Leeteuk villámhárít

10. fejezet

Az SM épületében a szokásos rendezett felfordulás fogadott. A különböző bandák, csoportok és gyakornokok egyvelege ismerős zajként telepedett az egész első emeletre. A mai nap D.O. és Baekhyun valami filmet forgattak, így nem voltak velünk. Kai, Lay és Sehun már kora hajnaltól egy tánc koreót tanultak, ami egy új táncos műsorhoz kellett.

– Csiripelnek a madarak, lágyan fúj a szél. Én azt hiszem, elmegyek az SNSD-s lányokhoz. – karolta át lazán a nyakamat Chanyeol majd hátba vágott és elindult az említett banda öltözője felé. Suho mellettem belekiabált a telefonba. Fogalmunk sem volt róla, hogy kinek osztotta az észt már vagy tíz perce, de nem lettünk volna annak a személynek a helyében. Ekkor az én telefonom is megcsörrent. A kijelzőmön hőn szeretett manager oppa-m neve díszelgett. Egy nagy levegőt vettem és megnyomtam a zöld gombot.

– Igen manager oppa? – szólaltam meg.

– Az irodámban várlak! – közölte velem a szokásos nem túl kedves, de nem is mérges semleges hangjával. Ennyit mondott csak és letette a telefont. Megböktem Suho vállát, aki fujtatva fordult felém. Még mindig telefonált, de elmondtam neki, hogy a manager hívott. Megértően bólintott, majd folytatta a beszélgetést a vonal túlsó végén lévővel. Intettem a srácoknak egyet és elindultam a lift felé.

A manager-ünk irodája pont ugyan olyan kis lyuk volt, mint az összes többi manager-é. Mikor beléptem a semmit mondó fehér falak, egy virágos kép, egy régi íróasztal és három személy fogadott. Az íróasztal mögött ült a manager oppa, mellette állt Prince Manager is, aki a Suju-ért volt felelős. Velük szemben várakozott Leeteuk oppa maga előtt összekulcsolt kezekkel.

– Jöjjön beljebb Boo kisasszony! – intett kedvesen a Herceg. Arca derűs volt és egyáltalán nem volt olyan unszimpatikus, mint a mi manager-ünk. Ráadásul kisasszonynak szólított, ami egyenesen hízelgő volt és teljes fordulatot jelentett a már megszokott hangnemhez képest.

– Boo, a múltkor üzentem Suho-val, hogy valami új munkát fogsz kapni. – fonta össze az ujjait az asztalon Tak Youngjun. Szigorú tekintettel figyelt mindannyiunkat. Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy milyen kár, hogy ő a fő manager és nem az aranyos Lee Seunghwan... Bezzeg őt a koreai rész kapta meg, a kis mázlisták. De nem tudtam ezen morfondírozni sokat, mert figyelnem kellett az elhangzottakra.

– Úgy gondoltuk a manger-ekkel és a további vezetőséggel, hogy nem hozol annyi bevételt az Exo-ban, mint vártuk. – erre a mondatra teljesen lefagytam és szólásra nyitottam a számat, de hamar leintett.

– A rajongók nem kedvelnek annyira téged, mint ahogyan azt terveztük. Azonban a múltkori kis esemény alapján, meg néhány statisztikát lefuttatva úgy véljük pályafutásodat a Super Junior-ban kéne folytatnod. Természetesen ideiglenesen, míg az Exo-L-ek el nem fogadnak téged. Vagy nem, ilyen a biznisz. – egy hang se jött ki a torkomon, mikor összevissza pillantgattam a helységben lévőkre.

– Az ötlet az enyém volt, mivel tudom mennyire jól kijössz a Super Junior-os hyung-okkal. Megértem, ha szeretne az Exo-m-mel maradni, de sajnálatos módon erre egy darabig nem lesz lehetősége. Elnézését kérjük a kellemetlenség miatt. – biggyesztette le az ajkait a Herceg, de közben valahogyan mégis mosolygott. Ez idő alatt Leeteuk nem szólt semmit, csak egykedvűen figyelte az eseményeket, azonban most felszólalt.

– Omo, olyan riadt arcocskád van! – vigyorgott és ajakit eltakarta a kezével. Nem tudtam mit reagálni, mert folytatta.

– Mellesleg megértem, ha nem szeretnél átköltözni a dorm-unkba, ezért felajánlom, hogy nálam lakj. Természetesen csak akkor, ha szeretnéd. – köhögött a végére, de aztán ismét komolyan rám nézett.