Leeteuk villámhárít

4.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a maradék 3 fejezetet. :) Múltkor lefagyott a wattpad a 3.után és nem jelenítette meg őket rendesen... :D Na majd most!

Ijedten ugrottam ki a karjaiból. Mostanság sokszor kellett neki megtartania engem és ez kezdett egyre kínosabbá válni.

– Legközelebb vigyázz jobban magadra, jó? – mondta dorgálóan, bár nem úgy tűnt, hogy nagyon zavarta volna a dolog. Illedelmesen meghajtottam egy kicsit a fejemet és biztonságosabb talajra léptem.

– Mit keresel itt? – kérdeztem tőle miközben végig pillantottam a fehér kapucnis dzsekijén, ami még a félhomályban is fénylett.

– Egy esős napon születtem, ez az én időm. – emelte az arcát nosztalgikusan az égből hulló cseppek felé, majd rám villantott egy kedves mosolyt.

– A kérdés az, hogy te miért járkálsz ilyen későn egyedül? Ó, csak nem? Múltkor említetted, hogy szereted a monoton esőt. – emelte fel a mutató ujját meglepetten, mire elnevettem magam.

– Ez így van, mellesleg a srácok az SM épületében hagytak... - húztam előrébb a kapucnimat és Leeteuk után indultam az erdei ösvényen.

– Pedig jobban is vigyázhatnának az egyetlen kislány maknae-jukra. – mondta és a karját tartotta, hogy karoljak belé. Így is tettem, majd tovább sétáltunk a park belseje felé. Egy ideig némán élveztük a megnyugtató esőt magunk körül, de Leeteuk megtörte a csendet.

– Te tényleg ELF vagy? – vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam.

– És mit tudsz rólam? – kérdezte mosolygós hangon, mint, aki mindjárt elneveti magát. A szemeim egy kört írtak le, mert a többi Suju-s tagtól már megkaptam a rajongóságomhoz kapcsolódó kérdéseket.

– A kedvenc színed a fehér. – böktem a kabátjára.

– Leader vagy, méghozzá a legjobb, szereted hallani, ha mások azt mondják, hogy szeretnek. Vidám személyiséged van és egy rakat hangszeren játszol. Ezen kívül a srácok reménytelen csajozónak tartanak... muszáj többet mondanom? – nézetem rá kétségbe esetten az érdeklődő tekintetét látva.

– Haha... szóval reménytelennek gondolnak... És ki a kedvenc tagod? – terelte a témát, amitől egy halk 'Omo' hagyta el a számat.

– Nagyon mások vagytok személyesen, például Eunhyuk sokszor kibírhatatlan a jó fejségén kívül. Amúgy a többiek is kérdezték ezt, de már az Exo-s oppa-knak is megmondtam, hogy nem fogok ilyenekre válaszolni. – vontam össze a szemöldökömet, ahogy magam elé meredtem. Leeteuk egyetértően elnézést kért és ismét kérdezett.

– Rendben, akkor mesélj magadról! Te milyen vagy? – hangja ismét derűssé vált és könnyed léptekkel haladt mellettem.

– Nos, csak egy sima rapper vagyok, aki valahogy becsöppent ebbe a világba. A kedvenc színem a fekete, nem kérdezem, hogy szeretnek-e... - kuncogtam és Leeteuk is velem tartott.

– Nem játszok egy hangszeren se, énekelni se tudok. És nem szoktam csajozni se... Félek a villámlástól, Yesung teknősei utálnak, Lay a szobatársam, aki egyben nagyon jó barátom is. Kai nem beszél velem sokat, Sehun mindig piszkál, de Suho oppa megvéd. Általában Donghae és Yesung szokott elbújtatni. És egyszer bezárt Eunhyuk a szekrényébe... - hadartam el egy szuszra. Leeteuk arca egész végig mosolygós volt, de az utolsó résznél ledöbbent.

– Miért zárt be? – zavartan sütöttem le a szememet, ahogy felidéztem a kínos jelenetet.

– Mert a szobájában, az ágya alatt talált rám... Azt hitte, hogy meg akarom lesni vagy valami hasonló... Mérges lett és azt mondta, hogy a szekrény résein keresztül jobban látom őt és Donghae-t, amikor öltöznek... De ez még a megismerkedésünk elején törént. - bámultam mereven a földet és folytattam.

– Pedig ő mindenhol, bárki előtt kényelmesen öltözik és én csak elbújtam Donghae engedélyével Chen elől, mivel zöldség dobáló harcot folytatott Chanyeol-lal... - fejeztem be a mondókámat, mire Leeteuk-ből kitört a hosszú hahota. Meg kellett állnunk, hogy letörölhesse a szempilláiról a könnycseppjeit.

– Ilyen képtelenség is csak a mi dorm-jainkban történhet. Legközelebb, ha bajba kerülnél, csak szólj nekem! Eunhyuk bár hiú az alakjára, azért nem szereti, ha megzavarják készülődés vagy pihenés közben. De ezt már te is megtanultad. – felelte és a mondandója végére ismét nevetni kezdett.

Még percekig sétálgattunk a kihalt parkban, de lassan hazafelé vettük az irányt. Én már majdnem átáztam, mert csak egy szövet pulcsi volt rajtam, meg alatta egy szürke top. Az eső továbbra is egyenletesen esett. A hosszú lift út alatt Leeteuk mesélt egy történetet a katonasága idejéből. A dorm ajtajánál megálltunk.

– Jót beszélgettünk Boo! Jó éjszakát! – köszönt el és meglóbálta a lakás kulcsát. Én is elköszöntem és elővettem a sajátomat, miután rájöttem, hogy zárva van a bejárati ajtó.

– Leeteuk...- szóltam vissza még épp időben. A férfi meglepetten nézett hátra, mire elmosolyodtam.

– Boldog szülinapot még egyszer! – mondtam és beléptem az előszobába. Még elcsíptem a leader hálás vigyorát és a meghajlását.

Fáradtan húztam le a víztől tocsogó cipőmet és pulcsimat. Azt hittem a többiek már rég alszanak, de Xiumin és Suho még fent volt.

– Hol jártál ilyen késő estig? – kérdezte kissé komoly hangon Suho, de inkább aggódva, mint sem szigorúan.

– És miért vagy ilyen vizes? – tette hozzá Xiumin és töltött nekem egy forró bögre teát.

– Sétáltam egy kicsit és kint esik az eső. Ilyen egyszerű. – adtam meg a választ, majd belekortyoltam a meleg italba. A két bandatag megértően hümmögött és folytatták a korábbi beszélgetésük fonalát valami újfajta videojátékról. A téma cseppet sem érdekelt, de velük maradtam és megkentem egy kenyeret vajjal vacsoraképpen.

– Mi ez a zaj Boo? – Xiumin merően nézett rám, de nem tudtam, hogy mire gondolt. Ledermedtem és én is figyelni kezdtem. A halk motoszkálás a fülhallgatómból eredt. Zavartan tartottam a fülemhez, hogy tényleg ez szól-e.

– Hey Mamacita nega... - csendült fel immár érthetően a hang. Ezek szerint végig bekapcsolva maradt, míg Leeteuk-kel sétáltam. Lehet, hogy neki feltűnt, csak nem szólt? Egy pillanatra elszégyelltem magam, de aztán vállat vontam. Mindegy, úgyis tudja, hogy Super Junior rajongó vagyok. Gyorsan befejeztem a teámat a kenyérrel együtt és a zuhanyzóba indultam.

A forró víz szinte égette a bőrömet, de bármennyire is szerettem volna sokáig élvezni a pihentető folyamot figyelembe kellett vennem, hogy holnap munka várt rám és rohamosan csökkent az alvásra fordítható óráim száma. Kedvenc kis pólómban másztam be az ágyba Lay mellé.

– Hol voltál? Mindegy... - mormogta félálomban és egyből átölelt. Szuszogva fészkelődött egy kicsit velem egyetemben.

– Miért nedves a hajad is? Mindegy... - nyöszörögte és bele fúrta a fejét a hajamba. Nem válaszoltam neki, mert tudtam, hogy ilyenkor nincs magánál teljesen. Helyette lehunytam a szememet és megpróbáltam az alvásra koncentrálni. Lay kezei lagymatagul ölelte át a derekamat. Ez nem olyan volt, mint amikor Leeteuk tette. Ő teljesen magához szorított feladva az ő kényelmét, míg Lay inkább csak valamiféle plüssként karolt át minél jobban elterülve az ágyon. Már éppen elnyomott volna az álom, amikor Lay a szokásos rutinjának megfelelően hátat fordított nekem és nyammogva átölelte magát, pont úgy, mint reggel. Egy kicsit feljebb húztam rajta a takarót és visszahanyatlottam az ágyba, hogy a következő pillanatban elaludjak.