~Wooyoung~
- Szia!- köszönt derűsen a boltba éppen akkor belépő San és boldogan szökdécselt oda hozzám kitárt karokkal, amit én furcsán méregetve néztem végig.- Na! Nem ölelsz meg?- állt meg előttem alig fél méterre.
- Nem?- léptem egyet hátra, de ő jött utánam, így ismét ugyanakkora lett a köztünk lévő távolság.
- Kérdezed vagy mondod?- döntötte oldalra a fejét érdeklődően.
- Mondom?- motyogtam félénken, mert előbbi mondata után megint egy kicsit közelebb lépett hozzám.
-Mondod?- engedte le karjait és megszorította mindkét csuklómat.
- Mondom.- jelentettem ki határozottan és kirántottam kezemet övéi közül, majd hátat fordítva neki folytattam dolgomat, miközben a minket körülvevő vásárlókra tekintettel, próbáltam nem túl feltűnő lenni.
- Hát jó...- hallottam meg csalódott hangját mögüllem, ám ez a szomorúsága hamar elillant, ugyanis ezután újból feldobottan folytatta:- Akkor segítek neked és aztán jutalomként megölelsz a műszakod végén, jó?
- Majd meglátom.- sóhajtottam nagyot.
- Vagy kaphatok többet is?- suttogta fülembe, miután mögém lépett és karjait derekam köré fonta, ujjait pedig hasamnál összefűzte.
- San!- toltam el magamtól zavartan, miután egyáltalán sikerült felfognom, mit is mondott nekem és, hogyan is nézhettünk ki eközben.- Én itt dolgozom! A főnököm bármikor megláthat.- mérgelődtem és minden erőmmel azon voltam, hogy kizárjam Sant és csak a munkára koncentráljak.
- És az miért baj?- állt meg mellettem és segített kirakni a ruhákat a vállfákra.
- Mert nem hiszem, hogy örülne neki, ha azt látná, hogy munkaidőben egy vásárlót ölelgetek.- toltam elé egy adag ruhát, ami arra várt, hogy összehajtsák őket és így valami hasznát is tudtam venni annak, hogy ma is, mint mindig, itt van.
- Megvédenélek!- kapta fel fejét, mintha csak arról lett volna szó, hogy mi lenne, ha elrabolnának.
- Hogyan?- nevettem fel halkan.
- Először is megmondanám neki, hogy nem egy vásárló vagyok, hanem a barátod.- jelentette ki és jelentőségteljesen nézett bele szemeimbe, ami által biztos lettem abban, hogy is értette azt, hogy a barátom.- Másodszor pedig, hogy nem te öleltél meg engem, hanem fordítva. Sajnos...- biggyesztette le alsó ajkát hajtogatás közben.
- Nem is vagyok a barátod.- reagáltam csupán arra a részre, amin a legjobban fennakadtam és pont emiatt utóbbi mondatáról nem is igazán vettem tudomást.
- De már majdnem!- tette fel mutatóujját vigyorogva, mire hevesen kezdtem volna bele az ellenkezésbe, de még mielőtt egy hang is kijött volna a számon, belém fojtotta a szót.- Ne! Ne is tagadd! Érzem, hogy így van. Itt érzem.- tette mellkasának jobb oldalára tenyerét, mire összeráncolt szemöldökkel próbáltam rájönni, hogy ott a jobb tüdején kívül, mi lehet az, ami érezhet valamit.
- Nem inkább a másik oldalt?- akaszottam fel a ruhadarabokat a fogasokra.
- Hát izé...- tette át tenyerét mellkasának bal oldalára és tisztán lehetett látni arcán a megkönnyebbülést, amikor így már érezte szívének egyenletes dobogását.- De én a bal oldalt is érzem, mert amikor veled vagyok, akkor olyan hevesen ver a szívem, hogy ott is lehet érezni.- próbálta menteni a helyzetet, de amikor halkan felkuncogtam ezen, már ő sem bírta tovább és arcát takarva röhögte el ő is magát.- Jó, ez nagyon nyálas volt.- látta be.
- Örülök, hogy feltűnt.- bólogattam egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon.
- De ugye értékeled a próbálkozásomat?- nézett rám reménykedve.
- Nem, ez nagyon rossz volt.- nevettem fel újra, amikor ismét eszembe jutott az alig pár perce történt incidens.
- Akkor miért nevetsz még mindig?- jött közelebb hozzám sunyin mosolyogva, de ez a vidámság hamar ráfagyott arcára, amikor meghallotta feleletem.
- Nem veled nevetek, hanem rajtad.
- Jó, ez azért durva volt, Wooyoung! Szívd vissza!- tette keresztbe karjait, miközben durcásan felfújta az arcát.
- Nem!- nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Akkor nem szólok hozzád ma!- fenyegetett.
- Köszönöm!- kaptam fel a kiürített dobozt és mentem a raktárba a következőért.
Bár azt hittem, nem fogja bírni a csendkirályt, San mégis néma maradt a nap hátralévő részében. Mondjuk sokszor láttam rajta, hogy nagyon mondana valamit, de ügyesen betartotta ígéretét. Legalábbis késő délutánig, ameddig véget nem ért az aznapi műszakom.
- Szóval...- kapta el csuklómat még mielőtt bementem volna a dolgozóknak fenntartott szobába átcserélni a bolt logójával ellátott pólót a sajátomra.- Mit kapok jutalomként?
- Mi van azzal, hogy nem szólsz ma hozzám?- vontam kérdőre, mivel azt hittem, hogy most már tényleg kibírja, hamár eddig sikerült neki. Na meg abban is bíztam, hogy elfelejtette a "jutalmát".
- Ennyi volt.- rántotta meg a vállát.- Ha nem szólók, nem kapok semmit, szóval eddig tartott a némasági fogadalmam.- vigyorgott huncutul.- Tehát?
- Még átgondolom.- zártam le ennyivel és benyitottam az öltözőbe. Nagyot sóhajtva vettem át a pólómat és bár semmi dolgom nem volt ott, jóval több időt töltöttem bent, mint amennyit szoktam.
- Ennyire nem akarsz a barátoddal lenni?- kérdezte San, mikor végre kijöttem és ennek egy éppen arra nézelődő vásárló is szem- és fültanúja volt.
- San! Ezt ne itt!- motyogtam kínosan, de most az egyszer nem sikerült ilyen könnyen elcsitítanom őt.
- Miért esik olyan nehezedre egyszerűen csak megölelni engem, amikor tegnap megcsókoltál?- kérdezte csalódottan, de ezt még több ember hallotta már.
- San, kérlek!- kezdtem már könyörögni, de ez sem hatott.
- Lehet, hogy nem vagyok a barátod, de egy barát azért már igen, nem? Vagy te olyan embereket is meg szoktál csókolni, akiket nem is kedvelsz?- kérdezte idegesen, de azzal, hogy mindenki előtt ilyeneket hozott fel, nem segített abban, hogy legalább én nyugodt tudjak maradni.
- Először is, én azt, ami tegnap történt egyáltalán nem nevezném csóknak, de még lehet, hogy szájra puszinak sem. Másodszor, nem "szoktam" bárkit megcsókolni, mivel nekem a tegnapi volt az első, végül pedig nem vagy sem a barátom, de még csak egy barátom sem, mert az egyiknél szeretnem kéne téged, a másiknál meg csak kedvelni, de irántad egyiket sem érzem.- akadtam ki, de amint átgondoltam, miket vágtam a fejéhez az imént, azonnal megbántam és szám elé kapva a kezem néztem mélyen a teljesen összetört San szemeibe.- Jézusom, San... Nagyon sajnálom!- szorítottam volna meg a kezét, de ő rögvest ellökte karomat az övé mellől.
- Nem kell a bocsánat kérésed.- gördült le egy könnycsepp az arcán, majd hátat fordítva nekem, kiviharzott az üzletből.
YOU ARE READING
La Tienda
Fanfiction"Éppen egy próbababát igazgatott, de engem nem a bábúra rátett ruha érdekelt, hanem a számomra ismeretlen srác. Végre egy bolt, ami felkeltette az érdeklődésemet, ha nem is a ruháival." San x Wooyoung @midnightmass & @ourlasthopie
