CSAK SZÍNHÁZ

XX.

A rádió halkan duruzsolt, valami ágyon játszott popszámot adtak. Kibámultam a sötét utcára és próbáltam egy picit összeszedni a gondolataimat.

- Szofi... Szofi! - hajolt előre Luca és meglengette a karját előttem. - Ennyire fáradt vagy? - azonnal bűntudatom támadt, hogy nem bírok figyelni a húgomra.

- Bocsi, egy kicsit elkalandoztam. Hol is tartottunk? - mosolyodtam el.

Máson járt az eszem.
Máshol járt az eszem.

- Ott, hogy mit nézzünk este - mondta Luca és elkezdte sorolni a lehetőségeket. - Romantikus film? - kérdezte. - Van Nutellám és csinálunk popcorn-t is.

- Benne vagyok, melyik film legyen? - Anyu felé fordultam, aki a vezetésre koncentrált, de mégis egy hatalmas mosoly terült szét az arcán.

- Kszi, Simon? - ajánlotta fel a húgom, majd máris háborogni kezdett, hogy kapcsoljuk már el ezt a szart, amit a rádióban adnak.

- Tökéletes - tekertem el és megkerestem a retro adót.

- De szerettem ezt a számot! - nosztalgiázott Anyu.

A hideg ablakhoz támasztottam a fejemet és úgy hallgattam, ahogy Luca beszél és beszél. Folyamatosan. Megnyugtatott a hangja. A rádióból mostmár hangosabban szóltak a számok, amelyek színesen váltották egymást. Egy kis idő múlva megérkeztünk. Kikaptam a cuccom a csomagtartóból és felnéztem a házra, ahol laktunk.

- Na, gyertek! - intett Anya, majd a vállamnál fogva magához húzott. - Apa már biztos itthon van.

Beléptünk az ajtón és fellifteztünk az első emeletre.
A lakásba benyitva megcsapott az otthon-illat. Magamba szívtam ezt és miután levettem a cipőmet, a nappali felé vettem az irányt. Apa a kanapén ült, de az érkezésemre felkapta a fejét és rögtön egy szoros ölelésbe vont.

- De jó, hogy végre itthon vagy! - szorongatott.

Végre teljes voltam a családommal.
Vacsora után a nappaliban tespedtünk és valami fekete-fehér film ment a tévében.
Luca az egyik fotelben elterülve nyomkodta a telefonját, néha-néha felpillantott rám, hogy mikor hagyjuk itt Anyuékat és vonulunk el egy kicsit a saját birodalmunkba, ahol reggelig beszélgethetünk és megnézhetjük a tervezett filmet.
Apa, Anya mellett ült a kanapén és egy keresztrejtvényt fejtett nagyban, szüntelenül kérdezgetve Anyut, hogy szerinte itt mi a megoldás.
Talán az egyetlen, akit ténylegesen lekötött a film, az Anya volt. Bordó keretes szemüvegét izgatottan feljebb tolta, amikor a cselekmény egy fontos fordulóponthoz ért el.
A telefonom hirtelen megzizzent mellettem. A képernyőt feloldva Lizi mosolygós profilképével találtam szemben magamat, ami egy chat-fejről vigyorgott rám. Beléptem az üzenetekbe és visszatartott mosollyol olvastam a sorokat.

Lizi: Nem úszod meg, Neinhard Szófia! El kell mesélned az egész barnis sztorit! ROHADT IZGATOTT VAGYOK!! :)))

Halkan felnevettem és sebesen gépeltem a válaszüzenetet.

Szofi: Oké, oké na! Ne bánts azért! Holnap mindent elmesélek. Jó?

Rögtön érkezett is a válasz.

Lizi: Van igazság a földön. c:

A fejemet megrázva kiléptem a beszélgetésből és felmentem Instagramra, ahol egy követési kérés fogadott. Évi jelölt be. Visszaigazoltam, majd magam mellé dobtam a telefonomat, hogy belenézhessek a filmbe, amit Anyuék néztek.
Körülbelül tíz percig nézhettem, ugyanis Luca felállt és elköszönt Anyuéktól, aztán hozzám érve megölelt és csupán annyit súgott a fülembe, hogy menjek majd utána.