CSAK SZÍNHÁZ

XII.

A társalgóból kilépve mindannyian elköszöntünk Vili bácsitól. Az öreg pedig megkért minket, hogy látogassuk hamarabb.
Ahogy odamentem hozzá, hogy megöleljem, egy kérdést súgott a fülembe;

- Hogy halad a gyászbeszédem, Szofikám? - ezt a végtelenül elszomorító kérdést egy cinkos mosollyal az arcán tette fel nekem.

Összeszorult a torkom.

Visszaemlékeztem, ahogy tanította a mozdulatokat, egyengette az utamat, amint frissen kikerültem a színművészetiről.

Még el se kezdtem azt a rohadt beszédet.

- Még nem kezdtem el - hunytam le a szememet.

- Értem - motyogta Vili bácsi, én pedig átöleltem az öregúr csontosra fogyott testét.

A kórház főbejáratán kilépve, a villamosmegálló felé igyekeztünk. Évi pedig - igen nagy sajnálatomra - velünk tartott, ezt pedig azzal indokolta, hogy ő úgyis korábban jött, mint mi és neki is arra van dolga, mint nekünk. Na, persze.
A sárga szerelvényre feltolakodva egyszerre kezdtünk el beszélni.
Talán azért, hogy eltereljük a borús gondolatainkat Vili bácsiról.
Talán azért, mert régóta nem beszélhettünk.

- Mit néztek este Barnival? - megpördültem a tengelyem körül, hogy lássam hogy ki szólt hozzám.

- A Jávorban a Rómeó és Júliát - adtam választ egy műmosollyal az arcomon Évinek.

Csöppet sem volt szimpatikus lány, de az illem azt diktálta, hogy viselkedjek.

- Láttam már - barna szemei éles tőrként fúródtak az én szemembe. - A díszlet egész jó, de az alakítás kifejezetten rossz.

- Ugyan miért? - tettem fel a kérdésemet. - Ez csak egy szubjektív vélemény. Te véleményed - szinte önkéntelenül jöttek a nyelvemre a csípős, maró szavak.

- Meg még más napilapoké is - söpörte hátra Évi a gyönyörű, ragyogó sötétbarna fürtjeit. - Majd meglátjuk, hogy mi lesz az előadás megnézése után a véleményed. Kárászi Julcsi pocsék színésznő, nem is értem, hogy miért ő kapta a főszerepet - igazából teljes mértékben egyezett a véleményem az előttem álló lányéval, de ezt a világért sem ismertem volna be.

- Meglehet - biccentettem, majd átfordultam egy másik csevejbe, amit Kriszti, Noémi és Lizi folytatott Kriszti barátjáról.

A villamos hamarosan fékezett, mi pedig leszálltunk a szerelvényről és elköszöntünk egymástól is.

- Mostmár igazán tartani kéne egy csajos napot - suttogta a fülembe Lizi, miközben szorosan átölelt.

- Bizony. Egy mozi valamikor? Vagy majd megbeszéljük? - kérdeztem a barátnőmtől.

- Mindkettő. Elkísérsz? Miki úgyis elmegy most - bökött a nagyujjával a barátja felé.

- Hová? - néztem rá Mikire, aki Marcival, Gabóval, Évivel és Barnival beszélgetett.

- Gabóékkal mennek valahová beszélgetni, ebédelni. Nem tudom, őszintén - rázta meg a fejét Lizi, majd felcsillant a szeme. - Nem jöttök át Krisztivel, meg Noémivel? - túrta hátra a barátnőm egy sötétbarna tincsét.

- Dehogynem - válaszolta meg helyettem a dolgot Kriszti, Noémi pedig egy nagy vigyorral az arcán bólintott egyet.

Mikiék is indulni készültek, így Lizi gyorsan - már ami náluk gyorsnak számít - elköszönt Mikitől. Noémi még váltott pár szót Gabóval és Marcival, én pedig Barnihoz léptem, aki Évivel folytatott diskurzust valamiről.