közben egyfolytában próbál kiszabadulni. Rángatja magát. Mikor a közelébe érnek tenyereim, megpróbál megharapni, viszont nem sikerül neki. És mielőtt újra próbálkozhatna közre fogom az arcát és kényszerítem, hogy nézzen rám.

  Olyan furcsa érzésem van, melyet nem is tudok megmagyarázni. Mintha a tenyeremen keresztül valami szivárogna és egyenesen belé áramolna. Ő megy közben egyre nyugodtabban néz, és csak engem néz. Nem próbál kerülni a tekintetével. A szememet vizslatja. Így én is látom, ahogy a szeme vérvörösből egyre jobban barna lesz. 

  Mikor már leengedi a kezeit a teste mellé tudom, hogy végeztem. Hogy mivel, vagy hogy hogy csináltam azt nem tudom, de vége. A szemei újra barnán csillognak rám.

-Ugye tudod, hogy imádom, mikor így csillognak a szemeid?-kérdezem egy fülig érő mosollyal, viszont ő nem tud mit mondani-Vállalom Slenderman-fordulok magabiztosan a magas fehér alak felé, aki bár nem látom az arcát hirtelen csak egy pillanatra, mintha elképedt volna.

-Akkor kérlek egyedül gyere velem!-engedi el Jeff kezeit és indul meg a lejáró felé, mire én lassan követni kezdem, viszont valaki megragad a csuklómnál.

  Hátra nézve látom, hogy anyu az. Fejét lehajtja így nem látom, hogy éppen milyen arcot vághat, viszont biztos nem örömtelit.

-Ne menj!-mondja ki remegő hanggal. Biztos nehéz lehet ez neki, hisz őket itt kínozták meg. Felhozhatott benne jó sok rossz emléket-Ha nem akarsz nem kell megtenned-viszont én egy fülig érő mosollyal megragadom a kezét és az arcom elé emelem. Végre rám néz.

-Nem kell félned!-szorítom meg a tenyerét-Nem fog semmi sem történni velem!

  Elengedem őt és követem Slendermant lefelé a pincébe. A lenti hely hatalmas, el sem hinném ha nem lennék itt. Ha nem lenni itt a magasember biztos elvesznék egyedül.

-És hogyan fog ez menni?-kérdezem, mikor már eléggé kínossá kezd válni ez a csend.

-Először olyan helyre megyünk ahonnan a többiek már nem hallhatják a sikolyaidat-ahogy ezt kimondja egy hatalmasat nyelek-És utána mikor odaérünk közel az arcodhoz teli torokból sikítani fogok.

-Igeeen?!-nyújtom el kérdőn ezt az egy kis szócskát, nem értem, hogy hogy érti ezt. Sikít egyet és már kész is?

-A sikításom nem olyan, mint az embereké-rázza meg a fejét út közben, mire már kezdek félni-Odakint mikor üldöztelek titeket megállás nélkül sikítottam, de csak akkor hallod ha közel vagy hozzám és rám nézel!

-Szóval az a sercegés volt az?-kérdezem megvilágosodva, mire válaszul csak bólint egyet-De nem halok meg attól, ha olyan közelről hallom?

-Csak ha elrontok valamit!

-De nyugtató-nevetek fel kínosan-És ez miért hozza vissza az emlékeim?

-Mikor sikítok bele tudok lépni az emberek agyába. Ezzel okozom a halálukat. Egy jó kis agyhalál. Bármit tudok ott tenni veled. Akár még többet is el tudnék veled felejtetni.