~Wooyoung~
A tegnap történtek után minden kétségem elszállt affelől, hogy San vajon ma megjelenik-e az üzletben vagy sem. Ugyanis ezer százalékig biztos voltam abban, hogy igen. Arra viszont nem voltam teljesen felkészülve, hogyan érkezik majd.
Monoton tempóban pakolgattam a dobozokat a raktárban és minden egyes helyére tett karton után várakozva pillantottam ki a bejárat felé. Természetesen ezt egy jó ideig már-már kényszeresen tettem, de amikor már huszadjára kukkantottam ki a semmiért, egy kicsit sértődötten eldöntöttem, hogy inkább dolgozom folyamatosan, hátha úgy gyorsabban telik az idő és majd jön, amikor jön. És nem tudom, hogy ez az én jó megérzésem miatt történt vagy, mert San titkon telepatikusan vett rá arra, hogy ezt tegyem, de alig telt el öt perc és két halk kopogtatást hallottam a helyiség ajtófélfáján. Emiatt viszont annyira megijedtem, hogy elejtettem a kezemben levő csomagot, ami földet érve szétesett és a benne lévő összes apró kis ékszer szétszóródott a raktár padlóján.
- Ah, nem hiszem el!- guggoltam le haragosan és kezdtem el összeszedegetni a fülbevalókat, gyűrűket és karkötőket.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni!- kért elnézést egy nagyon ismerős hang, de szinte láttam magam előtt, ahogy egy apró mosoly terül el ajkain és majdhogy nem azt is hallottam, ahogyan halkan felkuncog szerencsétlenségemen.
- Most már mindegy! Inkább segí...- morgolódtam egészen addig, ameddig meg nem láttam kezét, amint ő is tenyerébe gyűjti a pici kiegészítőket. Azonban nem azon akadtam fent, hogy segít. Sokkal inkább azon, hogy miben is volt ott előttem. Már akkor, amikor még csak a karját láttam, feltűnt, hogy valami furcsa, de amikor feljebb vezettem tekintetem, egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek. Szájtátva bámultam Sant, aki továbbra is szorgosan keresgélt velem szemben guggolva... Álmaim öltönyében. Csakhogy nem sokkal később bambulásomból az rántott vissza, amikor egyensúlyomat elveszítve huppantam hátra a hideg kőre.
- Jól vagy?- kapta fel fejét San aggódóan, de amikor meglátta, ahogyan bambán még mindig őt szuggerálom, egy levakarhatatlan vigyor jelent meg arcán.- Hahó! Wooyoung!- lépett közelebb hozzám és szemeim előtt kezdett el legyezni kezével.
- Ja... Ja, igen, persze. Jól vagyok.- nyeltem egy nagyot, majd zavartan beletúrtam hajamba.
- Biztos vagy benne? Én úgy látom, hogy egy kissé lesokkolt az, hogy élőben látsz egy félistent.- nyújtotta felém kezét azért, hogy felhúzhasson, én viszont fejemet rázva löktem félre végtagját.
- Még hogy félisten.- motyogtam és próbáltam úgy feltápászkodni, hogy véletlenül se vegye észre, mennyire vörös a fejem.
- Igazad van, inkább mondjuk azt, hogy én vagyok maga az Isten!- nevetett fel huncutul, de én továbbra se néztem rá, ugyanis egészen biztos voltam abban, hogy arcom pirossága még mindig nem múlt el.
- Nem vagy te egy kicsit túl magabiztos?- kíséreltem meg a téma elterelését, de a beszélgetés ezután, ami a gátlásosságomat illeti, csak rosszabbra fordult.
- Őszinte ember vagyok, nem szoktam hazudni. Szóval nem, nem vagyok az.- lépett mellém, majd kezét derekamra tette és fülembe suttogva folytatta.- Wooyoung, érzem, hogy már én sem vagyok közömbös számodra.- jött hozzám egyre közelebb, mire én automatikusan húzódtam el tőle.
- Miről beszélsz?- néztem el egy másik irányba, miközben a kezemben lévő gyűrűvel szórakoztam.
- Wooyoung!- fogta két keze közé arcom és maga felé fordította.- Látom rajtad. Elértem a célom!- mosolygott megállás nélkül.
- Milyen célod?- kérdeztem tőle teljesen összezavarodva, amit közelsége és nagy lelkesedése okozott.
- Kedvelsz.- jelentette ki büszkén, mire lefagytam.
- Dehogy! Ne képzelj a kapcsolatunkba többet, mint ami!- löktem volna el magamtól, de nem igazán jött össze.
- Miért? Milyen kapcsolatban is állunk?- hajolt még ennél is közelebb, így orrunk már majdnem összeért.
- Hm... Zaklató és áldozat.- mondtam, majd mivel San ezen egy kicsit meglepődött, kihasználtam az alkalmat és kiszabadultam kezei közül.
- Mi az, hogy zaklató és áldozat?- jött utánam hitetlenkedve.- Azt hittem, már minimum barátok vagyunk.
- Egy barát nem így viselkedik a másikkal.- feleltem sértetten, miközben rá se nézve kezdtem bele újra a pakolászásba.
- De én már mondtam neked, hogy nem csak egy barátod akarok lenni.- dőlt neki a falnak mellkasánál keresztbe font karokkal.
- Miért ebben jöttél?- hagytam figyelmen kívül előbbi megjegyzését.
- Mert ma egy nagyon fontos dolgom lesz este.- igazgatta magán a zakót.
- Mi? Valami üzleti tárgyalásra mész?- kérdeztem mosolyogva.
- Nem, csak elviszek vacsorázni valakit.- válaszolta, miközben jelentőségteljesen rám emelte tekintetét.
- Kit?- érdeklődtem, mintha fogalmam se lenne róla, kire gondolhat. Úgy voltam vele, hogy úgyse mondaná a szemembe se azt, ha engem, se azt, ha mást.
- Jung Wooyoungot.- mosolyodott el úgy, hogy az még belőlem is előcsalt egy apró kuncogást.
- Mégis miért vinnél el engem vacsorázni?
- Jaj, Wooyoung! Ne csináld már! Hányszor kell még elmondanom, hogy kedvellek!- durcázott be, akár csak egy óvodás.
- És mi van, ha nem megyek?- néztem rá egy pillanat erejéig, majd el is kaptam róla tekintetem.
- Akkor nagyon szomorú leszek.- bigyesztette le alsó ajkát.
- Hát San... Akkor nagyon szomorú leszel.- veregettem meg a vállát.
- Ne már! Wooyoung! Miért nem jössz el velem?- fogta meg a kezem, miután kivette belőle az árúkat.
- Mert.- mondtam cipőmet szuggerálva.
-Ígérem, hogy csak egy baráti vacsi lesz! Csak meghívlak enni és ennyi. Kérleeeek!- nézett szemeimbe könyörögve.
- Ígéred?- kérdeztem tőle komolyan.
- Ígérem!- bólintott határozottan.
- Jó, legyen!- adtam be a derekamat, mire San boldogan borult a nyakamba.
- Köszönöm, Wooyoung!- szorított erősen, majd egy puszit nyomott arcomra.
YOU ARE READING
La Tienda
Fanfiction"Éppen egy próbababát igazgatott, de engem nem a bábúra rátett ruha érdekelt, hanem a számomra ismeretlen srác. Végre egy bolt, ami felkeltette az érdeklődésemet, ha nem is a ruháival." San x Wooyoung @midnightmass & @ourlasthopie
