La Tienda

11. Rész

~San~

Miután kiviharzottam az épültből, az eső elkezdett szakadni. Hát marha jó! Összetörték a szívem, erre még bőrig is ázok. Ennél jobb már nem is lehetne ez a nap. De így legalább egy ember sem látja az arcomon legördülő könnyek hadát. Nem mintha egyébként nagyon érdekelne, hogy ki lát meg ilyen állapotba.

Hihetetlenül fájtak Wooyoung szavai. Azt hittem, hogy végre közel kerültem a célomhoz, de ezeket a reményeket 1 perc leforgása alatt eltüntette.

Lassan hazaértem, bementem, majd becsaptam magam után az ajtót. Ilyenkor örülök, hogy egyedül élek, mert nem bombáz senki azokkal a kérdésekkel, hogy "mi történt?" és hogy "jól vagy?". Nekidöltem az ajtónak, majd lecsúsztam a padlóra. Térdemet magamhoz húztam, lehajtottam a fejem és sírtam. Igazából nem is sírtam, hanem rendesen zokogtam. De nem tudott érdekelni, hogy tiszta víz vagyok és lehet, hogy ezután kidőlök egy hétig a láz miatt.

- Miért csináltad ezt velem Wooyoung? Miért adtál reményt nekem, ha nem kedvelsz, még barátként sem?- kérdeztem, de választ természetesen nem kaptam rá. Hátracsaptam a fejem, ami nekiütközött az ajtónak. Ilyen helyzetben ültem egy jó darabig, de aztán rájöttem, hogy nem tölthetem el hátralévő életemet így.

Sóhajtva felkeltem a földről, majd bevonultam a fürdőbe, hogy átvegyem a már annyira nem is vizes ruháimat. Semmi kedvem nem volt most zuhanyozni. Legszívesebben a kinti cuccomban feküdtem volna az ágyamba, de úgy voltam vele, hogy azt már mégsem kéne. Átöltöztem, majd belenéztem a mosdókagyló feletti tükörbe. Hát igen. Finoman fogalmazva is úgy néztem ki, mint a mosott szar. Puffadt piros szemem mellett a csurom vizes hajam sem festett túl jól. Bevetettem magam az ágyamba, majd magzatpózba feküdtem le. Nem akartam mást csak aludni, de amint lehunytam a szemem egyből eszembe jutott, mi történt pár órával ezelőtt és azonnal elkezdtek folyni a könnyeim. Órákba telt mire álomba sírtam magam, de így is fél óránként folyamatosan felkeltem.

A következő kettő nap is hasonlóan telt. Szinte egyszer sem mozdultam ki a szobámból. Maximum wc-re mentem el, meg inni valamit. Senkinek sem válaszoltam a telefonhívására, de még üzenetekre sem. Ebben a pillanatban is a szobámba feküdtem és könnyes szemekkel fürkéztem a mennyezetet. Semmi máshoz nem volt erőm, meg kedvem sem. A depresszív gondolatokból egy kopogás szakított ki.

Ki lehet az?

Lehet Mingi. Sóhajtottam egyet, majd nagy nehezen kivánszorogtam az ajtóhoz. Kinyitottam lehajtott fejjel, mert a nap így két nap sötétség után eléggé szúrta a szemem.

- Mingi! Most nem vagyok olyan hangulatban, hogy bármit is csináljak.- néztem fel, viszont amikor megláttam, ki az, leesett az állam. Ugyanis magas barátom helyett Wooyounggal néztem szembe.- Mit keresel itt?- próbáltam ridegnek tűnni, de igazából a szívem majd' kiugrott a helyéről.

-Szeretnék bocsánatot kérni.- válaszolta halkan.

- Mondtam, hogy nem kell a bocsánatod.- csuktam volna rá az ajtót, de ő megakadályozott ebben.

- San! Kérlek!- próbált meggyőzni, de én csak megráztam a fejem.

- Hagyj békén!- remegett a hangom.

- Addig nem megyek el, ameddig nem beszélünk!- mondta, mire sóhajtottam, majd kinyitottam neki az ajtót és beengedtem.

- Miről akarsz beszélni?- kérdeztem komolyan.

- Te is nagyon jól tudod.- sütötte le a szemét.

- Ha azt akarod megvitatni, hogy mi is történt 2 nappal ezelőtt, akkor menj el, mert én nem akarok róla beszélni. Így is eléggé fáj, ha belegondolok.- magyaráztam neki könnyes szemekkel.

- San! Nagyon sajnálom! Nem akartam ennyire kiakadni. Nem állt szándékomban ilyen dolgokat mondani neked.

- Nekem nem azzal van a bajom, amiket mondtál. Mármint persze, fájt, nagyon is, sőt még most is. Viszont nem értem, miért adtál nekem esélyt, amikor még barátként sem kedvelsz. Élvezted, hogy szórakozol velem?- tártam szét karom reményvesztetten.

- Nem erről van szó. Pontosan ezért jöttem ide. Kedvellek. Tényleg. És ez ijesztő, mivel senki iránt sem éreztem még ilyet. Sosem volt még senkim, nem voltam még szerelmes, erre jöttél te. Először idegesítettél ezt bevallom, de aztán elkezdtelek megkedvelni. Egy idő után, pedig már csak te jártál a fejemben, ezért akartam elszigetelni magam tőled, de aztán elhívtál vacsorázni és ami azután történt az teljesen bezavart. Tudod mennyire zavarban voltam, ahogy másnap ölelésre készen jöttél be a boltba?- vett egy nagy levegőt miután ledarálta nekem a mondandóját.

- Kedvelsz engem?- kérdeztem meglepetten.

- Örülök, hogy megfogtad a lényeget.- motyogta.- Na, de ennyit akartam. Szia!- fordult sarkon, de én megfogtam a csuklóját és odarántottam magamhoz.

- Ugye nem gondolod, hogy miután konkrétan vallottál nekem, majd hagylak elmenni?-vigyorogtam rá. A régi Choi San visszatért.- Amúgy, ha megnyugtat, nekem is az volt az első "csókom".

- Komolyan?- nézett rám meglepetten.

- Igen. Miért ilyen meglepő?

- A személyiségedből nem gondoltam volna. Azt hittem már rengeteg volt neked.- pirult el.

- Hát nem, de örülök, hogy veled volt az első.- nyomtam egy puszit nyakára.- És remélem, hogy veled lesz az utolsó is. Viszont te mondtad, hogy az nem volt csóknak sem nevezhető, tehát itt az ideje, hogy mostmár egy igazi első csókunk is legyen.- hajoltam rá lassan puha ajkaira, mire előszőr lefagyott, de aztán visszacsókolt. Nyakam köré fonta a karjait, én pedig a derekára vezettem kezem. Nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat, de tudtam, hogy sajnos ez elkerülhetetlen.

- Akkor mostmár végre kimondhatom, hogy együtt vagyunk?- döntöttem össze homlokunkat mosolyogva és mélyen a szemeibe néztem.

- Erre ne kelljen válaszolnom, kérlek...- jött zavarba megint.

- Olyan aranyos vagy!- pusziltam meg arcát.- De ezt muszáj megkérdeznem; Jung Wooyoung, leszel a barátom?

- Choi San, leszek a barátod, örömmel!- mosolygott rám, majd most ő tapadt ajkaimra.

•midnightmass•