Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

🐜Scott #7🐜

fanni_29 kérésére készült ❤️

T/N = te neved

~Scott

Ahogy reggel beléptem az irodába, láttam, hogy a többiek nagyon bele vannak merülve a beszélgetésbe.

– Miről folyik a bájcsevely? – kérdeztem jó hangosan, mire összerezzentek.

– Scotty, te tényleg nem hallottad, mi történt tegnap? – kérdezte Luis.

– Nem. Mi?

– Betörtek a szomszéd lemezboltba – válaszolta erős, orosz akcentusával Kurt, és néhány pillanatig el kellett gondolkoznom, mit is mondott.

– Mit vittek el?

– Azt nem tudjuk. Viszont a tulajnak se riasztó, se kamera – mondta értetlenül Dave.

– Ki a tulaj?

– Tudod, az a csini csaj, akit folyton megbámulsz – válaszolt szokásos vidámságával Luis.

– Azt hiszem, átmegyek, beszélek vele – intettem, majd gyorsan ki is léptem az irodából, mielőtt a többiek bármit is szólnának.

~T/N

Az arcomat a kezeimbe temetve pityeregtem, miközben a pulton könyököltem. Nem hiszem el. Voltam olyan hülye, hogy sose ürítettem ki a kasszát nap végén, mert úgy voltam vele, hogy ki törne be egy lemezboltba? Nos, bárki is volt az a valaki 10000 dollárral(nagyjából hárommillió forint) és néhány húszas évekbeli jazz lemezzel lett gazdagabb.

A nagy önsajnálatomat a bolt ajtaja fölé szerelt kis csengő hangja szakította félbe.

– Bocsi, de ma zárva vagyok – motyogtam.

– Nem vásárolni jöttem – hallottam meg egy férfi hangját, mire felpillantottam és gyorsan megtöröltem az arcom.

– Akkor, miben segíthetek?

– Hallottam a munkatársaimtól, hogy mi történt tegnap. Megkérdezhetem, mit vittek el?

– Néhány régi jazz lemezt, és tízezer dollárt.

– Hogyhogy nincs kamera, vagy riasztó?

– Mostanában akartam keresni valakit, akitől tudok venni. Eddig spóroltam rá, de ez most ugrott. Pont ahogy a lakásom és az üzlethelyiség bérleti díja.

– Figyelj, enyém a szomszédban lévő X-Con. Ha gondolod átmehetek beszélni a srácokkal, hogy szereljünk fel kamerákat és riasztót.

– Most mondtam. Nincs pénzem.

– Megcsináljuk ingyen.

– Ezt viszont nem kérhetem tőletek.

– Szeretnék segíteni – mosolygott rám.

– Ha nagyon ragaszkodsz hozzá – virultam ki egy kicsit. – Egyébként a nevem T/N.

– Scott Lang – mutatkozott be.

– Ó, szóval a híres Hangya. Nagyon örülök.

– Én is. Na, akkor mindjárt jövünk.

A srácok nagyon rendesek voltak velem és nem piszkáltak, hogy miért nem vettem hamarabb valami biztonsági rendszert.

Végül eljött az ebédidő, és a drága x-conosok még mindig munkálkodtak.

– Figyeljetek, én átmegyek a szemben lévő kajáldába ebédért. Valami különleges kívánság?

– T/N, nem kell nekünk ebédet hoznod. Mondtad, hogy nincs sok pénzed. Ne ránk költsd a maradékot – próbált lebeszélni Scott.

– Figyelj, ha már a riasztóért és a kamerákért nem tudok fizetni, legalább ezzel hadd háláljam meg.

– Na, Scotty, egy ebédbe nem halunk bele – könyörögött Luis.

– Na, akkor ez meg is lett beszélve. Mindjárt jövök – vigyorogtam.

Mire visszaértem, a többiek nem is akarták titkolni, hogy mennyire éhesek. Ott vártak az ajtóban.

– Nyugi, itt vagyok, nem haltok éhen – nevettem. Letettem a pultra a kaját, és hárman rögtön ráugrottak, viszont Scott úgy nézett, mint, aki nem tudja összeszedni a mondandóját.

– T/N, beszélhetnénk? – kérdezte végül.

– Persze – mosolyogtam.

– Lenne kedved eljönni velem vacsorázni? A közelben van egy kis étterem, és állítólag egész jó a kajájuk. Ezzel visszafizethetném azt, hogy ebédet hoztál nekünk. Na?

– Tudod mit? Benne vagyok – mosolyogtam elpirulva.