Ez a pár nap "szünidő" fénysebességgel repült el. Minden napra volt egy rakás program, így egy percre se mondhattam azt, hogy unatkoznék. És ami a legjobb, egy kicsit tényleg jobban összejött a csapat. Akik eddig utálták egymást, már kevésbé utálják a másikat, akik pedig nem is ismerték egymást, mostmár tudják, hogy kiről van szó ha felmerül a neve.
A hét végére mindenki fáradt volt. Esténként sokáig tábortűz volt, viszont aztán reggel fél nyolckor keltettek is minket, így még szerencse, hogy hétvége jött.
Ám nekem nem volt valami szerencsés, hiszen Nate még mindig Kanadában volt és nagyon hiányzott. Minden nap beszéltünk, de mégsem olyan mintha mellettem lenne.
Az unalmas buszút után Tara apukája hazadobott engem, viszont valami nem stimmelt amikor hazaértem. Egy autó állt a felhajtón, de hirtelen nem tudtam beazonosítani, hogy kié. Apáé nem lehet, hiszen ő dolgozik és eleve nem ilyen a kocsink. Jacké szintén nem lehetett, neki eleve még Ázsiában kell lennie, és neki sem ilyen az autója. Félve léptem be a házba, ahol a csöndesség uralkodott, ám egyszercsak valaki hangtalanul mögémosont, és megijesztett. Én pedig szokásomhoz híven visítottam úgy fél percig, csukott szemmel, magamban azon imádkozva, hogy ne fejezzen le az, aki éppen előttem áll.
-Hé, hé, nyugi, csak én vagyok az !-az ismerős hangra azonnal kipattantak a szemeim, a hangom pedig el is állt, mintha megnyomtak volna egy gombot.
-Jonah ? Úristen, te mit keresel itt ?-örömömben-hogy nem egy őrült baltás gyilkos van a házban, és hogy ő van itt-a nyakába ugrottam, és úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Január vége óta nem láttam egyik bandatagot sem, és már nagyon hiányoztak. Főleg Jonah...
-Svea eltörte a lábát, én pedig gyorsan hazautaztam, már amennyire lehetett, hogy itt legyek neki, és gondoltam, hogy akkor már meglátogatlak téged is. De holnap már mennem kell vissza Japánba, mert este koncertünk lesz.-mondta, mire én csak mégjobban magamhoz szorítottam. Oké, talán mélyen, legbelül még mindig szeretem. Hiába ott van nekem Nate, akit szintén szeretek, a Jonahhoz fűződő érzelmeim erősebbek, és ezt hamarosan el kell mondanom a barátomnak is. Csak nem addig, amígy a nagymamája ilyen rossz állapotban van, most jobb ha mellette vagyok, és támogatom.
-Hogy van a húgod ?-Jonah megnyugtatott, hogy a testvérenek semmi komolyabb baja nincsen, ezután pedig leültünk a nappaliba beszélgetni.
-Szoktál még rajzolni ? Emlékszem, hogy régebben ezzel foglaltad le magad.-na igen, a rajzolás és én két külön fogalom mostanra. Egyáltalán nem rajzolok, én magam sem tudom, hogy miért.
-Hát ja, de az már régen volt. Azt se tudom mikor fogtam utoljára ceruzát a kezemben azzal a céllal, hogy rajzoljak.
-És azzal a sráccal jóba vagy még ? Hogy is hívták, Caleb ?
-Cashnek, és igen, jóba vagyunk. Szoktunk is együtt lógni, de így, hogy mindkettőnknek van barátja már kevesebb időt töltünke egymással.-és itt jött a kínos néma csönd. Személyesen nem beszéltem még vele a kapcsolatomról Nathannel, csak telefonon, így nem láthattam a reakcióját a különféle dolgokra, amiket megosztok vele. Láttam rajta, hogy nagyon akar kérdezni valamit-feltehetően ezzel kapcsolatban-de vívódott magában, hogy feltegye-e nekem a kérdést, vagy sem. De végül győzött a kíváncsisága.
-És...-itt megköszörülte a torkát-jól megvagytok...Nathannel ?-próbálta nem mutatni, hogy mennyire kellemetlen számára ez a helyzet, vagy téma, de én már túl jól ismertem.
-Igen, igen. Jól. Csak most, hogy így messze van nem túl könnyű.-Jonah átérezte a helyzetem, én pedig nem tudom, hogy már hányadszorra élem ezt át. Tavalyi rövid turnéjuk alatt is én voltam az, akinek a szerelme utazgatott a világ körül, míg én éltem tovább a szürke hétköznapjaimat nélküle, most pedig szintén ez van, annyi különbséggel, hogy nem utazgat a világ körül. De ki fogom bírni, csak egy hét, igaz ?
-Az jó... Nos, nekem mennem kell, mert Sveanak megígértem, hogy játszok vele. Holnap még lehet beugrok elköszönni.-mondta Jojo, majd csak annyit vettem észre, hogy már a cipőjét húzza. Hú, de sietős lett hirtelen...
-Rendben.-válaszoltam halkan. A fiú megállt, szemeink pedig összeakadtak(mmint nem lettek kancslik csak nah 🤣-szerk.). Imádtam a szemeit, a kék szemű fiúk mindig is a gyengéim voltak, de Jonah kékjei valahogy különlegesebbek voltak minden eddiginél, amit láttam.
Közelebb jött hozzám, lenézett a kezeimre, majd megfogta azokat. Aztán pedig mégközelebb jött, és adott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam gesztusán, ritkán kaptam tőle homlokpuszikat. Ez az eset is csak azért történt, mert tiszteletben tartotta azt, hogy én más emberrel vagyok, és nem akarta azt, hogyha esetleg megcsókolna-mert hát ki tudja mi játszódik le Jonah Marais fejében-akkor én legyek az az ember, aki megcsalta a barátját az exével.
-Szia, Becky.
-Szia, Jonah.-még utoljára visszafordult, rámmosolygott, majd az autóba beülve elhajtott. A bőröndömet-ami eddig a nappaliban csücsült-felcipeltem a szobámba, hogy kényelmesen ki tudjak belőle pakolni. A szennyest és a tisztálkodószereket bevittem a fürdőbe, a kiegészítőket és a lomokat pedig egyelőre csak az asztalra raktam. Kedvem támadt sorozatot nézni, így mindent félbehagyva leültem az ágyamra és a laptopomom el is indítottam a sorozat következő részét.
Heheh, megjöttem*kínos nevetés*. Őszintén sajnálom amiért nem volt részt-pontosan- egy hónapig, de ahh, annyi minden történt ami elvette a kedvem az élettől is. Na de a lényeg a lényeg, hogy tapadjon a bélyeg, itt a rész, remélem teccccikkk❤
YOU ARE READING
I'm whole again-Why don't we FF || ✓
Fanfiction"Túl soknak éreztem a bennem összegyűlt, engem hirtelen ért történéseket és már nem bírtam. Elsírtam magam, Jonah ölelő karjai közt. -Hékás, mi a baj ? -Hiányoztál.-mondtam ki gondolkodás nélkül, még magamat is meglepve. De nem úgy látszott, hogy M...
