~Wooyoung~
Unottam álltam a pénztáros pult mögött és monoton tempóval pakoltam bele egy, az áruház logójával ellátott papírzacskóba a vásárló által összeválogatott tömérdeknyi ruhát. Már kezdtem azt hinni, hogy a bolt összes árucikkjét odarakja elém a fiatal lány, amikor megláttam, hogy kiürült a kosara.
- Csak ennyi lesz?- kérdeztem szememet forgatva, miközben kinyílt a pénztárgép.
- Igen, azt hiszem.- nevetett fel hangosan haját dobálva.- Ha nem, akkor pedig visszajövök.- tette hozzá és tartottam attól, hogyha felnéznék rá vagy egy puszit dobna nekem vagy pedig rám kacsintana.
- Isten ments!- motyogtam.- 150.000 won lesz.
- Kártyával fizetek.- nyújtotta felém a tárgyat, de méteres műkörmei miatt alig tudtam kivenni kezéből.
- Sejtettem, ennyi kézpénzt nem igazán szokott magánál tartani az ember.- jegyeztem meg, amire ismét hahotázással reagált.
- Tényleg visszajövök, ha ilyen helyes és vicces fiúk dolgoznak itt, mint te.- pötyögte be kártyájának kódját.
- Miattam ne gyere ide vissza! Ez az utolsó napom itt.- hazudtam szemrebbenés nélkül és miután beletettem a hosszú blokkot is, odaadtam neki a ruhákkal teli zacskót.
- Oh komolyan? És akkor hol fogsz dolgozni?- kérdezte aggódóan.
- Nem tudom, lehet munkanélküli maradok.- feleltem, miközben mutattam neki, hogy álljon félre, mert a mögötte álló anyukán is lehetett látni, hogy kezd elege lenni a shoppingolás közben flörtölő csajból.- Jó napot!- köszöntem a nőnek, aki máris fényévekkel szimpatikusabbnak tűnt, mint a cicababa, aki továbbra is a pult mellett ácsorgott.
- Én tudok neked ajánlani egy állást!- derült fel pillanatok alatt.- Gyere oda, ahol én dolgozom!
- Jaj, nem hiszem, hogy kell oda még egy ember, aki rontja a levegőt.- hárítottam, ám a lánnyal ellentétben, az előttem álló nő értette, mire próbáltam célozni és ezt egy halk kuncogással adta tudtomra.
- Pedig szerintem tetszene neked. Igaz, elegánsan kell öltözni, mert egy nagyon híres cégről van szó, de szerintem csodásan állna rajtad az öltöny.- ecsetelte, mire nekem egyből a kedvenc öltönyöm látványa jutott eszembe.
Sanon.
- Kösz, de szerintem nem élek a lehetőséggel.- kergettem el gyorsan emlékképeimet, amikor San, az első napon, amikor bejött ide, felpróbálta azt a bizonyos összeállítást és legnagyobb balszerencsémre, úgy ahogy kívánta, el is állt a szavam a látványtól. Igen, így utólag be kell látnom; rohadt jól állt neki.- 20.000 wont kérek!- néztem egy apró mosollyal az arcomon a türelmesen minket hallgató vevőre.
- Hát jó...- mondta csalódottan.- Remélem, még látjuk egymást!- villantott meg egy 1000 wattos mosolyt és már el is indult a kijárat irányába az anyukával együtt.
- Nem hiszem, de reménykedj csak.- fűztem hozzá halkan, miközben elvettem egy körülbelül velem egy idős fiútól kiválasztott darabjait.
- Nincs itt a hódolód és egyből ilyen flegma vagy mindenkivel? Miket ki nem vált belőled az a srác.- szólt hozzám a mai nap során először a mellettem dolgozó irritáló perszóna. Bárcsak ne tette volna, mert az eddigi pompás kedvemet csak még tovább fényezte bosszantó hangjával és affektálásával.
De sajnos vagy nem sajnos, be kellett látnom, hogy valószínűleg tényleg San hiánya miatt voltam olyan letört, bármennyire is próbáltam ennek az ellenkezőjét bebizonyítani. Egész délelőtt nem tudtam, mit kezdjek magammal, másfél óra alatt sikerült olyan feladatokat elvégeznem, amik máskor alig 20 percet vesznek igénybe. Mint például a ruha kipakolás; akár 10 perc alatt kész lehettem volna, ehelyett egy órán keresztül szenvedtem vele. Persze utána rögtön Sanra fogtam az egészet, hogy múltkor persze, hogy gyorsan befejeztem, hiszen segített. És így telt az egész napom. Valamiről eszembe jutott San, először automatikusan körbe fordultam, hátha itt van, aztán elszomorodtam, mert sose pillantottam meg a sorok között, majd mindig dühös lettem, de hogy kire és miért, az az összes alkalommal változott. Egyszer magamra, amiért a gondolataim folyton San körül forognak, aztán Sanra, hogy miért nem képes ma is bejönni, hogy nyugodtan tudjak dolgozni és ne aggódjak, amiatt, hogy valami történt vele idefele jövet. Aztán megint magamat hibáztattam, hogy tudnom kéne kontrollálni az érzéseimet és nem sírni egy olyan ember után, aki alig pár napja lépett be az életembe, ráadásul -hiába próbálkozik annyira- alig ismerjük egymást. De végül megint Sannál lyukadtam ki és őt kezdtem szidni, magamat pedig bíztatni, hogy jobb ez így és tudtam előre, hogy úgysem lesz olyan kitartó velem kapcsolatban.
- Nincs semmi közöd hozzá!- feleltem, de amint kimondtam ezeket a szavakat, azonnal megbántam.
- Jesszus, mint egy tinilány!- röhögött fel.- Olyan nyilvánvaló, hogy tetszik neked! Szegénykém, kár, hogy ő semmit sem érez irántad.- vigyorgott gonoszul, de amit mondott, nekem is egy mosolyt csalt arcomra. Ha te azt tudnád...
- Az lehet, de úgy látom, hogy te sem vagy az esete.- jelentettem ki vállamat felvonva, mire érdeklődően mégis haragosan kapta rám tekintetét.
- Ezt honnan veszed?- kérdezte felháborodva.
- Ne mondd már, hogy nem tűnt fel! Egy álomvilágban élsz?- legyeztem tenyeremmel szeme előtt drámaian.
- Nem, de tudom, hogy bejövök Sannak, csak játssza a nehezen kaphatót.- állította magabiztosan kihúzva magát.
- Hát jó, én elfogadom a tévképzeteid és nem célom, hogy leromboljam az emberekről kialakult képedet.- mondtam nemtörődően.
- Tévképzet? Hagyjuk már!- horkant fel.- Egy herceg mellé hercegnő való!- dobta hátra hosszú fürtjeit.
- Ha te mondod...- kaptam fel a mellettem lévő dobozba összegyűlt fogasokat.- Csak néha előfordul, hogy a hercegnek egy másik herceg kell.- motyogtam, de abból ítélve, hogy továbbra is eltökélten szolgálta ki a vásárlókat, valószínűleg nem hallotta.
Pedig, ha San itt lenne, alá tudná támasztani az előbbi véleményemet...
YOU ARE READING
La Tienda
Fanfiction"Éppen egy próbababát igazgatott, de engem nem a bábúra rátett ruha érdekelt, hanem a számomra ismeretlen srác. Végre egy bolt, ami felkeltette az érdeklődésemet, ha nem is a ruháival." San x Wooyoung @midnightmass & @ourlasthopie
