PROLÓGUS

1.6K 50 5
                                    

Március 11.-e van, vagyis a születésnapom. 13 éves lettem. Ez nagyon jó hír ugyanis ebben az évben mehetek a Roxfortba. Július 31-ig meg kell kapnom a levelet hogy felvettek e vagy sem. Már izgatottan várom...
_________________

Nos már Július 2.-a van. Ma ismét jön a posta, remélem már benne lesz a levelem. Kissé elkeseredett vagyok, hogy eddig nem jött. Remélem, hogy azért felvettek, csak még nem ért el hozzánk a levél. Bár az is lehet, hogy Vernon bácsiék kidobták. Mondjuk mindig én, vagy Harry nézzük az újonnan érkező leveleket, szóval csak nem...

A mai reggel is szokásosan telt. Felébresztettek minket jó korán. Petúnia néni kiabálására keltünk. Gyorsan felpattantam, felöltöztem, majd elindultam reggelit csinálni és behozni a leveleket illetve újságokat. Szokásosan néztem meg a címzetteket a borítékokon, majd megláttam azt a gyönyörű régies, kissé sárgás borítékban érkező levelet amit egy vörös viaszpecsét fedett. Egyből odaszaladtam Harryhez.

Harry! Harry! Megkaptam a levelet.
- mondtam, és majd kiugrottam a bőrömből

- De szuper! Naaa Bontsd ki gyorsan, és olvasd már.

Levél:

Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. szöv. elnökh.)

Tisztelt Potter kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel:

Minerva McGalagony
igazgatóhelyettes

A másik papírt is elkezdtem olvasni, amiben ezek szerepeltek.

Az első évben a kötelező ruhadarabok szükségesek:

1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete)

2. Egyszerű hegyes süveg (fekete) mindennapi használatra

3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (sárkánybőr vagy hasonló)

4.Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal)

~ A tanuló minden ruhadarbján köteles feltüntetni a nevét!

Tankönyvek
Minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:

Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon
Bircsók, Bathilda: A mágia története
Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet
Ripsropsky, Emeric: Az átváltoztatásról kezdőknek
Spora, Phzllida: Ezer bűvös fű és gomba
Mixel, Arsenius: Ismerkedés a varázsitalokkal
Salamander, Göthe: Legendás állatok és megfigyelésük
Reskesh, Quentin: A sötét erők. Önvédelmi kalauz

Egyéb felszerelési tárgyak:
1 db varázspálca
1 db üst (ón, II. méret)
1 készlet üveg- vagy kristályfiola
1 db teleszkóp
1 db rézmérleg

Ezenfelül minden tanuló magával hozhat 1 db baglyot, macskát vagy varangyos békát.

Úristen Harry felvettek, el sem hiszem. Itt van a tanszer lista is.
- mondtam, és a borítékot már kisebb-nagyobb könnyek borították.

- Gratulálok! Tudtam hogy felvesznek, elvégre az én húgom vagy.

𝐕𝐚𝐫𝐚́𝐳𝐬𝐥𝐨́𝐤 𝐕𝐢𝐥𝐚́𝐠𝐚| 𝐃𝐑𝐀𝐂𝐎 𝐌𝐀𝐋𝐅𝐎𝐘 𝐅𝐅.Where stories live. Discover now