La Tienda

14. Rész

~Wooyoung~

- Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! Viszontlátásra!- nyújtottam át az üzlet logójával ellátott papírzacskót a velem szemben álló lánynak. Fáradtan nyújtóztam egyet, majd a pultra támaszkodva mértem fel a helyzetet; csak egy-két vásárló nézelődött a rengeteg termékkel megpakolt polcsorok között, valamint további néhány személy várakozott a próbafülkéknél. Én voltam az egyetlen, aki a pénztárnál volt, többi munkatársam az újonan érkezett ruhákat pakolták ki, leltároztak vagy feltöltötték a megüresedett állványokat. Figyelmesen vezettem végig tekintetem az egész helyiségben, majd megpillantottam őt is, ahogy az imént felsorolt feladatok közül az utolsót végezte kapkodva. Fél évvel azután, hogy összejöttünk, San nagy álláskeresésbe kezdett és ekkor vetettem fel az ötletet, hogy jöhetne ide, ugyanis sosincs elég ember. Nem kellett sokat győzködni a főnököt, azonnal felvették, mivel minden munkakörben hatékonyan tudott dolgozni, bár szerintem a kisugárzása is rengeteget segített neki abban, hogy nyert ügye legyen.

- Szia!- rántott vissza gondolataimból az előttem ácsorgó fiú, aki miután visszaköszöntem, három telepakolt kosarat tett fel elém. Nagyot sóhajtva kezdtem el beolvasni az árukat, majd összehajtva beletenni őket egy szatyorba.

- 200.000 won lesz.- adtam oda neki az imént vásárolt dolgait és miután kifizette, boldogan  szaladt ki a boltból. Mivel úgy vettem észre, hogy nem igazán növekedett a vevők száma, ismét Sant kezdtem el keresni szemeimmel, de nem találtam ott, ahol legutóbb láttam.

- Kit keresel ennyire?- kérdezte fejét vállamra hajtva, miközben hátulról átölelve fonta karjait derekam köré.

- Erről igazán leszokhatnál.- simítottam kézfejére, mialatt próbáltam rendezni légzésemet. 

- Igazán hozzászokhattál volna már.- engedett el, majd maga felé fordítva fogta közre arcomat.- Van egy meglepetésem.- nézett szemeimbe, de én nem tudtam komolyan venni, így fejemet rázva halkan felkuncogtam.

- Két éve minden egyes nap ezt mondod.

- Ilyen az, ha szeretek valakit.- felelte egyszerűen, mire szememet lesütve kezdtem cipőimet tanulmányozni.- Az eddigiek semmik sem voltak, ahhoz képest, amit ma fogsz kapni.- jelentette ki, mire felkaptam tekintetem és arcáról próbáltam valamit leolvasni, az viszont különösen kifejezéstelen volt.

- Jézusom... Megijesztesz. Nem úgy nézel ki, mint aki egy csúcs szuper ajándékot akar adni a barátjának, hanem mintha szakítani akarnál.- motyogtam félve, mire végre elmosolyodott.

- Jaj, te!- ölelt magához szorosan.- Teljesen bolond vagy, ha azt hiszed, valaha is el foglak engedni.- nyomott egy puszit hajamba.- Munka után várj meg!- lépett egyel hátrébb, de én még fogtam a kezét, amivel maradásra bírtam.

- Hova megyünk?- szorongattam kezét izgatottan.

- Hozzám.- kacsintott rám, majd visszament dolgozni.

Egész nap azon kattogtam, mi lehet a mai kis apróság, amit adni fog nekem. Én már annak is örültem, amikor egy tábla csokit adott a nap végén vagy elvitt fagyizni. De azt mondta, hogy ez most sokkal jobb lesz, mint az eddigiek. Lehet megint elvisz egy randira? Étterembe? Vagy moziba? Esetleg az aquaparkba? Végülis ki kell élvezni, ameddig még jó idő van. Mondjuk akkor miért mennénk hozzá... Fogalmam sincs, mi lesz, de mire észbe kaptam, már az utolsó fogast dobtam bele a kartondobozba. Sietősen lezártam a kasszát és átvettem saját pólómat, majd már indultam is a kijárathoz, ahol bevártam Sant. Ujjait az enyémekre kulcsolta, ezt követően elindultunk a lakása felé. Egész úton a kérdéseimmel zaklattam, de csupán egyre kaptam választ, miszerint ezt a meglepetést tegnap készítette elő, amikor én az egyik barátomnál aludtam. Ez a tény megintcsak szöget ütött a fejembe és azonnal azon kezdtem el kattogni, hogy mi lehet az, ami tegnap délutántól kezdve ma reggelig tartott, de akárhogy gondolkoztam, semmire sem jutottam. Az út végére már teljesen kifogytam a kérdésekből, így néma csendben baktattunk fel a lépcsőházban.